Az apostolok cselekedetei

capitolul 10


Capitole:


Kornéliusz és Péter látomása


versetul 1

Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa.


versetul 2

Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.


versetul 3

Ő az egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: Kornéliusz!


versetul 4

Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra.


versetul 5

Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.


versetul 6

Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.


versetul 7

Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak.


versetul 8

Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba.


versetul 9

Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.


versetul 10

Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett,


versetul 11

és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre.


versetul 12

Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara.


versetul 13

Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél!


versetul 14

Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant.

Ez 4,14


versetul 15

De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!


versetul 16

Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.


Kornéliusz követei Péternél


versetul 17

Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt,


versetul 18

és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak.


versetul 19

Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged:


versetul 20

kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!


versetul 21

Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?


versetul 22

Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.

Lk 7,4


Péter Kornéliusz házában


versetul 23

Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket.
Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan.


versetul 24

A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket.


versetul 25

Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte.


versetul 26

Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok!

Jel 19,10


versetul 27

Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve.


versetul 28

Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.


versetul 29

Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?


versetul 30

Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában,


versetul 31

és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról.


versetul 32

Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton.


versetul 33

Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.


versetul 34

Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató,

5Móz 10,17; Róm 2,11; Gal 2,6; 1Pt 1,17


versetul 35

hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.


versetul 36

Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!

Ézs 52,7; Róm 10,12


versetul 37

Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:


versetul 38

a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele.


versetul 39

Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték,

5Móz 21,22; Gal 3,12


versetul 40

de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék,


versetul 41

de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.


versetul 42

És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.


versetul 43

Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.


versetul 44

Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.


versetul 45

És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.


versetul 46

Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter:


versetul 47

Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi?


versetul 48

És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig kérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

ApCsel 1,5; ApCsel 2,38

Capitole:


Cărți