Apostolok cselekedetei

capitolul 8


Capitole:


versetul 1

Azon a napon nagy üldözés támadt a jeruzsálemi eklézsia ellen. Az apostolokat kivéve mindannyian széjjelszóródtak Júdeának és Szamáriának vidékeire.


versetul 2

Jó lelkiismeretű férfiak eltemették Istvánt és nagy gyászt tartottak felette.


versetul 3

Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket.


versetul 4

Azok most már, akiket széjjelszórtak, szétmentek és hirdették az örömüzenet szavát.


versetul 5

Fülöp Szamária városába ment alá és azoknak hirdette a Krisztust.


versetul 6

A tömeg egy indulattal figyelt azokra a dolgokra, melyeket Fülöp mondott, hallgatták szavát és szemlélték a jeleket, melyeket tett.


versetul 7

Sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, azok hangos kiáltással mentek ki, sok szélütött és sánta meggyógyult.


versetul 8

Úgyhogy nagy öröm támadt abban a városban.


versetul 9

Egy Simon nevű férfi már korábban ott tartózkodott a városban, s mint mágus, varázslást folytatott, annyira, hogy a szamáriai nemzet magán kívül volt a csodálattól. Simon magát valami nagynak mondotta,


versetul 10

s kicsinytől nagyig mindenki ráfigyelt, azt mondva róla, hogy ő az Istennek úgynevezett Nagy hatalma.


versetul 11

Ráfigyeltek, mert már meglehetős ideje magukon kívül voltak varázslásai miatt,


versetul 12

mikor azonban Fülöpnek hittek, ki az Isten királyságáról és a Krisztus Jézusnak nevéről szóló örömüzenetet hirdette, bemerítkeztek férfiak is, nők is.


versetul 13

Simon maga is hitt s miután bemerítkezett, állandóan Fülöp mellett tartózkodott, s amikor látta a jeleket és a hatalmas nagy erőket, magán kívül volt.


versetul 14

Miután a Jeruzsálemben tartózkodó apostolok meghallották, hogy Szamária az igét befogadta, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.


versetul 15

Mikor azok lementek, imádkoztak a szamáriaiakért, hogy kapjanak Szent Szellemet,


versetul 16

ugyanis még egyikőjükre sem szállott le, csak az Úrnak, Jézusnak nevére merítkeztek be.


versetul 17

Azután rájuk tették kezüket és azok Szent Szellemet kaptak.


versetul 18

Mikor Simon látta, hogy hogyan adják a Szellemet az apostolok kezük rátevésével, pénzt vitt nekik


versetul 19

és kérte: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire kezemet rávetem, Szent Szellemet kapjon.”


versetul 20

Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el ezüstöd veled együtt azért, hogy azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet szerezni.


versetul 21

Nincs neked részed, sem örök juttatásod ebben a dologban, hiszen szíved nem egyenes az Istennel szemben.


versetul 22

Térj hát más felismerésre, fordulj el ettől a gonoszságtól és könyörögj az Úrhoz, hátha elengedi majd neked szíved gonosz szándékát.


versetul 23

Mert úgy látom, hogy keserű epébe és a hamisság bilincsébe jutottál bele.”


versetul 24

„Könyörögjetek értem az Úrhoz – szólt erre Simon –, hogy abból, amit mondottatok, semmi rám ne szálljon.”


versetul 25

Az apostolok, miközben mindenfelé erős bizonyságot tettek és az Úr beszédét szólták, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamáriaiak sok falujában hirdették az örömhírt.


versetul 26

Az Úrnak egy angyala azután így szólt Fülöpnek: „Kelj fel és menj délre a Jeruzsálemből Gázába alávivő útra. Ez puszta út.


versetul 27

Fülöp felkelt és elment. Egyszer csak egy éthiópiai embert látott meg, az éthiópiaiak királynéjának, Kandakénak nagy hatalmú eunuchját, ki egész kincstára fölé volt rendelve, s ki azért ment Jeruzsálembe, hogy ott az Istent imádja,


versetul 28

most azonban már visszatérőben volt. Szekéren ült és Ézsaiás prófétát olvasta.


versetul 29

„Eredj oda – szólt a Szellem Fülöpnek – és csatlakozzál ehhez a szekérhez!”


versetul 30

Fülöp odafutott és hallotta, hogy az eunuch Ézsaiás prófétát olvassa. Megkérdezte: „Vajon érted-e, amit olvasol?”


versetul 31

„Hogy volnék rá képes, ha csak valaki útmutatást nem ad?” – Felelte az. Azzal kérlelni kezdte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje.


versetul 32

Az Írásnak az a helye, amelyet olvasott, ez volt: „Mint egy bárányt mészárszékre vitték, mint ahogy a juh néma azzal szemben, aki őt nyírja, ő sem nyitja fel száját.


versetul 33

Megaláztatásában elvették ítéletét. A nemzetségét ki sorolhatná el? Mert elveszik a földről életét.”


versetul 34

Az eunuch megszólította Fülöpöt: „Könyörgöm, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valakiről másról?”


versetul 35

Fülöp erre megnyitotta száját és kezdve ezen az íráson, örömhírt hirdetett neki Jézusról.


versetul 36

Amint utaztak az úton, egy vízhez értek.” – Lám – mondta az eunuch –, víz van itt! Mi az akadálya, hogy bemerítkezzem?”


versetul 37

Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Az pedig így válaszolt: ”Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.


versetul 38

Azzal parancsot adott, hogy a szekér álljon meg. Mindketten leszálltak a vízbe, Fülöp és az eunuch, és Fülöp bemerítette őt.


versetul 39

Mikor azonban feljöttek a vízből, az Úrnak Szelleme elragadta Fülöpöt, úgyhogy az eunuch nem látta őt többé. De azért örvendezve utazott tovább a maga útján.


versetul 40

Fülöp Azótusba került. Innen az örömhírt hirdetve bejárta az összes városokat, míg Cézáreába jutott.

Capitole:


Cărți