chapter 4
Én Nabukodonozor nyugalomban voltam házamban, virágzó boldogságban, palotámban.
De álmot láttam és az megrémített engem; ágyamban támadó képzelődéseim, fejem látásai riadalomban tartottak.
Rendeletet adtam hát ki, hogy hozzák elém Babilon összes bölcseit, hogy tudassák velem az álom megfejtését.
Akkor följöttek az írástudók, a jósok, a kaldeusok és a csillagászok és én elmondtam nekik álmomat; ám annak megfejtését nem tudták nekem megmondani.
Utoljára megjelent előttem Dániel, kinek neve Beltsaczárnak hangzik, mint istenemnek neve s kiben a szent isteneknek szelleme van és én az álmot eléje adtam;
Beltsaczár, írástudóknak feje, kiről tudom, szent isteneknek szelleme van benned, kinek semmiféle titok nem okoz fejtörést, mondd meg álmom látásait, melyet láttam és annak megfejtését!
Fejemnek látásai támadtak fekhelyemen: látóvá lettem, s íme egy fa állott a föld közepén; a magassága igen nagy volt;
a fa hatalmas volt és erős csúcsa az égig ért, ellátszott a földnek végéig;
lombja szép volt s gyümölcse gazdag; eledel volt rajta mindenki számára. Alatta lelt árnyat a mezőnek vadja; ágain fészkeltek az égnek madarai; belőle táplálkozott minden hús.
Fekhelyemen fekve fejem látásai látóvá tettek, s íme egy virrasztó és pedig egy szent volt az égből alászállóban;
ez erős hangon így kiáltott: vágjátok le a fát, szabdaljátok le ágait, szedjétek le lombját, szórjátok szét gyümölcsét; hadd meneküljön alóla a vad s ágai közül a madár!
De hagyjátok vissza a törzset gyökerestül a földben vas és réz bilincsben, a zöld mező közepén, hogy az ég harmatjában ázzék, s az állatokkal együtt legyen része a föld veteményeiben!
Változtassák át emberi szívét és állati szívet adjanak neki, és hét idő menjen át fölötte!
A virrasztók határozatából jő a rendelkezés és a szentek akaratából a követelés: azért, hogy az élők megtudják, hogy a Magasságosnak hatalma van az emberek királyságán és akinek akarja, annak adja azt, és hogy az emberek alját állítja föléje.
Ez az álom, amelyet én Nabukodonozor király láttam; te pedig, Baltazár, mondd meg a megfejtését azért, mert királyságomnak összes bölcsei képtelenek a megfejtését tudtomra adni; te ellenben képes vagy rá, mivel szent istenek szelleme van benned.
Akkor Dánielre, kinek neve Baltazár, vagy egy óra hosszat dermedtség ült s gondolatai megriasztották. A király ily szavakkal szólította meg: Baltazár, az álom és annak megfejtése ne riasszanak meg téged. Baltazár így felelt: Oh, Uram, szálljon az álom gyűlölőidre, és megfejtése ellenségeidre!
A fa, amelyet láttál, amely nagy és hatalmas volt, s amelynek csúcsa az eget érte, s amely a föld egész széléig látszott,
amelynek lombja zöld, gyümölcse bőséges volt és minden rajta levőnek eledelül szolgált; mely alatt a mező minden vadja meglakott s melynek ágai közt az ég madarai fészkeltek:
„te vagy” óh király, ki naggyá, erőssé lettél, kinek nagysága nőttön nőtt és az égig ért föl; kinek uralkodása a föld széléig terjedt!
Hogy pedig a király egy virrasztót, és pedig egy szentet látott az égből alászállani, aki azt parancsolta: Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el, de törzsét gyökerestül hagyjátok vissza a földben, s hogy legyen vas és réz bilincsben a zöld mezőn, az ég harmatja öntözze s a mező vadjaival legyen közös része, míg hét idő eltelik fölötte:
annak ez a megfejtése: óh, király, és ez a felsőbbek határozata, mely az én uramra, a királyra vonatkozik:
kitaszítanak téged az emberek közül, hogy a mező vadjaival legyen lakozásod; takarmány fog ízleni neked, mint a marháknak, ég harmatja fog öntözni téged s hét idő megy el fölötted, míg megtudod, hogy a Magosságosnak hatalma van az emberek királyságán, s akinek akarja, annak adja azt.
Hogy azt mondták, hogy a fa gyökereinek tönkje megmarad, azt jelenti, hogy királyságod állandó lesz számodra attól kezdve, hogy megtudod, hogy az egek uralkodnak.
Ezért fogadd szívesen tanácsomat, óh, király: vétkedet igazságossággal told félre s bűnödet irgalmazással; talán hosszú időn át nyugalmad lesz!
De minden elérte Nabukodonozor királyt.
Tizenkét hónap elmúltával bábeli királyi palotájának tetején sétált a király.
Egyszer csak megszólalt: Ni! Ez itt a nagy Babilon, melyet én építettem királyi székhelyemül a saját magam erejéből, hogy fenségemet tiszteljék!
Még a királynak szájában volt a szó, amikor szózat hangzott alá az égből: Neked szól a mondás Nabukodonozor király! Királyságod elhagy téged!
Az emberek közül kitaszítanak, a mező vadjával lesz együtt lakozásod; fű lesz az étked, mint a barmoknak és hét idő telik el fölötted, míglen megtudod, hogy a Magasságos uralma alá tartozik az emberek királysága s azt annak adja, akinek akarja.
A mondás abban az órában beteljesedett Nabukodonozoron. Az emberek közül kitaszították; füvet evett, mint a barmok; testét az ég harmatja áztatta, míg a szőre meg nem nőtt, mint a saskeselyű tolla, a körme, mint a madarak karma.
A napok elteltével én, Nabukodonozor, szememet az égre emeltem, tudatom visszatért hozzám s én áldottam a Magasságost, magasztaltam az örökké Élőt s tisztelettel köszöntöttem Őt, akinek uralkodása örök uralom és királysága nemzedékről nemzedékre tart.
Vele szemben a föld összes lakói mit sem számítanak; az ég seregében s a föld lakói között úgy cselekszik, ahogy akar és nincs, aki kezét visszatarthatná, vagy azt mondhatná Neki: Mit cselekedtél?
Abban az órában tudatomat visszanyertem; királyi tisztességem, fenségem és dicsőségem visszatért hozzám; államtanácsosaim és főembereim megkerestek, királyságomba visszahelyeztek és szerfölötti nagyság jutott részemül.
Most én Nabukodonozor dicsérem, magasztalom és tisztelettel köszöntöm az egek királyát, kinek minden alkotása igaz, ösvényei ítéletek, s ki a magasban fennhéjázva járókat le tudja alacsonyítani.