Apostolok cselekedetei
capítulo 17
verso 1
Ezután átutaztak Amfipoliszon és Apollónián, és eljutottak Tesszalonikába, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt.
verso 2
Pál szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,
verso 3
megnyitotta azok értelmét és kimutatta, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett és a halottak közül feltámadnia és hogy ez Jézus, a Krisztus, akit – szólt – én hirdetek nektek.
verso 4
Közülük némelyek hitelt adtak nekik és Isten Pálnak, és Szilásnak juttatta őket, úgyszintén az istenfélő hellének közül is nagy sokaságot, valamint a város első asszonyai közül nem keveset.
verso 5
Erre a zsidókat irigység szállta meg, magukhoz vettek a piacról néhány rossz embert, csődületet támasztottak és fellázították a várost. Majd odaálltak Jázon háza elé, és azon voltak, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék.
verso 6
Mivel azonban nem találták őket, Jázont és néhány testvért hurcoltak a városnagyok elé, miközben ezt kiáltozták: „Ezek azok, akik a föld lakóit felzendítik, itt is megjelentek
verso 7
és Jázon fogadta be őket. Mindannyiuknak a tettei sértik a császár rendeleteit, amellett más királyt hirdetnek, Jézust.”
verso 8
Fellázították a tömeget és a városnagyokat, kik már hallottak ezekről a dolgokról.
verso 9
Amikor azonban elég biztosítékot kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.
verso 10
A testvérek pedig azonnal, még azon az éjjelen útnak indították Pált és Szilást Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
verso 11
A béreabeliek nemesebbek voltak a tesszalonikabelieknél: teljes készséggel fogadták az igét, és naponként megvizsgálták az írásokat, hogy azoknak megfelelnek-e ezek a dolgok.
verso 12
Sokan hittek is közülük, még az előkelő hellén asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
verso 13
Mikor azonban a Tesszalonikából való zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdette az Istennek igéjét, odamentek, hogy ott is megingassák és fellázítsák a tömeget.
verso 14
Akkor azonban a testvérek Pált azonnal útnak indították, hogy utazzék el egész a tengerpartig, Szilás és Timóteus ellenben hátra maradtak.
verso 15
Akik Pált elkísérték, elvezették őt egészen Athénig és miután Szilás és Timóteus felől parancsot kaptak tőle, hogy a leggyorsabban menjenek hozzá, elutaztak.
verso 16
Míg Pál Athénben várta őket, erős izgalomba jutott szelleme, amikor észrevette, hogy bálványképekkel van teli az egész város.
verso 17
Értekezett a zsinagógában a zsidókkal és istenfélőkkel, és a piacon is mindennap olyanokkal, akiket éppen ott talált.
verso 18
Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele.” – Mit akar mondani ez a fecsegő?” – kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: „Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne.” Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette.
verso 19
Megragadták hát és elvitték az Areopágoszra.” – Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány?” Kérdezték.
verso 20
„Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni.”
verso 21
Az athéniek és az ott vendégként időző jövevények ugyanis semmi másra nem értek rá, csak arra, hogy valami újdonságot szóljanak vagy halljanak.
verso 22
Pál erre kiállott az Areopágosz közepére és szólni kezdett: „Athéni férfiak! A vallásosságban mindenképp igen buzgónak láttalak titeket. Mikor ugyanis bejártam s újra meg újra megnéztem
verso 23
istentiszteleti tárgyaitokat, egy oltárt is találtam ezzel a felirattal: AZ ISMERETLEN IstenNEK. Akit ti tudatlanul tiszteltek, azt hirdetem én nektek.
verso 24
Az az Isten, aki a világot és mindazt, ami benne van, alkotta, mennynek és földnek ura lévén, nem lakhatik kézzel épített templomokban,
verso 25
sem emberi kéz nem gondozhatja őt, mintha valamit nélkülözne, hiszen ő maga ad mindeneknek életet, leheletet és mindent.
verso 26
Ő úgy intézte, hogy az egy eredettől támadó emberek összes leszármazottjai a föld egész színét benépesítsék, miután az időpontokat és lakóhelyeket is elhatárolta számukra,
verso 27
hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten.
verso 28
Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.
verso 29
Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.
verso 30
Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt mindannyian térjenek új felismerésre,
verso 31
amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta.”
verso 32
Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: „Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged.”
verso 33
Így hát Pál eltávozott közülük.
verso 34
Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá és hittek. Ezek közül való az areopágita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.
Libros
