János evangéliuma

capitolul 1


Capitole:


versetul 1

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.


versetul 2

Ő kezdetben Istennél volt.


versetul 3

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.


versetul 4

Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.


versetul 5

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.


versetul 6

Megjelent egy Istentől küldött ember, akinek János volt a neve.


versetul 7

Tanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.


versetul 8

Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.


versetul 9

Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba.


versetul 10

A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.


versetul 11

Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.


versetul 12

De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek,


versetul 13

akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek.


versetul 14

Az Ige testté lett, és közöttünk la­ko­zott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.


versetul 15

János bizonyságot tett róla, és így kiáltott: Ő az, akiről megmondtam: Utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt nálam.


versetul 16

Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.


versetul 17

Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.


versetul 18

Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.


versetul 19

Ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: Ki vagy te?


versetul 20

Ő megvallotta és nem tagadta, világosan megmondta, hogy „nem én vagyok a Krisztus”.


versetul 21

Ismét megkérdezték tőle: Akkor hát ki vagy? Illés vagy? És azt mondta: Nem vagyok. A próféta vagy? Ő azt felelte: Nem.


versetul 22

Azt mondták azért neki: Ki vagy akkor, hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról?


versetul 23

Erre azt mondta: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyenesítsétek ki az Úr útját, amint megmondta Ézsaiás próféta.


versetul 24

A küldöttek a farizeusok közül valók voltak,


versetul 25

akik megkérdezték tőle: miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?


versetul 26

János pedig azt felelte: Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek,


versetul 27

ő utánam jön, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam.


versetul 28

Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.


versetul 29

Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!


versetul 30

Ő az, akiről ezt mondtam: Utánam jön egy férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálam.


versetul 31

És én nem ismertem őt, de azért jöttem én, aki vízzel keresztelek, hogy megjelentsem Izráelnek.


versetul 32

János bizonyságot is tett: Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot, és megnyugodott rajta.


versetul 33

És én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.


versetul 34

És én láttam, és bizonyságot tettem róla, hogy ő az Isten Fia.


versetul 35

Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül,


versetul 36

és ránézett Jézusra, amint ott járt, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya!


versetul 37

És a két tanítvány hallotta, hogy mit mondott, és követte Jézust.


versetul 38

Jézus pedig hátrafordult, és amikor látta, hogy azok követik, azt kérdezte tőlük: Mit kerestek? Azok pedig ezt mondták neki: Rabbi (amely azt jelenti: Mester), hol laksz?


versetul 39

Azt mondta nekik: Jöjjetek, és lássátok meg! Elmentek tehát, és meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon. Körülbelül tíz óra volt.


versetul 40

A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték, András volt az egyik, Simon Péter testvére.


versetul 41

Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: Megtaláltuk a Messiást (amely azt jelenti: Krisztus),


versetul 42

és elvezette Jézushoz. Jézus pedig rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia, téged Kéfásnak fognak hívni (amely azt jelenti: Kőszikla).


versetul 43

Másnap Galileába akart menni Jézus, és találkozott Fülöppel, és azt mondta neki: Kövess engem!


versetul 44

Fülöp pedig Bétsaidából, András és Péter városából való volt.


versetul 45

Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak.


versetul 46

Erre Nátánaél azt mondta neki: Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg!


versetul 47

Amikor Jézus látta Nátánaélt feléje közeledni, azt mondta róla: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság.


versetul 48

Nátánaél erre azt kérdezte: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt: Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak téged, ahogy a fügefa alatt voltál.


versetul 49

Nátánaél ekkor azt mondta neki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!


versetul 50

Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.


versetul 51

És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek, meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.

Capitole:


Cărți