Pál levele az efézusiakhoz

capitolul 5


Capitole:

1 2 3 4 5 6


versetul 1

Legyetek szeretett gyermekként Isten utánzói,


versetul 2

járjatok szeretetben, mint a Krisztus is szeretett minket s odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek.


versetul 3

Semmiféle paráznaságot és tisztátalanságot vagy haszonlesést még csak ne is említsenek köztetek, mint ez szentekhez illik,


versetul 4

se szégyenletes, se ostoba vagy szellemeskedő beszéd ne hangozzék, melyek nem illenek hozzánk, hanem inkább hálaadás.


versetul 5

Mert azt tudjátok, hogy sem paráznának, sem tisztátalannak, sem kapzsinak, aki bálványimádó, nincs örökrésze a Krisztusnak és Istennek királyságában.


versetul 6

Üres szavakkal senki el ne csaljon titeket, hiszen az ilyen dolgokért jön az Isten haragja az engedetlenség fiaira.


versetul 7

Ne legyetek részestársak az ilyenekkel.


versetul 8

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Világosság gyermekeiként járjatok


versetul 9

– a világosság gyümölcse ugyanis mindenféle rátermettségben, igazságosságban és igazságban mutatkozik,


versetul 10

egyúttal próbálgassátok, hogy mi kedves az Úrnak.


versetul 11

Ne vállaljatok közösséget a sötétség gyümölcstelen tetteivel, inkább feddjétek meg őket.


versetul 12

Mert arról, ami alattomban kikerül tőlük, szégyen még beszélni is.


versetul 13

Ámde minden láthatóvá lesz, mikor a világosság megfeddi, mert minden, ami láthatóvá válik, világosság.


versetul 14

Ezért mondja: „Kelj fel szunnyadó, támadj fel a halottak közül! S majd rád veti fényét a Krisztus.”


versetul 15

Pontosan nézzetek utána, hogy hogyan viselkedtek, ne botorul hanem bölcsen,


versetul 16

áron is megvásároljátok az alkalmat, mert rosszak a napok.


versetul 17

Azért hát ne legyetek esztelenek, hanem lássátok be, mi az Úrnak akarata.


versetul 18

S ne részegedjetek le bortól, amiben menthetetlen romlás van (aszótia: fényűzés, bujálkodás), teljetek be inkább Szellemmel,


versetul 19

szellemi dallamokkal, énekekkel és dalokkal beszéljetek egymásnak, szívetekkel daloljatok és zengjetek az Úrnak,


versetul 20

a Krisztus Jézusnak nevével mindenért mindenkor hálát adjatok Istennek és az Atyának.


versetul 21

Egymásnak a Krisztus félelmében magatokat alávessétek.


versetul 22

Az asszonyok is saját férjüknek magukat alárendeljék, mintha csak az Úrnak tennék.


versetul 23

Mert a férfi feje az asszonynak, mint a Krisztus is az eklézsiának. Ő megmentője a testnek.


versetul 24

De mint ahogy az eklézsia aláveti magát a Krisztusnak, úgy tegyenek az asszonyok is mindenben a férjekkel.


versetul 25

Férjek, szeressétek feleségeteket, miként a Krisztus is szerette az eklézsiát és odaadta magát érte,


versetul 26

hogy azt megtisztítsa az igében levő vízfürdővel,


versetul 27

hogy megdicsőülve állítsa maga mellé az eklézsiát, hogy azon ne legyen szennyfolt, ránc, vagy valami efféle, hanem, hogy szent legyen és kifogástalan.


versetul 28

Így a férjek is tartoznak szeretni a feleségüket, akárcsak a saját testüket. Aki a feleségét szereti, magát szereti.


versetul 29

Hiszen még senki sohasem gyűlölte a saját húsát, ellenkezőleg, feltáplálja, melengeti azt, mint a Krisztus is az eklézsiát,


versetul 30

hisz az ő testének tagjai vagyunk.


versetul 31

Ennek felel az meg, hogy az ember elhagyja atyját és anyját és a feleségéhez ragaszkodik, úgyhogy a kettő egy hússá lesz.


versetul 32

Nagy ez a titok. Én azonban a Krisztusról és az eklézsiáról beszélek.


versetul 33

Mindenesetre ti is egyenként úgy szeressétek a feleségeteket, mint magatokat, s az asszony félje a férjét.

Capitole:


Cărți