Dániel könyvének szövege

chapter 11


Chapters:


verse #1

A méd Dárius első évében az én kiállásom is támogatta és erősítette volt őt.


verse #2

És most hadd jelentsem meg neked az igazságot! Még három perzsa király áll elő; egy negyedik mindenkinél nagyobb gazdagságot gyűjt magának s mikor gazdagságában legerősebb lesz, mindent megmozgat Iónia királysága ellen.


verse #3

Aztán egy erős király támad; ki kiterjedt nagy birodalmon uralkodik majd és úgy cselekszik, ahogy kedve tartja.


verse #4

De ahogy föltámadt királysága, úgy törik majd össze s az ég négy szelének irányában szétoszlik; ám nem száll utódaira, nem is lesz az uralkodás az övéhez hasonló, mert királyságát szétszakítják és az nem ezeké, hanem másoké lesz.


verse #5

A dél királya meg fog erősödni; de annak vezérei közül egyik megerősödik, ellenében uralomra jut, uralma messzire kiterjed.


verse #6

Évek múltán szövetségre jutnak s dél királyának leánya hozzámegy észak királyához, hogy megegyezzenek egymással; de nem fogja megtartani a karnak erejét; nem fog megállani magva sem; idők folyamán kiszolgáltatják a nőt; azokat, akik őt odavitték, magzatát és azt, aki őt erőssé tette.


verse #7

Helyére gyökereinek sarjából támad valaki, neki megy az ellenséges haderőnek, behatol az északi király erősségében; elbánik velök és erőssé lesz;


verse #8

isteneiket öntött bálványaikkal, ezüstből, aranyból való drága /kívánatos/ edényeikkel együtt zsákmányul viszi Egyiptomba s éveken át távol fog maradni észak királyától;


verse #9

ez azonban be fog hatolni dél királyának országába; aztán saját földére tér vissza.


verse #10

Fiai azonban támadásba fognak; hatalmas seregeket gyűjtenek lármázó tömegbe; hömpölyögve, áradásként megy előre; majd újra harcolva tör előre annak erősségéig.


verse #11

Dél királya azonban neki keseredik, kivonul s háborút visel vele, tudniillik észak királyával, nagy tömeget állít ki s mikor azt kezébe kapja,


verse #12

a tömeg fölkerekedik, az ő szíve magasba száll, tízezreket ejt el s mégsem bizonyul erősnek.


verse #13

Észak királya megint új, az előbbinél nagyobb tömeget állít ki s egy idő múlva, évek elteltével nagy hadsereggel és nagy készülettel kivonul.


verse #14

Azokban az időkben sokan fognak dél királya ellen fölkelni; néped ragadozó fiai is föllázadnak, hogy megerősítsék a látomást, de elbuknak.


verse #15

Kivonul észak királya, ostromfalat tölt fel, bevesz egy erősített várost s a dél seregei nem állhatnak meg; még kiválasztottaiban sem lesz annyi erő, hogy ellenálljanak.


verse #16

Mégis az ellene vonuló az ő kedve szerint cselekszik és senki nem áll meg előtte; lábát megveti dicső országában s kezéből pusztulást oszt.


verse #17

Figyelmét arra szegezi, hogy egész királyságának birtokába jusson; hogy kiegyezzék vele s meg is teszi. De asszonyok leányát adja neki, hogy a megegyezést megrontsa; ám nem állhat meg és nem lesz sikere.


verse #18

Majd visszafordítja figyelmét a szigetek felé és sokat elfoglal; gyalázkodásainak azonban véget vet bíró és gyalázkodását neki visszafizeti.


verse #19

Aztán országának erősítéseire fordítja figyelmét, megbotlik, elesik, s nem találják meg.


verse #20

Helyére olyan valaki áll, aki végrehajtóval járatja be a birodalom belső kamráját; de néhány napon belül összetörik, nem harag, hanem háború következtében.


verse #21

Helyére egy megvetésre méltó lép, kinek nem szánták a királyság díszét. Észrevétlenül jött s cselszövényekkel szilárdította meg trónját.


verse #22

Seregek rohanó áradattal sodortatnak el előle és törnek össze, még a szövetség fejedelme is.


verse #23

Álnokságot követ el még azután is, hogy szövetkeznek vele; fölvonul s egy kis /nemzet/ által győz.


verse #24

Észrevétlenül bevonul a tartomány kövér részeibe s olyasmit cselekszik, mit apái s nagyapái sem cselekedtek; prédát, zsákmányt, vagyont oszt nekik. Terveket sző erődítések ellen, de csak egy ideig!


verse #25

Fölindítja erejét és szívét délnek királya ellen s nagy sereggel /kivonul/. Délnek királya is háborúba indul nagy és igen erős sereggel, de nem állhat meg, mert cselszövényeket gondolnak ki ellene.


verse #26

Tányérnyalói fogják összetörni őt, seregét ár sodorja el és sokan esnek el átszúrottan.


verse #27

Mindkét királynak szíve gonoszat tervez; egy asztalnál ülve hazugságot beszélnek; de sikerük nem lesz, mert a vég további időpontra /van kitűzve/.


verse #28

Nagy kinccsel tér haza. Szíve a szent szövetség ellen irányul; meg is teszi s aztán tér vissza földére.


verse #29

Kitűzött időben visszatér; délnek vonul, de utóbb nem úgy történik, mint ahogy előbb.


verse #30

A partvidékek hajói fognak ellene vonulni s ő megrémül, visszatér; megfenyegeti a szent szövetséget; cselekszik, visszatér és azokra figyel, akik a szent szövetséget elhagyják.


verse #31

Tőle küldött szárny seregek állanak fel, a templom-erősséget megszentségtelenítik, a mindennapos áldozatot eltávolítják s felállítják a döbbenetes utálatosságot.


verse #32

Azokat, akik gonoszul viselkednek a szövetséggel szemben, sima szavakkal pártütésre bírja; de az Istent ismerő nép megszilárdul és cselekszik.


verse #33

A nép okosai sokakat értelemre bírnak, de egy időn át kard, tűzláng, fogság és kifosztatás következtében földre veretnek.


verse #34

De mikor leveretnek, kis segítséggel megsegíttetnek s /akkor/ sima viselkedéssel sokan hozzájuk csatlakoznak.


verse #35

Az okosak közül /egyesek/ leveretnek, hogy kipróbáltassanak, megtisztuljanak és megfehéredjenek a vég végéig, mert még idő van a kitűzött időpontig.


verse #36

Aztán kénye-kedve szerint fog cselekedni a király, minden isten fölé emeli, mindennél nagyobbá teszi magát; az istenek Istene ellen fog beszélni szokatlan dolgokat; sikert is ér el, míg a harag tombolása véget ér, s ami ki van tűzve, megtevődik.


verse #37

Atyáinak Istenét nem veszi figyelembe; nők epedésére, semmiféle istenre nem ügyel, mert mindennél nagyobbá teszi magát.


verse #38

Helyette az erődök istenét tiszteli, egy istent, kit atyái nem ösmertek, tiszteli arannyal, ezösttel, drágakővel és kincsekkel.


verse #39

A megerősített városokkal pedig az idegen istennel kapcsolatban így fog tenni: annak, aki elösmeri, nagy tisztességet ad, azoknak sokakat uralmuk alá vet s jutalmul földet oszt nekik.


verse #40

A végnek idején összeütközik vele délnek királya; de megrohanja észak királya kocsival, lóval, sok hajóval; áradatként fog elsöpörni országokat;


verse #41

behatol a dicső földre; ott sokan leveretnek; a következők azonban megmenekülnek kezéből: Edom, Moáb és Ammon fiainak zsengéje.


verse #42

Kezét országokra nyújtja ki; Egyiptom földje sincs arra szánva, hogy megmeneküljön!


verse #43

Hatalmát kiterjeszti az arany és ezüst kincsekre s Egyiptom minden drágaságára; a líbiaiak és kusiták fogják kíséretét alkotni.


verse #44

De keletről és északról jövő hírek megriasztják; tüzes haraggal kivonul, hogy sokakat elpusztítson és megsemmisítsen


verse #45

s palota-sátorát a tenger és a szent dicsőségnek hegye között üti fel; ám végének megy neki; segítő nem akad számára.

Chapters:


Books