Deuteronomium

capitolul 4


Capitole:


versetul 1

És most Izráel, hallgass a törvényekre és rendeletekre, amelyekre tanítalak benneteket, hogy megtegyétek, hogy éljetek és bemenve elfoglaljátok az országot, amelyet az Örökkévaló, őseitek Istene ad nektek.


versetul 2

Ne tegyetek hozzá az igéhez, amelyet parancsolok nektek és ne vegyetek el belőle, hogy megtartsátok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsolatait, amelyeket én meghagyok nektek.


versetul 3

Szemetek látta, mit cselekedett az Örökkévaló Báal-Peór miatt: hogy minden férfit, aki a Báal-Peór után járt, elpusztított az Örökkévaló, a te Istened, közüled;


versetul 4

és ti, akik ragaszkodtatok az Örökkévalóhoz, Istenetekhez, mindnyájan életben vagytok a mai napon.


versetul 5

Íme, megtanítottalak titeket a törvényekre és rendeletekre, amint megparancsolta nekem az Örökkévaló, az én Istenem, hogy e szerint cselekedjetek az országban, ahová bementek, hogy elfoglaljátok.


versetul 6

Őrizzétek és tegyétek meg, mert az a ti bölcsességtek és értelmességtek a népek szemében, akik hallják majd mind e törvényeket, és azt fogják mondani, bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!


versetul 7

Mert melyik az a nagy nemzet, amelyhez Isten olyan közel van, mint hozzánk az Örökkévaló, a mi Istenünk, valahányszor hozzá fölkiáltunk?


versetul 8

És melyik az a nagy nemzet, amelynek oly igazságos törvényei és rendelkezései vannak, mint ez az egész tan, amelyet én elétek adok a mai napon?


versetul 9

Csak vigyázz magadra és őrizd lelkedet gondosan, nehogy elfelejtsd a dolgokat, amelyeket szemed látott és nehogy eltávozzanak szívedből egész életeden át; hanem ismertesd meg azokat gyermekeiddel és gyermekeid gyermekeivel;


versetul 10

azt a napot, amelyen az Örökkévaló, a te Istened előtt álltál a Hórében, amikor azt mondta nekem az Örökkévaló: Gyüjtsd egybe nekem a népet és Én hallatom velük szavaimat, hogy megtanuljanak Engemet félni az egész idő alatt, amíg a földön élnek, és fiaikat is megtanítsák erre.


versetul 11

És közelebb jöttetek és álltatok a hegy alján; és a hegy tűzben lángolt az ég szívéig sötétség, felhő és sűrű köd alatt.


versetul 12

És szólt hozzátok az Örökkévaló a tűz közepéből; szavaknak hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csakis hangot hallottatok.


versetul 13

És kijelentette nektek szövetségét, amelyet parancsolt nektek, hogy tegyétek: a tíz igét; és ráírta azokat két kőtáblára.


versetul 14

És megparancsolta nekem az Örökkévaló abban az időben, hogy tanítsalak benneteket törvényekre és rendeletekre, hogy megtegyétek azokat az országban, ahová bementek, hogy birtokba vegyétek.


versetul 15

Vigyázzatok tehát nagyon magatokra; mert nem láttatok semmi alakot, amely napon szólt hozzátok az Örökkévaló a Hórében a tűz közepéből,


versetul 16

nehogy megromoljatok és faragott képet készítsetek magatoknak, bármely bálvány alakját, hímnek vagy nőnek képmását;


versetul 17

bármely állat képmását, amely a földön van, bármely szárnyas madár képmását, amely repül az égen;


versetul 18

bárminek képmását, ami csúszó-mászó a földön, bármely hal képmását, amely a vízben van, a föld alatt;


versetul 19

nehogy fölemeljed szemedet az ég felé és midőn látod a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek egész seregét, megbotolj és leborulj előttük, hogy szolgálnád azokat, amiket az Örökkévaló, a te Istened részül osztott minden népnek, az egész ég alatt.


versetul 20

De titeket vett az Örökkévaló és kivezetett benneteket a vaskohóból, Egyiptomból, hogy legyetek az Ő öröke, tulajdon népe, amint van ezen a napon.


versetul 21

De az Örökkévaló megneheztelt reám miattatok és megesküdött, hogy nem megyek át a Jordánon és hogy nem megyek be a jó országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened, ad neked örökségül;


versetul 22

hanem meg kell halnom ebben az országban, nem megyek át a Jordánon, de ti átmentek és elfoglaljátok azt a jó országot.


versetul 23

Vigyázzatok magatokra, nehogy elfelejtsétek az Örökkévaló, a ti Istenetek szövetségét, amelyet veletek kötött és készítenétek magatoknak faragott képet, bárminek az alakját, amit eltiltott neked az Örökkévaló, a te Istened.


versetul 24

Mert az Örökkévaló, a te Istened, emésztő tűz, féltve őrködő Isten.


versetul 25

Ha majd gyermekeid és unokáid lesznek és megkorosodtatok már az országban és megromolnátok és készítenétek faragott képet, bárminek az alakját, és azt cselekednétek, ami rossz az Örökkévaló, a te Istened szemében, az ő bosszantására:


versetul 26

tanukúl hívom ellenetek a mai napon az eget és a földet, hogy el fogtok veszni hamar abból az országból, ahova bementek a Jordánon át, hogy birtokba vegyétek; nem lesztek benne hosszú életűek, hanem ki fogtok irtatni onnan.


versetul 27

És elszór benneteket az Örökkévaló a népek közé és csekély számban maradtok a nemzetek között, ahova elvezet benneteket az Örökkévaló.


versetul 28

És ott szolgáltok majd isteneket, emberek kezének művét, fát és követ, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.


versetul 29

És onnan fogod keresni az Örökkévalót, a te Istenedet és meg is találod, ha keresed őt egész szíveddel és egész lelkeddel.


versetul 30

Ha nagy nyomorúságban leszel és elérnek téged mindezek a dolgok az idők végén és megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az Ő szavára:


versetul 31

bizony irgalmas Isten az Örökkévaló, a te Istened; nem hagy el téged és nem pusztít el téged és nem felejti el őseidnek szövetségét, amelyről megesküdött nekik.


versetul 32

Mert kérdezd csak az elmúlt időket, amelyek előtted voltak, vajon azon nap óta, midőn Isten embert teremtett a földön és az ég egyik végétől az ég másik végéig, történt-e ilyen nagy dolog vagy hallható volt-e ilyesmi?


versetul 33

Vajon hallotta-e valaha egy nép, amint szól Isten a tűz közepéből, úgy, amint te hallottad és életben maradt?


versetul 34

Vagy megkísérlette-e Isten, hogy elmegy és vesz magának egy nemzetet a többi nemzet közül próbákkal, jelekkel és csodákkal, háborúval és erős kézzel és kinyujtott karral és nagy, félelmetes tettekkel, aminőket veletek tett az Örökkévaló, a ti Istenetek Egyiptomban szemed láttára?


versetul 35

Teneked megmutattatott, hogy megtudjad, hogy ő az Örökkévaló, az Isten; nincs kívüle más.


versetul 36

Az égből hallatta veled hangját, hogy oktasson téged és a földön láttatta veled nagy tüzét és szavait hallottad a tűz közepéből.


versetul 37

És azért, mert szerette őseidet, kiválasztotta magzataikat utánuk és kivezetett téged az Ő jelenlétével, a maga nagy erejével Egyiptomból,


versetul 38

hogy elűzzön náladnál nagyobb és hatalmasabb népeket előled, hogy elhozzon téged és odaadja neked országukat örökségül, amint van ezen a napon.


versetul 39

Tudd meg ma és vedd szívedre, hogy az Örökkévaló az Isten az égben fönt és a földön alant, nincs más!


versetul 40

És tartsd meg törvényeit és parancsolatait, amelyeket Én ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és gyermekeidnek utánad és hogy hosszú életed legyen a földön, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, minden időkig.


versetul 41

Akkor elkülönített Mózes három várost, a Jordán másik partján napkelet felé;


versetul 42

hogy oda meneküljön a gyilkos, aki nem szándékosan öli meg felebarátját, nem is gyűlölte őt sem tegnap, sem tegnapelőtt, hogy meneküljön e városok egyikébe és életben maradjon:


versetul 43

Becert a sivatagban, a síkföldön, a Reúbén törzsétől, Rámótot Gileádban a Gád törzsétől és Gólánt Básánban a Menasse törzsétől.


versetul 44

És ez az a törvény, amelyet Mózes Izráel fiai elé adott.


versetul 45

Ezek a bizonyságok, a törvények és rendeletek, amelyeket Mózes előadott Izráel fiainak, midőn kivonultak Egyiptomból;


versetul 46

a Jordánon innen a völgyben, Bét-Peór átellenében, Szihónnak, az Emóri királyának országában, aki Hesbónban lakott, akit megvertek Mózes és Izráel fiai, midőn kivonultak Egyiptomból.


versetul 47

És elfoglalták országát és Ógnak, Básán királyának országát, az Emóri két királyáét, amely a Jordánon innen van, napkelet felé.


versetul 48

Aróértól kezdve, mely az Arnón patak partján van, egész Szión hegyéig, amely a Hermónnal azonos,


versetul 49

és az egész síkföldet a Jordánon innen, keletre, egész a sík tengeréig, a Piszga lejtői alján.

Capitole:


Cărți