Dániel könyvének szövege

chapter 10


Chapters:


verse #1

Perzsia királyának Kürosznak harmadik évében egy ige lepleződött le Dániel előtt, kit Bélsaccár névvel neveznek; az ige igaz, nagy harcról szóló; érteni próbálta az igét és értelmet kapott a látomást illetőleg.


verse #2

Azokban a napokban én, Dániel három hétig minden nap gyászban voltam,


verse #3

Ínyes ételt nem ettem; hús, bor nem ment be szájamon; kenettel meg nem kentem magamat, míg el nem telt a három hétnek minden napja.


verse #4

Az első hónap huszonegyedik napján a nagy folyamnak partján voltam, a Hiddékelén.


verse #5

Fölemeltem szememet s egy gyolcsba öltözött férfit láttam, kinek csípőjén ofiri aranyból való öv volt;


verse #6

teste olyan, mint a tárziszkő; arca, mintha villámot látnék; szeme, mint tüzes fáklyák; karba, lába, mint amilyen látványt a fénylőre simított réz nyújt; szavainak hangja, mint a zúgó tömegé.


verse #7

Én Dániel egyedül láttam a látomást; a férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást; mégis nagy reszketés fogta el őket, elfutottak és elrejtőztek.


verse #8

Én egyedül maradtam ott s láttam ezt a nagyszerű látomást; de nem maradt bennem erő; arcom fénye betegre változott s erőmet nem tudtam megtartani.


verse #9

Aztán meghallottam szavainak hangját s amint meghallottam szavainak hangját, arcomra /esve/ önkívületbe jutottam; az arcom a föld felé fordult.


verse #10

Ekkor hirtelen kéz érintett meg s felrántott, úgyhogy térdemre s kezemre állított.


verse #11

Aztán megszólított: Dániel, te drága férfi, értsd meg az igéket, amelyeket mondani készülök neked! Állj helyedre, mert most hozzád küldtek. Amíg e szót beszélte velem, reszketve felálltam.


verse #12

S akkor így szólt hozzám: Ne félj Dániel, mert az első naptól kezdve, amelyen szívedet arra adtad, hogy értelmet kapj és az Isten előtt megalázkodjál, meghallgatásra találtak szavaid. Én pedig a te szavaid ügyében jöttem!


verse #13

De a perzsa királyság fejedelme huszonegy napig szembe állott velem; ám az első fejedelmek egyike, Mihály, segítségemre jött s feleslegessé váltam a perzsa királyok mellett;


verse #14

így jöttem hát, hogy értelmet adjak neked afelől, ami népedet a napok végén érni fogja, mert még van egy látomás azokra a napokra vonatkozón!


verse #15

Amíg ilyen s ehhez hasonló szavakat szólott, a föld felé tartottam arcomat és néma voltam.


verse #16

De lám, egy az emberek fiaihoz hasonló érintette ajkamat s megnyitotta szájamat, hogy beszéljek. Én aztán így szóltam a velem szemben állóhoz: Uram, a látomás következtében fájdalmak leptek meg, úgy hogy nem maradt bennem erő!


verse #17

Hogyan is tudnék én, az én Uramnak szolgája, beszélni itt az én Urammal, hiszen nem áll meg bennem erő és nem marad bennem lehelet!


verse #18

Aztán az az embernek látszó újra megérintett és megerősített engem


verse #19

és így szólt: Ne félj, te drága férfi, békességet neked! Légy erős! Légy erős! Amíg beszélt velem erőhöz jutottam, úgyhogy így tudtam szólni: Szóljon az én Uram, mert megerősítettél!


verse #20

S Ő szólt: Vajon tudod-e, miért jöttem hozzád? Most ugyan vissza fogok térni, hogy háborút viseljek Perzsia fejedelmével, s ha onnan kikerülök, Iónia fejedelme jő!


verse #21

Mégis tudtodra akarom adni azt, ami az igazság könyvében feljegyezve van. Egy sem volt, aki velem együtt szedte volna össze erejét ezek ellenében, csak fejedelmetek Mihály!

Chapters:


Books