Az apostolok cselekedetei

capitolul 15


Capitole:


Vita a pogánykeresztyének körülmetéléséről


versetul 1

Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.

Gal 2,11


versetul 2

Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.

Gal 2,1


versetul 3

Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.


versetul 4

Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten.


versetul 5

Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

Gal 2,1


Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben
Péter beszéde


versetul 6

Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.


versetul 7

Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek.


versetul 8

A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk,


versetul 9

és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.


versetul 10

Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?


versetul 11

Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.


Jakab beszéde az apostoli gyűlésen


versetul 12

Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között.


versetul 13

Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg!


versetul 14

Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának.

Róm 15,9; Róm 9,26


versetul 15

És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva:


versetul 16

„Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt,

Ám 9,11


versetul 17

hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket


versetul 18

öröktől fogva ismertté tette.”


versetul 19

Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez,


versetul 20

hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.


versetul 21

Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.


Az apostoli gyűlés határozata


versetul 22

Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között.


versetul 23

Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük!


versetul 24

Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –,

Gal 2,12


versetul 25

egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,


versetul 26

olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.


versetul 27

Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban.


versetul 28

Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél:


versetul 29

hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”


versetul 30

Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet.


versetul 31

Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.


versetul 32

Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.


versetul 33

Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket.


versetul 34

De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.


versetul 35

Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.


Pál második missziói útja
Barnabás külön útra indul


versetul 36

Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk.


versetul 37

Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak.


versetul 38

Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába.


versetul 39

Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra.


versetul 40

Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult;


versetul 41

bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket.

Capitole:


Cărți