capitolul 11
És szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, tartsd meg intézkedését, törvényeit, rendeleteit és parancsolatait minden időben.
És tudjátok meg a mai napon, hogy nem gyermekeitekhez szólok, akik nem ismerik és akik nem látták az Örökkévaló, a ti Istenetek fenyítő tetteit, az Ő nagyságát, erős kezét és kinyujtott karját,
jeleit cselekedeteit, amelyeket művelt Egyiptomban, Fáraón, Egyiptom királyán és egész országán;
és amit tett Egyiptom seregével, lovaival és szekérhadával, akikre rázúdította a Sástenger vizét, amikor üldöztek benneteket, és hogyan pusztította el őket az Örökkévaló mind e mai napig;
és amit tett veletek a sivatagban, míg el nem érkeztetek erre a helyre;
és amit tett Dátánnal és Abírámmal, Eliábnak Reúbén fiának fiaival; hogyan tátotta ki száját a föld és nyelte el őket és házaikat és sátraikat és minden élőlényt, amely hozzájuk tartozott, egész Izráel közepette.
De a ti szemetek látta az Örökkévalónak minden nagy tettét, amelyet művelt.
Tartsátok meg tehát mindazokat a parancsolatokat, amelyeket én neked ma parancsolok, azért, hogy erősek legyetek és bemenjetek és elfoglaljátok az országot, ahová indultok, hogy elfoglaljátok;
és azért, hogy hosszú életűek legyetek a földön, amelyről megesküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja és magzataiknak a tejjel-mézzel folyó országot.
Mert az ország, ahová bemégy, hogy elfoglaljad, nem olyan mint Egyiptom országa, ahonnan kivonultatok, ahol elvetetted magodat és öntözted lábad nyomán, mint a zöldséges kertet;
de az az ország, ahova bementek, hogy elfoglaljátok, hegyes-völgyes ország, az égnek esőjéből iszik vizet;
olyan ország, amelynek az Örökkévaló, a te Istened, gondját viseli, állandóan rajta van az Örökkévaló, a te Istenednek szeme, az év elejétől az év végéig.
És lészen, hogyha hallgatva hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma nektek parancsolok, hogy szeressétek az Örökkévalót, a ti Isteneteket és szolgáljátok Őt egész szívetekkel és egész lelketekkel,
akkor megadom országotok esőjét a maga idejében, a korai esőt és a kései esőt, és begyüjtöd gabonádat, mustodat és olajodat.
És adok füvet meződön barmod számára, és enni fogsz és jól fogsz lakni.
Óvakodjatok, nehogy csábításnak engedjen szívetek és eltérjetek és szolgáljatok más isteneket és leboruljatok előttük;
és föllobbanjon az Örökkévaló haragja ellenetek és elzárja az eget, hogy ne legyen eső és a föld ne adja meg termését és elvesszetek csakhamar a jó ország színéről, amelyet az Örökkévaló nektek ad.
Tegyétek ezeket a szavaimat szívetekre és lelketekre, kössétek őket jelül kezetekre és legyenek homlokkötő gyanánt szemeitek között.
Tanítsátok ezekre gyermekeiteket, beszélve róluk, midőn házadban ülsz és midőn az úton jársz, midőn lefekszel és midőn fölkelsz.
És írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra,
hogy sokasodjanak napjaitok és gyermekeitek napjai a földön, amelyről megesküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja, mint az ég napjai a föld felett.
Mert ha szorgalmasan megtartjátok mind e parancsolatokat, amelyeket nektek parancsolok, hogy megtegyétek, szeretve az Örökkévalót, a ti Isteneteket, járva az Ő útjain és ragaszkodva Hozzá,
akkor elűzi az Örökkévaló mindezeket a népeket előletek és örökébe léptek nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek.
Minden hely, amelyre lábatok talpa lép, a tietek lesz: a sivatagtól és a Libánontól, a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól, egészen a nyugati tengerig lesz a határotok.
Nem fog megállni előttetek senki, tőletek való rettegést és félelmet ad majd az Örökkévaló, a ti Istenetek az egész országra, amelyre léptek, amint szólott hozzátok.
Íme lásd, én elétek helyezek a mai napon áldást és átkot.
Az áldást, ha hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsolataira, amelyeket meghagyok nektek a mai napon;
és az átkot, ha nem hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsolataira és eltértek az útról, amelyet a mai napon meghagyok nektek, és jártok más istenek után, amelyeket nem ismertetek.
És lészen, ha bevisz téged az Örökkévaló, a te Istened az országba, ahova bemégy, hogy elfoglaljad, akkor add az áldást a Gerizzim hegyére és az átkot az Ébál hegyére.
Nemde azok a Jordánon túl vannak, a napnyugat felé vezető út mögött, a Kanaáni országában, aki a síkságon lakik, szemben Gilgállal, Móre terebintusai mellett.
Mert ti átmentek a Jordánon, hogy bemenjetek elfoglalni az országot, amelyet az Örökkévaló, a ti Istenetek ad nektek; elfoglaljátok azt és laktok benne,
és akkor vigyázzatok, hogy megtartsátok mind a törvényeket és rendeleteket, amelyeket én ma elétek teszek.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34