Apostolok cselekedetei

capitolul 4


Capitole:


versetul 1

Még beszéltek a néphez, amikor odaléptek hozzájuk a papok, a szenthely parancsnoka és a szadduceusok,


versetul 2

mert nehezen szívelték el, hogy tanították a népet, és azt hirdették, hogy Jézusban nyerhető el a halottak közül való feltámadás.


versetul 3

Rájuk vetették hát kezüket, és másnapig őrizetbe helyezték őket. Mert akkor már este volt.


versetul 4

Azok közül, akik az igét hallgatták, sokan hittek, úgyhogy a hívő férfiak száma körülbelül ötezerre emelkedett Jeruzsálemben.


versetul 5

Másnap azután összegyűltek az elöljárók, a vének, és az írástudók Jeruzsálemben,


versetul 6

továbbá Annás főpap, Kajafás, János és Alekszánder és mindazok, akik főpapi származásúak voltak.


versetul 7

Középre állították, azután kikérdezték őket: „Micsoda hatalommal, micsoda névvel tettétek ezeket?”


versetul 8

Akkor Péter megtelt Szent Szellemmel és így beszélt: „Népünk elöljárói és ti vének!


versetul 9

Ha ma egy erőtelen emberrel tett jócselekedet miatt folyik a vizsgálat ellenünk a felől, hogy ki által menekült az meg,


versetul 10

legyen mindnyájatoknak s Izráel egész népének is tudtára, hogy a Krisztus Jézusnak, a Názáretinek neve által, akit ti megfeszítetettek, kit azonban az Isten a halottak közül feltámasztott, ő általa áll ő itt egészségesen előttetek.


versetul 11

Ő az a kő, akit ti, az építők megvetettetek, ki mégis a szeglet fejévé lett.


versetul 12

Nincs senki másban menekülés! Nevet sem adtak mást az ég alá emberek közé, melyben a menekülést keresnünk kell.”


versetul 13

Ahogy Péternek meg Jánosnak bátor előadását figyelték és meggondolták, hogy tudományban járatlan és beavatatlan emberek, elámultak. Arra is visszaemlékeztek, hogy Jézussal együtt voltak.


versetul 14

Miután azt is látták, hogy a meggyógyult ember is ott áll velük együtt, semmi ellenvetésük nem lehetett.


versetul 15

Megparancsolták hát, hogy menjenek ki a nagytanács elől, azután számot vetettek egymással:


versetul 16

„Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen mindenkitől ismert csodajel történt rajtuk keresztül, mely nyilvánvaló Jeruzsálem összes lakói előtt, és le nem tagadhatjuk!


versetul 17

De hogy a dolog ne terjedjen a nép közé, megfenyegetjük őket, hogy e névről többé egy embernek se szóljanak.”


versetul 18

Erre behívták őket és megparancsolták nekik, hogy Jézus nevét többé ne kiáltozzák, se ne tanítsanak róla.


versetul 19

Péter és János azonban így nyilatkoztak előttük: „Ítéljétek meg, igazságos dolog-e Isten előtt, hogy rátok inkább hallgassunk, mint Istenre?


versetul 20

Nem tehetjük meg, hogy ne szóljuk azt, amit láttunk és hallottunk.”


versetul 21

Azok erre megfenyegették, de elbocsátották őket, mert a nép miatt nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, mert mindannyian dicsőítették az Istent azért, ami történt.


versetul 22

Az az ember, akivel a gyógyulásnak ez a jele történt, több volt negyven évesnél.


versetul 23

Miután elbocsátották őket, övéikhez mentek és hírül adták mindazt, amit a főpapok és vének nekik mondottak.


versetul 24

Azok, miután meghallgatták, egy indulattal felemelték szavukat és így szólottak Istenhez: „Parancsolónk, te alkottad a mennyet és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.


versetul 25

Te mondottad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak szájával a Szent Szellemen át: Miért féktelenkednek a nemzetek, és miért van gondjuk a népeknek a hiábavalóságra?


versetul 26

Előálltak a föld királyai és egybegyűltek a fejedelmek az Úr ellen és Felkentje ellen.


versetul 27

Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél,


versetul 28

hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták.


versetul 29

Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet,


versetul 30

mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek.”


versetul 31

Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy szabadsággal szólták az Isten beszédét.


versetul 32

A sokaságnak, amely hitt, szíve-lelke egy volt. Vagyonából senki semmit sem mondott a magáénak, hanem mindenük közös volt.


versetul 33

Az apostolok nagy hatalommal tettek tanúságot az Úrnak, Jézusnak feltámadásáról és mindnyájukon nagy kegyelem nyugodott.


versetul 34

Mert szűkölködő egy sem volt közöttük. Akik ugyanis telkeket és házbirtokokat szereztek, eladták birtokaikat, az eladottaknak árát elhozták


versetul 35

és az apostolok lábához tették, azután széjjelosztották, ahogy kinek-kinek a szüksége kívánta.


versetul 36

József, akit az apostolok a Barnabás melléknévvel láttak el, minek jelentése: bátorítás fia, aki ciprusi származású lévita volt,


versetul 37

miután volt egy szántóföldje, azt eladta, a pénzt elhozta és az apostolok lábához tette.

Capitole:


Cărți