Az örömhír Máté szerint

2. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Miután Jézus Heródes király napjaiban a júdeai Betlehemben megszületett, egyszer csak napkeletről mágusok érkeztek Jeruzsálembe,


2. vers

kik ezt kérdezték: „Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk a csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte!”


3. vers

Ahogy Heródes király ezt meghallotta, nyugtalanná lett és vele egész Jeruzsálem is.


4. vers

Összehívatta hát a nép valamennyi főpapját és írástudóját és megtudakolta tőlük: hol kell születnie a Krisztusnak?


5. vers

Azok azt felelték: „A júdeai Betlehemben, mert így szól a prófétán át adott írás:


6. vers

Júda földje Betlehem, semmiképpen sem vagy te legkisebb Júda vezérei közül, mert belőled származik majd egy vezér, aki népemet, Izráelt, terelgetni fogja.”


7. vers

Ekkor Heródes titkon elhívatta a mágusokat és pontos választ kért tőlük afelől az idő felől, mely óta az a csillag ragyog.


8. vers

Aztán elküldte őket Betlehembe.” Menjetek – mondotta – és tartsatok pontos kutatást a gyermek felől. Ha megtalálnátok, adjatok nekem hírt róla. Hadd menjek el én is, hadd boruljak le előtte én is.”


9. vers

Azok, miután a királyt meghallgatták, elutaztak. Egyszerre az a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg el nem jutott a fölé a hely fölé, ahol a gyermek volt és ott megállt.


10. vers

Mikor a mágusok a csillagot meglátták, igen nagy örömre gyulladtak.


11. vers

Miután bementek a házba, megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával, leborultak a földre és imádták őt. Azután felnyitották kincstartóikat és ajándékokat vittek neki: aranyat, tömjént és mirhát.


12. vers

De miután álomban kijelentést kaptak, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, más úton mentek vissza országukba.


13. vers

A mágusok visszatérése után egyszer csak megjelenik az Úrnak egy angyala álomban Józsefnek és megszólítja: „Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és fuss Egyiptomba! Légy ott, amíg nem szólok neked! Mert Heródes kerestetni fogja a gyermeket, hogy elveszítse.”


14. vers

József még azon az éjjelen felkelt, magához vette a gyermeket s annak anyját és elköltözött Egyiptomba.


15. vers

Ott volt, míg Heródes be nem fejezte életét, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: „Egyiptomból hívtam elő Fiamat!”


16. vers

Heródest igen nagy indulat fogta el, mikor észrevette, hogy a mágusok kijátszották. Elküldött s megölette mindazokat a fiúkat, akik Betlehemben és annak határaiban két éven alul voltak, annak az időnek megfelelően, melyet a mágusoktól pontosan kikérdezett.


17. vers

Ekkor teljesedett be a Jeremiás prófétán át szólt ige:


18. vers

„Kiáltást hallottak Rámában, nagy sírást, jajveszékelést: Ráhel gyermekeit siratta s nem akart vigasztalódni, hogy nincsenek.”


19. vers

Mihelyt Heródes befejezte életét, álomban az Úr angyala megjelent Józsefnek és azt mondotta:


20. vers

„Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és menj Izráel földjére. Mert halottak már azok, akik a gyermek lelkére törtek.”


21. vers

Felkelt József; magához vette a gyermeket és annak anyját és bement Izráel földjére.


22. vers

Mikor azonban meghallotta, hogy Júdeán atyja, Heródes helyén Arkhelausz uralkodik, félt odamenni. Miután álomban kijelentést kapott, félrevonult, Galilea vidékeire ment.


23. vers

Mikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett meg, hogy beteljesedjék a prófétákon át szólt ige, hogy názáretinek fogják hívni.

Fejezetek:


Könyvek