Az örömhír Márk szerint

capitolul 1


Capitole:


versetul 1

A Krisztus Jézus örömhírének kezdete,


versetul 2

ahogy az Ézsaiás prófétánál írva található: „Íme, elküldöm követemet orcád előtt, az majd elkészíti utadat,


versetul 3

kiáltó szó hangzik a pusztában: Készítsetek utat az Úrnak, ösvényeit egyenesekké tegyétek.”


versetul 4

Úgy lett Bemerítő János a pusztában a bemerítkezésnek hirdetőjévé, mely a vétkek megbocsáttatását, az új felismerésre térést jelenti.


versetul 5

Ehhez a Jánoshoz kiment az egész júdeai vidék, a jeruzsálemiek is valamennyien, s bemeríttették magukat vele a Jordán folyóba, azzal együtt vétkeiket is megvallották.


versetul 6

János teveszőr ruhába öltözött, bőrövet viselt csípeje körül, sáskákat és vadmézet evett.


versetul 7

Ezt hirdette: „Jön utánam valaki, aki nálam erősebb! Én még arra sem vagyok elegendő, hogy lehajoljak és sarujának szíját megoldjam.


versetul 8

Én vízbe merítettelek titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket meríteni!”


versetul 9

Azokban a napokban történt, hogy Jézus a galileai Názáretből odament és Jánossal bemeríttette magát a Jordánba.


versetul 10

Tüstént feljött a vízből és látta, hogy az egek meghasadnak, s a Szellem galambként rája száll.


versetul 11

Aztán szózat támadt az egekből: „Te vagy az én szeretett fiam, benned van gyönyörűségem.”


versetul 12

Ezután a Szellem azonnal kiűzte őt a pusztába.


versetul 13

A pusztában negyven napon át időzött, közben a sátán kísértette, együtt volt ott a fenevadakkal és az angyalok szolgálták ki.


versetul 14

Azután, hogy Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment s közben az Isten örömhírét így hirdette:


versetul 15

„Betelt az idő, közel jött az Isten királysága, térjetek más felismerésre és higgyetek az örömhírnek!”


versetul 16

Mikor a galileai-tó mentén járt, meglátta Simont és Simon testvérét Andrást, amint a tóba körhálót vetettek. Tudniillik halászok voltak.


versetul 17

Jézus megszólította őket: „Jertek utánam és megteszem, hogy emberhalászokká lesztek!”


versetul 18

Tüstént otthagyták hálóikat és követték őt.


versetul 19

Kevéssel továbbmenvén, meglátta Zebedeus Jakabját és a testvérét Jánost, amint a hajóban hálóikat hozták rendbe.


versetul 20

Azonnal hívta őket, s ők atyjukat Zebedeust a béresekkel a bárkában hagyták és elmentek utána.


versetul 21

Aztán bementek Kapernaumba. Mindjárt szombaton Jézus bement a zsinagógába és tanításhoz fogott.


versetul 22

Tanítása megdöbbentette a zsinagógában lévőket, mert úgy tanította őket, mint aki Istentől fennhatóságot kapott s nem úgy, mint az írástudók.


versetul 23

Zsinagógájukban erre azonnal tisztátalan szellem hatásába került egy ember s felkiáltott:


versetul 24

„Hah! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!”


versetul 25

Jézus keményen rászólt: „Némulj el és menj ki belőle!”


versetul 26

A tisztátalan szellem erre összerángatta az embert és hangos kiáltással kiment belőle.


versetul 27

Mindannyian megdöbbentek, úgyhogy egymással vitatkoztak, és azt kérdezték: „Mi ez? Valami Istentől fennhatóságot nyert új tanítás? Csak úgy rendelkezik a tisztátalan szellemekkel, s azok engedelmeskednek neki.”


versetul 28

Azonnal szét is ment a híre mindenhova, Galilea egész környékére.


versetul 29

Tüstént azután, hogy a zsinagógából kijöttek, Jakabbal és Jánossal együtt bementek Simon és András házába.


versetul 30

Simon napa lázasan ágyban feküdt. Azonnal szóltak neki felőle.


versetul 31

Ő hozzálépett, a kezén megragadta és felkeltette. Az asszonyt azonnal elhagyta a láz s azután felszolgált nekik.


versetul 32

Mikor lenyugodott a nap és este lett, odahozták hozzá az összes gonoszul gyötrötteket s az ördöngősöket,


versetul 33

úgyhogy az egész város odagyűlt az ajtóhoz.


versetul 34

Sokakat gyógyított, kik sok mindenféle betegségtől gonoszul szenvedtek, sok ördögi szellemet űzött ki s nem hagyta szólni az ördögi szellemeket, mert azok felismerték őt.


versetul 35

Azután igen korán, még sötét éjszakában felkelt, kiment a városból egy puszta helyre és ott imádkozott.


versetul 36

Nyomon követték Simon és a vele lévők.


versetul 37

Midőn rátaláltak, így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres!”


versetul 38

De ő ezt felelte nekik: „Menjünk máshová, a szomszédos kisebb városokba, hogy ott is hirdethessem a királyságot! Hiszen evégre jöttem.”


versetul 39

El is ment egész Galileába a zsinagógáikba s hirdette az igét és ördögöket űzött ki.


versetul 40

Hozzáment egy bőrpoklos is és térdreborulva esengett hozzá.” Te, ha akarnád, képes volnál engem megtisztítani!” – mondta.


versetul 41

Mire ő szánalomra gerjedt, kinyújtotta kezét, megérintette őt és így szólt hozzá: „Akarom. Tisztulj meg!”


versetul 42

Nyomban eltávozott tőle a poklossága és megtisztult.


versetul 43

Jézus pedig felindult hangon szólva azonnal elűzte őt


versetul 44

s azt mondta neki: „Vigyázz, senkinek semmit ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magad a papnak! Tisztulásod fejében pedig vidd fel, amit Mózes elrendelt, bizonyságtételül nekik.”


versetul 45

Az elment, a dolgot sokfelé elhíresztelte s annyira ismertté tette, hogy azontúl az Úr mások láttára nem mehetett városba be, hanem kinn puszta helyeken tartózkodott. Mindamellett mindenünnen mentek hozzá.

Capitole:


Cărți