Sámuel első könyve
25. fejezet
1. vers
Sámuel meghalt. Erre összegyűlt egész Izrael, meggyászolták és eltemették otthon, Rámában. Dávid fölkerekedett s elment Párán pusztájába.
2. vers
Volt egy ember Máonban, kinek tevékenysége Kármelhez fűződött. A férfi igen hatalmas volt: háromezer juha volt, ezer kecskéje és éppen juh-nyírással volt elfoglalva Kármelben.
3. vers
Ennek a férfinak neve Nábál volt. Feleségének neve Abigail. Az asszony nemes felfogású, szép külsejű volt; a férfi ellenben zord és gonosz kálebi.
4. vers
Mikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál nyáját nyírja,
5. vers
tíz legényt küldött el, menjetek fel Kármelbe, térjetek be Nábálhoz – mondta a legényeknek – s kérjetek rá nevemben békességet.
6. vers
Szóljatok aztán így: Az életre vigyen utad! Békességben légy te, békességben a házad, békességben legyen mindened!
7. vers
Most hallottam, hogy nyírók vannak nálad. Nos, a pásztoraid velünk voltak s mi meg nem szégyenítettük őket, nem történt velük semmi, Kármelben való időzésük egész ideje alatt.
8. vers
Kérdezd meg legényeidet, azok megmondják neked. Hadd leljenek hát a legények kedvességet szemedben, hiszen ünnepnapra jöttünk! Adj abból, ami kezed ügyében van szolgádnak és fiadnak, Dávidnak!
9. vers
El is mentek Dávid legényei és egészen ezekkel a szavakkal szóltak Nábálnak a Dávid nevében. Aztán nyugton maradtak.
10. vers
Nábál így felelt Dávid legényeinek: Kicsoda Dávid? És kicsoda Isai fia? Manapság sok olyan ember kószál, ki urától eltépte magát!
11. vers
Elvegyem kenyeremet, italomat és ölni való állataimat, melyeket nyíróimnak öltem s odaadjam olyan embereknek, akiket nem ismerek, azt sem tudom, honnan valék?
12. vers
Dávid legényei erre hazafelé fordultak, s amikor visszaértek, megjelentették neki mindezeket a szavakat.
13. vers
Dávid ekkor így szólt embereihez: ki-ki kösse föl kardját! Erre mindenki felkötötte kardját; felkötötte kardját Dávid is. Négyszáz ember nyomult fel Dávid nyomán kétszáz pedig visszatért a poggyászhoz.
14. vers
Abigailnak, Nábál feleségének a legények közül az egyik legény megjelentette: Lám csak, Dávid a pusztából követeket küldött és áldást kívánt urunknak, de ő kifakadt rájuk.
15. vers
Ám azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Amíg velök jártunk, nem szégyenítettek meg minket, úgyhogy semmi sem történt velünk, mialatt a mezőn voltunk.
16. vers
Az egész idő alatt, amíg a nyájat őrizve velük voltunk, éjjel is, nappal is olyanok voltak nekünk, mint egy fal.
17. vers
Most hát ismerd föl a helyzetet és lásd meg, mi a tennivalód, mert elvégezett dolog, hogy urunkra és egész házára lecsap a baj. Ő meg túlságosan a Beliál fia ahhoz, hogy vele beszélni lehetne!
18. vers
Abigail erre sietve vett magához kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt szeányi pörkölt gabonát, száz köteg sajtolt szőlőt (mazsolát) és kétszáz fügepogácsát, ezeket szamarakra helyezte,
19. vers
és így szólt legényeihez: Menjetek előttem, én majd mögöttetek megyek! Férjének, Nábálnak azonban nem szólt az asszony.
20. vers
Mialatt rejtőzve a hegyen lefelé szamaragolt, egyszer csak vele szemben szálltak alá Dávid és emberei, úgyhogy beléjük ütközött.
21. vers
Dávid így beszélt: hát csak hiába őrizgettem én a pusztában mindazt, ami ezé; úgyhogy semmi nem történt azzal, ami csak övé! Gonosszal fizetett nekem a jó helyében!
22. vers
Így, meg úgy tegyen Isten a Dávid ellenségeivel s toldja meg még; ha én holnap hajnalig meghagyok valamit abból, ami az övé, a falra piszkítójáig!
23. vers
Mikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállott a szamárról, arcra borult Dávid előtt s a földig hajolt.
24. vers
Aztán a lábához borult és így szólott: Egészen engem terhel a bűn, oh Uram! De hadd beszéljen szolgálód a füled hallatára s te hallgasd meg szolgálód beszédét!
25. vers
Az én uram ne fordítsa szívének figyelmét erre a Béliál fajtájú emberre, Nábálra, mert amilyen a neve, olyan ő is. Bolond a neve, bolondság van vele; én meg, a te szolgálód nem láttam uram legényeit, akiket küldöttél!
26. vers
Most hát amily biztos, hogy Jahve él és lelked él, oly biztos, hogy Jahve tartott téged vissza attól, hogy vérbe gázolj s attól, hogy saját kezeddel segíts magadon. Nos, ellenségeid legyenek olyanok, mint Nábál, azok is, akik gonoszul törnek uramra!
27. vers
Most hát ezt az áldást, melyet szolgálód hozott uramnak, adják oda a legényeknek, akik uram nyomdokaiban járnak!
28. vers
Bocsásd meg szolgád vétségét, mert Jahve maradandó (hűséges) házat fog uramnak okvetlenül alkotni; hiszen uram Jahve harcait harcolja, s mióta élsz, gonosz nem találtaték kezedben.
29. vers
Ha fölkerekedik egy ember, hogy üldözzön téged s lelkedre törjön, akkor uramnak lelke legyen bekötve Istenednél, Jahvénál az élők kötegébe s ellenségeidnek lelke legyen elvetve parittyazacskóval!
30. vers
S ha majd Jahve mindazt a jót megteszi urammal, amelyről beszélt volt veled kapcsolatban s fejedelemmé rendel téged Izrael fölé:
31. vers
akkor az, hogy uram ok nélkül vért ontott és saját kezével segített magán, nem lesz ok ingadozásra, sem arra, hogy uram szíve megbotoljék, hanem Jahve jót fog tenni urammal és akkor uram meg fog emlékezni szolgálódról!
32. vers
Dávid ezt felelte Abigailnak: Áldott Izrael Istene Jahve, hogy téged e napon előmbe küldött,
33. vers
s áldott a te ízlésed (okosságod) és áldott vagy te, aki engem megakadályoztál abban, hogy vérben gázoljak, és saját kezemmel segítsek magamon!
34. vers
Ellenben amily biztos, hogy Jahve él, az Izrael Istene, aki engem visszatartott attól, hogy neked kárt okozzak oly bizonyos, hogy ha nem sietsz, és nem találkozol velem, akkor holnap hajnalig a falra piszkítója sem marad meg Nábálnak!
35. vers
Dávid ezzel elvette kezéből, amit hozott neki és így szólt hozzá: Eredj föl házadba békességgel! Lám, hallgattam szódra, és tekintettel vagyok személyedre.
36. vers
Amikor Abigail Nábálhoz hazaért, az lakomát ült a házában, mintha egy király lakomáznék. Nábál szívén vidámság ült, igen részeg volt. Abigail hajnalig sem keveset, sem sokat nem szólott neki.
37. vers
De mikor reggel kiment a borgőz Nábálból, felesége megjelentette neki ezeket a dolgokat s akkor a szíve elhalt a keblében. Olyanná lett az, mint a kő.
38. vers
Tíz napra rá Jahve megütötte Nábált, úgyhogy meghalt.
39. vers
Mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, így szólott: Áldott legyen Jahve, ki gyalázatomat illetően a pert kezébe vette s megkérte Nábál kezéből igazságomat! Ki szolgáját visszatartotta a gonosztól; Nábál gonoszságát ellenben annak fejére hárította vissza Jahve! Ezzel Dávid követet küldött, megkérte Abigailt s elvette őt feleségül.
40. vers
Amikor Dávid szolgái betértek a kármeli Abigailhoz, és beszéltek vele – Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen tégedet,
41. vers
az asszony fölkelt, arcával a földig hajolt és így szólt: Íme, szolgálód kész rabszolgálóvá lenni, hogy az én uram szolgáinak lábát mossa.
42. vers
Azután sietve fölkelt Abigail, szamárra ült s elindult, még öt szolgálója ment vele; követte Dávid szolgáit s felesége lett neki.
43. vers
Dávid a Jezréelből származó Achinoámot is elvette, s így mind a kettő a felesége lett.
44. vers
Saul pedig leányát, Mikált, a Dávid feleségét feleségül adta a Gallinból való Lajis fiának, Paltinak.
Könyvek
