Péter első levele

capitolul 5


Capitole:

1 2 3 4 5


Buzdítás az alázatosságra


versetul 1

A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese:


versetul 2

legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen,


versetul 3

ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.


versetul 4

És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.


versetul 5

Hasonlóképpen, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymás iránt öltsétek magatokra az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.


Isten gondot visel rátok


versetul 6

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.


versetul 7

Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.


versetul 8

Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.


versetul 9

Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken a világban.


versetul 10

A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni.


versetul 11

Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.


versetul 12

Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hű testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igaz kegyelme, amelyben álltok.


versetul 13

Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam.


versetul 14

Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.

Capitole:


Cărți