Dániel könyvének szövege
4. fejezet
1. vers
Én Nabukodonozor nyugalomban voltam házamban, virágzó boldogságban, palotámban.
2. vers
De álmot láttam és az megrémített engem; ágyamban támadó képzelődéseim, fejem látásai riadalomban tartottak.
3. vers
Rendeletet adtam hát ki, hogy hozzák elém Babilon összes bölcseit, hogy tudassák velem az álom megfejtését.
4. vers
Akkor följöttek az írástudók, a jósok, a kaldeusok és a csillagászok és én elmondtam nekik álmomat; ám annak megfejtését nem tudták nekem megmondani.
5. vers
Utoljára megjelent előttem Dániel, kinek neve Beltsaczárnak hangzik, mint istenemnek neve s kiben a szent isteneknek szelleme van és én az álmot eléje adtam;
6. vers
Beltsaczár, írástudóknak feje, kiről tudom, szent isteneknek szelleme van benned, kinek semmiféle titok nem okoz fejtörést, mondd meg álmom látásait, melyet láttam és annak megfejtését!
7. vers
Fejemnek látásai támadtak fekhelyemen: látóvá lettem, s íme egy fa állott a föld közepén; a magassága igen nagy volt;
8. vers
a fa hatalmas volt és erős csúcsa az égig ért, ellátszott a földnek végéig;
9. vers
lombja szép volt s gyümölcse gazdag; eledel volt rajta mindenki számára. Alatta lelt árnyat a mezőnek vadja; ágain fészkeltek az égnek madarai; belőle táplálkozott minden hús.
10. vers
Fekhelyemen fekve fejem látásai látóvá tettek, s íme egy virrasztó és pedig egy szent volt az égből alászállóban;
11. vers
ez erős hangon így kiáltott: vágjátok le a fát, szabdaljátok le ágait, szedjétek le lombját, szórjátok szét gyümölcsét; hadd meneküljön alóla a vad s ágai közül a madár!
12. vers
De hagyjátok vissza a törzset gyökerestül a földben vas és réz bilincsben, a zöld mező közepén, hogy az ég harmatjában ázzék, s az állatokkal együtt legyen része a föld veteményeiben!
13. vers
Változtassák át emberi szívét és állati szívet adjanak neki, és hét idő menjen át fölötte!
14. vers
A virrasztók határozatából jő a rendelkezés és a szentek akaratából a követelés: azért, hogy az élők megtudják, hogy a Magasságosnak hatalma van az emberek királyságán és akinek akarja, annak adja azt, és hogy az emberek alját állítja föléje.
15. vers
Ez az álom, amelyet én Nabukodonozor király láttam; te pedig, Baltazár, mondd meg a megfejtését azért, mert királyságomnak összes bölcsei képtelenek a megfejtését tudtomra adni; te ellenben képes vagy rá, mivel szent istenek szelleme van benned.
16. vers
Akkor Dánielre, kinek neve Baltazár, vagy egy óra hosszat dermedtség ült s gondolatai megriasztották. A király ily szavakkal szólította meg: Baltazár, az álom és annak megfejtése ne riasszanak meg téged. Baltazár így felelt: Oh, Uram, szálljon az álom gyűlölőidre, és megfejtése ellenségeidre!
17. vers
A fa, amelyet láttál, amely nagy és hatalmas volt, s amelynek csúcsa az eget érte, s amely a föld egész széléig látszott,
18. vers
amelynek lombja zöld, gyümölcse bőséges volt és minden rajta levőnek eledelül szolgált; mely alatt a mező minden vadja meglakott s melynek ágai közt az ég madarai fészkeltek:
19. vers
„te vagy” óh király, ki naggyá, erőssé lettél, kinek nagysága nőttön nőtt és az égig ért föl; kinek uralkodása a föld széléig terjedt!
20. vers
Hogy pedig a király egy virrasztót, és pedig egy szentet látott az égből alászállani, aki azt parancsolta: Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el, de törzsét gyökerestül hagyjátok vissza a földben, s hogy legyen vas és réz bilincsben a zöld mezőn, az ég harmatja öntözze s a mező vadjaival legyen közös része, míg hét idő eltelik fölötte:
21. vers
annak ez a megfejtése: óh, király, és ez a felsőbbek határozata, mely az én uramra, a királyra vonatkozik:
22. vers
kitaszítanak téged az emberek közül, hogy a mező vadjaival legyen lakozásod; takarmány fog ízleni neked, mint a marháknak, ég harmatja fog öntözni téged s hét idő megy el fölötted, míg megtudod, hogy a Magosságosnak hatalma van az emberek királyságán, s akinek akarja, annak adja azt.
23. vers
Hogy azt mondták, hogy a fa gyökereinek tönkje megmarad, azt jelenti, hogy királyságod állandó lesz számodra attól kezdve, hogy megtudod, hogy az egek uralkodnak.
24. vers
Ezért fogadd szívesen tanácsomat, óh, király: vétkedet igazságossággal told félre s bűnödet irgalmazással; talán hosszú időn át nyugalmad lesz!
25. vers
De minden elérte Nabukodonozor királyt.
26. vers
Tizenkét hónap elmúltával bábeli királyi palotájának tetején sétált a király.
27. vers
Egyszer csak megszólalt: Ni! Ez itt a nagy Babilon, melyet én építettem királyi székhelyemül a saját magam erejéből, hogy fenségemet tiszteljék!
28. vers
Még a királynak szájában volt a szó, amikor szózat hangzott alá az égből: Neked szól a mondás Nabukodonozor király! Királyságod elhagy téged!
29. vers
Az emberek közül kitaszítanak, a mező vadjával lesz együtt lakozásod; fű lesz az étked, mint a barmoknak és hét idő telik el fölötted, míglen megtudod, hogy a Magasságos uralma alá tartozik az emberek királysága s azt annak adja, akinek akarja.
30. vers
A mondás abban az órában beteljesedett Nabukodonozoron. Az emberek közül kitaszították; füvet evett, mint a barmok; testét az ég harmatja áztatta, míg a szőre meg nem nőtt, mint a saskeselyű tolla, a körme, mint a madarak karma.
31. vers
A napok elteltével én, Nabukodonozor, szememet az égre emeltem, tudatom visszatért hozzám s én áldottam a Magasságost, magasztaltam az örökké Élőt s tisztelettel köszöntöttem Őt, akinek uralkodása örök uralom és királysága nemzedékről nemzedékre tart.
32. vers
Vele szemben a föld összes lakói mit sem számítanak; az ég seregében s a föld lakói között úgy cselekszik, ahogy akar és nincs, aki kezét visszatarthatná, vagy azt mondhatná Neki: Mit cselekedtél?
33. vers
Abban az órában tudatomat visszanyertem; királyi tisztességem, fenségem és dicsőségem visszatért hozzám; államtanácsosaim és főembereim megkerestek, királyságomba visszahelyeztek és szerfölötti nagyság jutott részemül.
34. vers
Most én Nabukodonozor dicsérem, magasztalom és tisztelettel köszöntöm az egek királyát, kinek minden alkotása igaz, ösvényei ítéletek, s ki a magasban fennhéjázva járókat le tudja alacsonyítani.
Könyvek
