capitolul 20
Egyik napon, amelyen a szenthelyen a népet tanította, s az örömhírt hirdette, történt, hogy hozzáléptek a főpapok és írástudók a vének társaságában
és megkérdezték őt: „Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszed ezeket. Ki az, aki ezt a felhatalmazást adta?”
„Én is kérdek valamit tőletek – felelte nekik Jézus. Mondjátok meg nekem,
János bemerítése az égből volt-e, vagy emberektől való?”
Azok maguk közt így fontolgattak: „Ha azt mondjuk, mennyből való, ezt fogja rá mondani: Miért nem adtatok hát hitelt neki?
Ha meg azt mondjuk: Emberektől, az egész nép megkövez bennünket. Hisz meg vannak győződve afelől, hogy János próféta.”
Azt felelték hát, hogy nem tudják, honnan való.
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy micsoda felhatalmazással cselekszem e dolgokat” – mondotta nekik Jézus.
Azután a néphez kezdett beszélni, s a következő példázatot mondotta el: „Egy ember szőlőt ültetett és azt szőlőmíveseknek adta ki, azután hosszabb időre külföldre utazott.
Mikor eljött az ideje, egy rabszolgát küldött a szőlőmívesekhez, hogy adjanak a szőlő gyümölcséből. De a szőlőmívesek megverték, és üresen küldötték vissza.
Akkor másik rabszolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üresen bocsátották el.
Folytatta, és egy harmadikat küldött, de azok azt is megsebesítették és kidobták.
Mit tegyek? – kérdezte ekkor a szőlőnek ura. – Elküldöm szeretett fiamat. Vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük.
Mikor azonban a szőlőmívesek meglátták a fiút, ezt fontolgatták egymás között: Ő az örökös. Öljük meg, hogy mienk legyen az örökrésze.
Kivetették hát őt a szőlőből és megölték. Vajon mit fog tenni velük a szőlőnek ura?
Meg fog jönni, s el fogja veszteni ezeket a szőlőmíveseket, a szőlőt pedig másoknak adja ki.” Mikor azok ezt hallották, így szóltak: „Szó sem lehet róla.”
De ő rájuk tekintett és így szólt: „Mi van efelől megírva? Amely követ az építők a próbán elvetettek, az lett a szegletnek fejévé.
Össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik, azt pedig, akire az esik rá, szét fogja morzsolni.”
Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy ezt a példázatot róluk mondotta.
Szemmel tartották hát őt, és kémeket küldöttek mellé, kik magukat igazságosaknak tettették, hogy azok valamely szaván megfogják őt, hogy azután átadhassák a felsőbbségnek és a helytartó hatóságának.
A kémek megkérdezték őt: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen szólasz és tanítasz, hogy nem nézed senki személyét, hanem az Isten útját az igazság alapján tanítod.
Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem?”
Jézus észrevette ravaszkodásukat, és ezt mondta nekik:
„Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – felelték azok,
mire ezt mondta nekik: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.”
Nem volt rá erejük, hogy a nép előtt valamely szaván megfogják, ellenkezőleg, a felelete csodálatba ejtette és elhallgattatta őket.
Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá.
„Tanító – szóltak –, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének.
Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt.
A másik is,
a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak.
Utoljára az asszony is meghalt.
A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?”
Jézus ezt felelte nekik: „E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek,
de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni,
többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai.
Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta.
Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek.”
Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: „Tanító! Helyesen szólottál.”
Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.
De azután ő kérdezte meg őket: „Hogyan mondhatják a Krisztust Dávid fiának,
amikor Dávid ezt mondja róla a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj le jobbomon,
míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
Dávid Urának mondja őt, miképp lehet akkor a fia?”
Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz:
„Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan: akiknek kedvesek a piacokon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elölülés,
akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni.”
Software-ul își propune să conecteze pe toți cu textul Bibliei printr-o interfață rapid accesibilă și personalizabilă.
Numele face referire atât la conectivitate, cât și la viteză…
„Fiecare om să fie grabnic la ascultare, încet la vorbire și încet la mânie!”
Cu dragoste, Tom Károly