⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Máté evangéliuma

capitolul 14


Capitole:


versetul 1

Ebben az időben Heródes, a területi uralkodó hallott Jézusról,


versetul 2

és ezt mondta a szolgáinak: „Ő biztosan Keresztelő János. Feltámadt a halottak közül, és ezért képes végrehajtani ezeket a hatalmas tetteket.”


versetul 3

Heródes korábban letartóztatta Jánost, megkötözte és börtönbe vetette őt Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége.


versetul 4

Mert János ezt mondta neki: „Nem lehet a tied.”


versetul 5

Heródes meg akarta őt ölni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották Jánost.


versetul 6

Mikor pedig Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás lánya táncolt, és ez annyira tetszett Heródesnek,


versetul 7

hogy megesküdött, bármit kér is a lány, megadja neki.


versetul 8

A lány pedig az anyja ösztönzésére ezt mondta: „Add ide nekem egy tálcán Keresztelő János fejét.”


versetul 9

A király bánatos lett ugyan, de mivel esküt tett a vendégei előtt, megparancsolta, hogy adják neki oda.


versetul 10

Így hát elküldött valakit, és lefejeztette Jánost a börtönben.


versetul 11

Azután elhozták a fejét egy tálcán, és odaadták a lánynak, az pedig odavitte az anyjának.


versetul 12

Később eljöttek a tanítványai, elvitték a holttestet, eltemették, majd elmentek, hogy mindenről beszámoljanak Jézusnak.


versetul 13

Ennek hallatára Jézus csónakkal elment onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De mihelyt meghallotta ezt a sokaság, gyalog utánamentek a városokból.


versetul 14

Mikor partot ért, látta a tömeget. Szánalmat érzett irántuk, és meggyógyította a betegeket.


versetul 15

Amikor esteledett, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták: „Elhagyatott ez a hely, és már későre jár. Küldd el a sokaságot, hogy menjenek be a falvakba, és vegyenek maguknak ennivalót.”


versetul 16

Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, hanem ti adjatok nekik enni!”


versetul 17

Így szóltak hozzá: „Semmi sincs nálunk, csak öt kenyér meg két hal.”


versetul 18

Ő így szólt: „Hozzátok nekem ide azokat.”


versetul 19

Ezután utasította a sokaságot, hogy telepedjen le a fűre. Ekkor vette az öt kenyeret meg a két halat, majd feltekintett az égre, és áldást mondott. Ezután megtörte a kenyereket, és odaadta azokat a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.


versetul 20

Így hát mindenki evett, és jóllakott. Aztán összeszedték a maradékot, és 12 kosár telt meg.


versetul 21

Mintegy 5000 férfi evett az asszonyokon és a kisgyermekeken kívül.


versetul 22

Rögtön ezután azt mondta a tanítványainak, hogy szálljanak be a csónakba, és menjenek előre a túlsó partra, míg ő elküldi a sokaságot.


versetul 23

Miután elküldte a sokaságot, felment egyedül a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egymaga volt ott.


versetul 24

A csónak ekkor már sok száz méterre volt a szárazföldtől, és küszködött a hullámokkal az ellenszél miatt.


versetul 25

Ő pedig éjszaka, a negyedik őrszolgálat idején, odament hozzájuk a tengeren járva.


versetul 26

Amikor a tanítványok meglátták őt a tengeren járni, nagyon megijedtek, és ezt mondták: „Képzelődünk!” És félelmükben kiáltoztak.


versetul 27

De Jézus rögtön ezt mondta nekik: „Bátorság! Én vagyok az, ne féljetek!”


versetul 28

Péter így felelt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg nekem, hogy menjek oda hozzád a vízen.”


versetul 29

Ő így szólt: „Gyere!” Erre Péter kiszállt a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé.


versetul 30

Amikor azonban a szélviharra figyelt, megijedt, és amint merülni kezdett, ezt kiáltotta: „Uram, ments meg!”


versetul 31

Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megfogta őt, és ezt mondta neki: „Kishitű, miért kételkedtél?”


versetul 32

És miután beszálltak a csónakba, elállt a szélvihar.


versetul 33

Ekkor a csónakban levők hódoltak neki, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy.”


versetul 34

És átkeltek a tengeren, és Genezáretnél értek partot.


versetul 35

Amikor az ottani férfiak felismerték, üzenetet küldtek az egész környékre, és az emberek odavitték hozzá mindazokat, akik betegek voltak.


versetul 36

És kérlelni kezdték, hogy legalább a felsőruhája rojtozatát hadd érintsék meg, és mindenki, aki megérintette, meggyógyult.

Capitole:


Cărți