Apostolok cselekedetei
capítulo 13
verso 1
Antióhiában az ott levő eklézsiában próféták és tanítók működtek: Barnabás, Simeon, akit Nigernek neveztek, cirénei Luciusz, Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul.
verso 2
Mialatt az Úrnak szolgálatát teljesítették és böjtöltek, megszólalt a Szent Szellem: „Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”
verso 3
Akkor böjtölés és imádkozás után rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.
verso 4
Azután, hogy a Szent Szellem útnak indította őket, lementek Szeleukiába, onnan elhajóztak Ciprusba.
verso 5
Szalamiszbe érkeztek, és ott Isten igéjét hirdették a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt szolgaként.
verso 6
Mikor az egész sziget bejárása után Páfuszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt s neve Bárjézu volt.
verso 7
Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta és azon volt, hogy Isten igéjét hallgathassa.
verso 8
Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik – így értelmezik tudniillik a nevét –, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani.
verso 9
Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászögezte szemét
verso 10
és így szólt: „Óh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége, nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd?
verso 11
Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot.” Azonnal köd és sötétség borult reá és keringve vezetőket keresett.
verso 12
Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása.
verso 13
Miután Páfuszban tengerre szálltak, Pál és társai a pamfiliai Pergébe mentek, ott azonban János megvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
verso 14
Ők maguk meg Pergéből átutazóban megérkeztek a piszidiai Antióhiába. Szombat-napon bementek a zsinagógába és leültek.
verso 15
A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagógafők hozzájuk küldöttek ezzel a kéréssel: „Férfiak, testvéreink, ha van bátorító szavatok a néphez, mondjátok el.”
verso 16
Pál erre felállott, kezével csendre intette őket és így szólt: „Izráeli férfiak és ti istenfélők, halljátok meg!
verso 17
Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és amikor Egyiptomban zsellérek voltak, felmagasztalta őket: felemelt karral hozta ki őket onnan,
verso 18
majd negyven éven át viselte szokásaikat a pusztában,
verso 19
Kánaán földjén hét nemzetet irtott ki s azok földét örökös birtokul adta nekik,
verso 20
mintegy négyszázötven esztendőre. Ezek után Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.
verso 21
Azután királyt kértek maguknak és Isten Sault, a Kisz fiát, egy Benjámin törzséből való férfiút adta nekik negyven évre.
verso 22
De azután leváltotta őt, s Dávidot támasztotta nekik királyul, ki mellett ezt a tanúságot tette: Megtaláltam Dávidot, a Jessze fiát, szívem szerint való férfiút, aki minden akaratomat meg fogja tenni.
verso 23
Ígéret szerint ennek a magvából hozta elő Isten Izráelnek Megmentőül Jézust,
verso 24
kinek fellépése előtt János előre hirdette Izráel egész népének az új felismerésre térést jelképező bemerítkezést.
verso 25
János, amikor pályafutásának végére jutott, így szólt: Aminek ti engem sejtetek, az én nem vagyok. Az majd utánam jön el, s én még arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.
verso 26
Férfiak, testvéreim, ti Ábrahámtól származó fiak és ti, kik félitek az Istent, nekünk küldték el a mostani megmenekülésnek igéjét.
verso 27
Hiszen Jeruzsálem lakói s azok elöljárói, mikor őt fel nem ismerték és elítélték, csak a prófétáknak minden szombaton felolvasott szavait töltötték be.
verso 28
Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölesse meg őt.
verso 29
Mikor meg véghez vitték mindazt, amit felőle megírtak, levették őt a fáról, és sírba tették.
verso 30
Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül,
verso 31
úgyhogy sok napon át látták őt azok, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, kik most tanúi a nép felé.
verso 32
Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet,
verso 33
mert Isten azt teljesítette gyermekeinek azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva van: Fiam vagy te, én ma szültelek téged.
verso 34
Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: Nektek fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát.
verso 35
Ezért mondja más helyen is: Nem fogod odaadni szentedet, hogy rothadást lásson.
verso 36
Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott,
verso 37
de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.
verso 38
Legyen azért tudtotokra, férfiak, testvéreim, hogy rajta keresztül hirdetik nekünk a vétkek bocsánatát.
verso 39
Mindazokból a vétkekből, melyekből Mózes törvényének nincs hatalma titeket igazságosakká tenni, ő mindenkit igazságossá tesz, aki hisz.
verso 40
Vigyázzatok hát, hogy rátok ne szálljon az, amit a prófétákban megmondottak.
verso 41
Lássátok meg, ti megvetők, csodálkozzatok és enyésszetek el, mert én egy munkát viszek véghez napjaitokban, munkát, melyet nem hinnétek el, ha valaki végig elbeszélné nektek.”
verso 42
Mikor a zsinagógából kimentek, kérlelték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.
verso 43
Mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő csatlakozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Az apostolok elbeszélgettek velük és rábeszélték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelme mellett.
verso 44
A rákövetkező szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy az Úr szavát hallgassák.
verso 45
Mikor a zsidók a tömeget látták, megteltek irigységgel, s káromolva ellentmondtak annak, amit Pál beszélt.
verso 46
Pál és Barnabás azonban bátorsággal ezt mondották: „Kényszerűségből először nektek szóltuk az Isten szavát. Miután azonban elvetettétek azt, és nem ítéltétek magatokat az örök életre méltóknak, a nemzetekhez fordulunk.
verso 47
Mert ekképp parancsolta nekünk az Úr: Nemzetek világosságául helyeztelek el téged, hogy a föld széléig te légy a menekülés útja.”
verso 48
A nemezetek örültek, ahogy ezt hallották, dicsőítették az Úrnak igéjét, és akik csak örök életre voltak rendelve, hittek.
verso 49
Az Úr beszédét ezután az egész vidéken széjjelhordták.
verso 50
A zsidók ellenben felingerelték az előkelő kegyes asszonyokat s a város főembereit, üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen és kiűzték őket határaikból.
verso 51
Ők erre rájuk rázták lábuk porát és Ikóniumba mentek.
verso 52
A tanítványok azonban telve voltak örömmel és Szent Szellemmel.
Libros
