Dániel könyvének szövege

capitolul 12


Capitole:


versetul 1

Abban az időben föl fog támadni Mihály, a nagy fejedelem, ki néped fiai fölött áll. Nyomorúság ideje lesz akkor, amilyen nem volt mióta nemzetek vannak egész addig az időig. Abban az időben néped megmenekül, mindazok, kik a könyvben írva találtatnak.


versetul 2

Azok közül, akik a porföldben alusznak, sokan föl fognak támadni; némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra, örök undorra.


versetul 3

Akkor az okosok ragyogni fognak, mint az égi mennyezet ragyogása s azok, akik sokakat igazságosságra visznek, mint a csillagok, örökké, vég nélkül.


versetul 4

Te pedig, Dániel, zárd le /e/ beszédeket s pecsételd le a könyvet a vég idejéig. Sokan fognak kutatni és gyarapodik a tudás.


versetul 5

Azután én, Dániel láttam, hogy még két másik állott /ott/, egyik a folyó partján, másik a folyó másik partján.


versetul 6

Az egyik így szólott a gyolcsba öltözött emberhez, ki a folyó vize fölött állott: Meddig húzódik /e/ csodálatos /események/ vége?


versetul 7

Ekkor hallottam, hogy a gyolcsba öltözött férfi, ki a folyó vize fölött állott, miközben jobb és bal kezét az égre emelte föl, megesküdött az örökkön Élőre: idő, idők és fél/idő/ múltán, amikor befejeződik a szent nép hatalmának a szétszórása, végük lesz mindezeknek a dolgoknak is!


versetul 8

Hallottam ezt, de nem értettem, azért így szóltam: Uram, mi lesz e dolgoknak kimenetele?


versetul 9

Ő így felelt: Eredj el, Dániel, mert el vannak zárva, s le vannak pecsételve /e/ dolgok a vég idejéig!


versetul 10

Külön válnak majd, megtisztulnak és próbát állnak ki sokan; a gonoszok gonoszul cselekszenek s egy gonosz sem jut értelemre; de az okosok érteni fognak.


versetul 11

Az időtől fogva azonban, hogy a mindennapos áldozat eltávolíttatik, 1290 nap telik el.


versetul 12

Boldog, aki vár s megéri az 1335 napot!


versetul 13

Te pedig eredj a vég felé, nyugodni fogsz és föltámadsz sorsodra a napok végén!

Capitole:


Cărți