Sámuel első könyve

capitolul 18


Capitole:


versetul 1

Miután befejezte a beszélgetést Saullal, Jónátán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jónátán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét.


versetul 2

Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házához.


versetul 3

Jónátán pedig szövetséget kötött Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.


versetul 4

És Jónátán levette a felsőruháját és Dávidnak adta, sőt harci öltözetét, saját kardját, íját és övét is.


versetul 5

És Dávid mindenhova elment, ahová Saul küldte, és útja sikeres volt. Saul a harcosok élére állította, és kedves lett az egész nép előtt és Saul szolgái előtt is.


versetul 6

Amint hazafelé jöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráel minden városából énekelni, körtáncot járni, dobolva, vígan, tamburákon játszva.


versetul 7

A táncoló asszonyok így kezdtek énekelni:

Megverte Saul a maga ezrét

és Dávid is az ő tízezrét.


versetul 8

Saul ezen igen megharagudott, és nem tetszett neki ez a beszéd, mert azt gondolta: Dávidnak, lám, tízezret tulajdonítanak, nekem pedig csak ezret, így hát már csak a királyság hiányzik neki!


versetul 9

Ezért Saul attól a naptól fogva mindig rossz szemmel nézett Dávidra.


versetul 10

Másnap aztán megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és révületbe esett a házában. Dávid pedig hárfázott, ahogy mindennap szokott; Saul kezében pedig egy dárda volt.


versetul 11

És elhajította Saul a dárdát, mert azt gondolta: a falhoz szögezem Dávidot. De Dávid két ízben is félrehajolt előle.


versetul 12

És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott.


versetul 13

Ezért Saul elbocsátotta őt maga mellől és ezredesévé tette, hogy vonuljon a hadinép élén.


versetul 14

És Dávid minden útjában sikeresen forgolódott, mert az Úr vele volt.


versetul 15

Mikor pedig látta Saul, hogy milyen sikeres, félni kezdett tőle.


versetul 16

De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.


versetul 17

Saul egyszer így szólt Dávidhoz: Íme, idősebbik leányomat, Mérabot neked adom feleségül, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait. Mert azt gondolta Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a filiszteusok keze által.


versetul 18

Dávid pedig azt felelte Saulnak: Ki vagyok én, és mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy a király veje legyek?


versetul 19

De amikor Saul leányát, Mérabot hozzá kellett volna adni Dávidhoz, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.


versetul 20

Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Amikor ezt megmondták Saulnak, tetszett neki a dolog.


versetul 21

Azt gondolta: Nekiadom őt, hogy ő legyen majd veszedelmére, és ő legyen a filiszteusok eszköze ellene. Ezért Saul másodszor is azt mondta Dávidnak: Légy akkor most a vőm.


versetul 22

És megparancsolta Saul a szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, és mondjátok ezt neki: Íme, a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek, légy azért a veje a királynak.


versetul 23

A szolgák el is mondták ezeket Dávidnak, de ő így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király vejévé legyen? Hiszen én szegény és alacsonyrendű ember vagyok!


versetul 24

És elmondták Saulnak a szolgái, hogy ezt meg ezt mondta Dávid.


versetul 25

Saul ekkor így szólt: Mondjátok meg Dávidnak, nem kíván a király más jegyajándékot, csak száz filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein. Mert Saul a filiszteusok keze által akarta elveszíteni Dávidot.


versetul 26

Megmondták tehát az ő szolgái Dávidnak ezeket a beszédeket, és tetszett a dolog neki, hogy a király veje legyen. A kitűzött napok még el sem jöttek,


versetul 27

amikor Dávid fölkelt, elment az embereivel, és levágott a filiszteusok közül kétszáz férfit. Elhozta Dávid az előbőrüket, és mind beadta azokat a királynak, hogy annak veje lehessen. Erre Saul hozzáadta feleségül a leányát, Míkalt.


versetul 28

Mikor pedig Saul látta és megértette, hogy az Úr Dáviddal van, és Míkal, a leánya szereti őt,


versetul 29

még inkább félni kezdett Dávidtól. És Saul ellensége lett Dávidnak egész életében.


versetul 30

A filiszteusok vezérei pedig gyakran betörtek, de valahányszor betörtek, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul összes többi szolgája, és ezért igen híressé lett a neve.

Capitole:


Cărți