Apostolok cselekedetei

capitolul 28


Capitole:


versetul 1

Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik.


versetul 2

A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt.


versetul 3

Mikor Pál rengeteg rőzsét gyűjtött össze és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera s kezéhez ragadt.


versetul 4

Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: „Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett.”


versetul 5

Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe és semmi kárt nem szenvedett.


versetul 6

Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket, és istennek mondták őt.


versetul 7

Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket.


versetul 8

Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette és meggyógyította.


versetul 9

Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak.


versetul 10

Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket s gondoskodtak szükségleteinkről.


versetul 11

Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk.


versetul 12

Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk.


versetul 13

Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,


versetul 14

ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába.


versetul 15

Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített.


versetul 16

Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.


versetul 17

Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.


versetul 18

Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.


versetul 19

Mivel azonban a zsidók ellentmondtak, kényszerítve voltam a császárra fellebbezni anélkül, hogy népem ellen nekem valami vádam volna.


versetul 20

Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izráel reménységéért övez engem ez a bilincs.”


versetul 21

Azok ezt felelték neki: „Semmiféle írást nem kaptunk felőled Júdeából, sem a testvérek közül senki ide nem érkezett, hogy hírt hozzon, vagy hogy valami rosszat szóljon ellened.


versetul 22

Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. E felől a felekezet (szakadás, szekta) felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki.”


versetul 23

Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.


versetul 24

Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.


versetul 25

Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: „Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,


versetul 26

amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,


versetul 27

mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek s én meg ne gyógyítsam őket.


versetul 28

Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogják hallani.”


versetul 29

Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.


versetul 30

Két egész évig maradt az apostol a saját bérelt szállásán, s fogadta szívesen mindazokat, akik hozzá mentek.


versetul 31

Bátran, szabadon és akadálytalanul hirdette nekik az Isten királyságát, és tanította az Úrra, a Krisztus Jézusra vonatkozó igazságokat.

Capitole:


Cărți