Apostolok cselekedetei

capítulo 18


Capítulos:


verso 1

Ezek után Pál eltávozott Athénből és Korintusba ment.


verso 2

Ott talált egy pontuszi származású, Akvila nevű zsidót, ki feleségével Priszcillával csak nemrég jött el Itáliából Klaudiusz rendeletének következtében, mely szerint a zsidóknak el kellett hagyniuk Rómát. Pál hozzájuk ment


verso 3

és mivel ugyanolyan ipart űzött, náluk maradt. Sátorkészítés volt ugyanis a mesterségük.


verso 4

Minden szombaton értekezett a zsinagógában, zsidókat is, helléneket is meggyőzni igyekezett.


verso 5

Mikor azonban Macedóniából Szilás is, Timóteus is alájöttek, Pál az igétől szorongattatva erősen bizonygatta a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.


verso 6

Mikor azonban azok ellenszegültek és káromoltak, kirázta ruháit s így szólt hozzájuk: „Véretek szálljon a fejetekre, én tőletek tisztán megyek el és mostantól fogva a nemzeteknél leszek.”


verso 7

Át is ment onnan egy bizonyos Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő embernek a házába, kinek a háza a zsinagógával szomszédos volt.


verso 8

Kriszpusz pedig, a zsinagógafő, egész házával együtt hitt az Úrban, a korintusiak közül is sokan hallgatták őt és hittek, majd bemerítkeztek.


verso 9

Az Úr pedig éjjel látomásban azt mondotta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, ne hallgass,


verso 10

mert veled vagyok, és senki sem fog gonosz ártással rád támadni. Hiszen nagy népem van ebben a városban.”


verso 11

Ott is maradt egy évig és hat hónapig s tanította közöttük az Istennek igéjét.


verso 12

Mikor azonban Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy indulattal Pálnak estek és az ítélőszék elé hurcolták.


verso 13

Azt mondták: „Ez törvénytelen istentiszteletre lázítja az embereket.”


verso 14

Mikor Pál a száját kinyitni készült, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Ha valami hamiskodás vagy rossz csíny forogna szóban, óh zsidók, valami ésszerű ügyben elviselnélek titeket,


verso 15

de ha szóbeszéd, nevek, s a ti törvényetek a vitának a tárgya, magatok nézzetek utána. Ezekben nem akarok bíró lenni.”


verso 16

Azzal elűzte őket az ítélőszék elől.


verso 17

Ekkor mindannyian rátámadtak Szósztenésre, a zsinagógafőre, és mialatt verték az ítélőszék előtt, Gallió mit sem törődött velük.


verso 18

Pál azután még meglehetősen sok ideig maradt náluk, majd búcsút vévén a testvérektől, elhajózott Szíriába, vele együtt mentek Priszcilla és Akvila is, miután ez Kenkreában megnyíratta a fejét, ugyanis fogadalma volt.


verso 19

Mikor elérkeztek Efézusba, ott hátrahagyta őket. Efézusban Pál bement a zsinagógába s ott értekezett a zsidókkal.


verso 20

Mikor arra kérték, hogy maradjon több ideig, nem intett igent,


verso 21

hanem ily szóval búcsúzott: „Ha Isten úgy akarja, visszatérek hozzátok újra.” Azután elvitorlázott Efézusból.


verso 22

Innen lement Cézáreába, ott kiszállt és miután az eklézsiát köszöntötte, lement Antióhiába.


verso 23

Bizonyos időt ott töltvén, elutazott onnan. Majd sorjában végigjárta a galata földet és Frígiát, szilárdítgatta a tanítványokat mind.


verso 24

Ezalatt egy bizonyos Apollós nevű alexandriai származású zsidó, szónoki képzettségű férfi, ki az írásokban is jártas volt, Efézusba érkezett.


verso 25

Ez, miután korábban oktatást kapott már az Úr útját illetően, most a szellem tüzétől égve szólta s tanította pontosan Jézus dolgait, de csak a János bemerítését ismerte.


verso 26

Nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Priszcilla és Akvila, miután meghallgatták, magukhoz vették őt, s pontosabban kifejtették előtte az Isten útját.


verso 27

Később Ahájába akart átmenni, a testvérek buzdították és írtak az ottani tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor odaérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik kegyelem által hívőkké lettek.


verso 28

Mert a nyilvánosság előtt erőteljesen cáfolta a zsidókat s az írásokból kimutatta, hogy Jézus a Krisztus.

Capítulos:


Libros