Az örömhír Lukács szerint

capitolul 20


Capitole:


versetul 1

Egyik napon, amelyen a szenthelyen a népet tanította, s az örömhírt hirdette, történt, hogy hozzáléptek a főpapok és írástudók a vének társaságában


versetul 2

és megkérdezték őt: „Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszed ezeket. Ki az, aki ezt a felhatalmazást adta?”


versetul 3

„Én is kérdek valamit tőletek – felelte nekik Jézus. Mondjátok meg nekem,


versetul 4

János bemerítése az égből volt-e, vagy emberektől való?”


versetul 5

Azok maguk közt így fontolgattak: „Ha azt mondjuk, mennyből való, ezt fogja rá mondani: Miért nem adtatok hát hitelt neki?


versetul 6

Ha meg azt mondjuk: Emberektől, az egész nép megkövez bennünket. Hisz meg vannak győződve afelől, hogy János próféta.”


versetul 7

Azt felelték hát, hogy nem tudják, honnan való.


versetul 8

„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy micsoda felhatalmazással cselekszem e dolgokat” – mondotta nekik Jézus.


versetul 9

Azután a néphez kezdett beszélni, s a következő példázatot mondotta el: „Egy ember szőlőt ültetett és azt szőlőmíveseknek adta ki, azután hosszabb időre külföldre utazott.


versetul 10

Mikor eljött az ideje, egy rabszolgát küldött a szőlőmívesekhez, hogy adjanak a szőlő gyümölcséből. De a szőlőmívesek megverték, és üresen küldötték vissza.


versetul 11

Akkor másik rabszolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üresen bocsátották el.


versetul 12

Folytatta, és egy harmadikat küldött, de azok azt is megsebesítették és kidobták.


versetul 13

Mit tegyek? – kérdezte ekkor a szőlőnek ura. – Elküldöm szeretett fiamat. Vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük.


versetul 14

Mikor azonban a szőlőmívesek meglátták a fiút, ezt fontolgatták egymás között: Ő az örökös. Öljük meg, hogy mienk legyen az örökrésze.


versetul 15

Kivetették hát őt a szőlőből és megölték. Vajon mit fog tenni velük a szőlőnek ura?


versetul 16

Meg fog jönni, s el fogja veszteni ezeket a szőlőmíveseket, a szőlőt pedig másoknak adja ki.” Mikor azok ezt hallották, így szóltak: „Szó sem lehet róla.”


versetul 17

De ő rájuk tekintett és így szólt: „Mi van efelől megírva? Amely követ az építők a próbán elvetettek, az lett a szegletnek fejévé.


versetul 18

Össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik, azt pedig, akire az esik rá, szét fogja morzsolni.”


versetul 19

Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy ezt a példázatot róluk mondotta.


versetul 20

Szemmel tartották hát őt, és kémeket küldöttek mellé, kik magukat igazságosaknak tettették, hogy azok valamely szaván megfogják őt, hogy azután átadhassák a felsőbbségnek és a helytartó hatóságának.


versetul 21

A kémek megkérdezték őt: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen szólasz és tanítasz, hogy nem nézed senki személyét, hanem az Isten útját az igazság alapján tanítod.


versetul 22

Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem?”


versetul 23

Jézus észrevette ravaszkodásukat, és ezt mondta nekik:


versetul 24

„Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – felelték azok,


versetul 25

mire ezt mondta nekik: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.”


versetul 26

Nem volt rá erejük, hogy a nép előtt valamely szaván megfogják, ellenkezőleg, a felelete csodálatba ejtette és elhallgattatta őket.


versetul 27

Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá.


versetul 28

„Tanító – szóltak –, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének.


versetul 29

Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt.


versetul 30

A másik is,


versetul 31

a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak.


versetul 32

Utoljára az asszony is meghalt.


versetul 33

A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?”


versetul 34

Jézus ezt felelte nekik: „E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek,


versetul 35

de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni,


versetul 36

többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai.


versetul 37

Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta.


versetul 38

Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek.”


versetul 39

Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: „Tanító! Helyesen szólottál.”


versetul 40

Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.


versetul 41

De azután ő kérdezte meg őket: „Hogyan mondhatják a Krisztust Dávid fiának,


versetul 42

amikor Dávid ezt mondja róla a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj le jobbomon,


versetul 43

míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.


versetul 44

Dávid Urának mondja őt, miképp lehet akkor a fia?”


versetul 45

Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz:


versetul 46

„Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan: akiknek kedvesek a piacokon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elölülés,


versetul 47

akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni.”

Capitole:


Cărți