Az örömhír Máté szerint

23. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ekkoriban Jézus a sokasághoz és tanítványaihoz


2. vers

a következő beszéddel fordult: „Az írástudók és farizeusok Mózes székébe ültek.


3. vers

Tegyetek meg, őrizzetek meg mindent, amit csak mondanak nektek, de ne cselekedjetek úgy, ahogy ők cselekszenek! Mondják ugyanis, de nem teszik meg.


4. vers

Súlyos terheket kötöznek össze, s az emberek vállára rakják, ám ők maguk egy ujjal sem akarnak mozdítani rajtuk.


5. vers

Minden cselekedetüket azért teszik, hogy az emberek bámulják őket: széles imaszíjakat, hosszú bojtokat raknak magukra,


6. vers

a lakomákon az első helyeket s a zsinagógákban az első üléseket,


7. vers

a piacokon a köszöntéseket kedvelik és szeretik, ha az emberek rabbinak szólítják őket.


8. vers

Ti azonban ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy tanítótok van, ti meg mind testvérek vagytok.


9. vers

Atyának se szólítsanak közületek senkit a földön, mert egy a ti Atyátok a mennybéli.


10. vers

Oktatónak se hivassátok magatokat, mert csak egy oktatótok van, a Krisztus.


11. vers

Az, aki nagyobb közöttetek, szolgáljon ki titeket.


12. vers

Azt, aki magát magasra emeli, meg fogják alázni, de azt, aki magát megalázza, magasra emelik.


13. vers

Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, hogy a mennyek királyságát elzárjátok az emberek elől. Magatok ugyanis nem mentek be, de a bemenni akarókat sem hagyjátok bemenni.


14. vers

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra.


15. vers

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy bebarangoljátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen csatlakozót szerezzetek, ám ha megszerzitek, magatoknál kétszerte inkább a gyehenna fiává teszitek.


16. vers

Jaj nektek vak vezetők, akik így beszéltek: Semmi az, ha valaki a templomra esküszik, de ha valaki a templom aranyára esküszik, az kötelezve van.


17. vers

Ostobák, vakok, hát mi nagyobb, az arany, vagy a templom, mely szentté teszi az aranyat?


18. vers

Továbbá semmi az, ha valaki az oltárra esküszik, de ha valaki az áldozati adományra esküszik, mely rajta van, kötelezve van.


19. vers

Vakok, hát ugyan mi nagyobb, az adomány, vagy az oltár, mely az adományt szentté teszi?


20. vers

Hiszen, aki az oltárra tesz esküt, nemcsak az oltárra esküszik, hanem mindenre, ami rajta van.


21. vers

S aki a templomra tesz esküt, a templomra is esküszik, meg arra is, aki benne lakik.


22. vers

Aki pedig a mennyre tesz esküt, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül.


23. vers

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy tizedet adtok a mentából, a kaporból és köményből, de elhagyjátok azt, ami a törvényben súlyosabb: Az ítéletet, a könyörületet és a hűséget. Ezeket tennetek kellene, azokat el nem hagynotok.


24. vers

Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, a tevét meg elnyelitek.


25. vers

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a pohár és tál külsejét megtisztítjátok, a belseje ellenben hemzseg a ragadozástól és mértéktelenségtől.


26. vers

Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy így a külseje is tiszta legyen.


27. vers

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a meszelt sírokhoz hasonlítotok, melyek kívülről szépeknek látszanak, de melyek belül holt csontokkal és mindenféle tisztátalansággal vannak tele.


28. vers

Így ti is kívülről igazságosaknak látszotok az embereknek, belülről azonban képmutatással és törvényrontással vagytok tele.


29. vers

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a próféták sírjait építgetitek, az igazságosak síremlékeit díszítitek


30. vers

és azt mondogatjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, a próféták vérének kiontásában nem vállaltunk volna velük közösséget.


31. vers

Így hát magatok tesztek tanúságot magatok ellen: ti azoknak fiai vagytok, akik a prófétákat meggyilkolták.


32. vers

Ti is betöltöttétek atyáitok mértékét.


33. vers

Kígyók, viperák fajzatai, hogy menekednétek meg a gyehenna ítéletétől?


34. vers

Azért úgy lesz, hogy én prófétákat, bölcseket és írástudókat fogok hozzátok küldeni, s ezek közül ti némelyeket meg fogtok ölni, és meg fogtok feszíteni, közülük egyeseket zsinagógáitokban meg fogtok ostoroztatni, és városról városra fogtok üldözni,


35. vers

hogy az igazságos Ábel vérétől Barakiás fiának Zakariásnak véréig, kit a templom és az oltár között gyilkoltatok le, rátok szálljon minden igazságos vér, melyet a földön kiontottak.


36. vers

Bizony azt mondom nektek, mindezek elkövetkeznek erre a nemzedékre.


37. vers

Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek, hányszor akartam gyermekeidet magamhoz összegyűjteni, ahogy a tyúk gyűjti csibéit szárnya alá, ti azonban nem akartátok.


38. vers

Lám, puszta lesz a házatok.


39. vers

Azt mondom nektek: Meg nem láttok engem addig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jő!”

Fejezetek:


Könyvek