capitolul 14
Két nap múltán pászka volt és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és írástudók azon voltak, hogy csellel elfogják és megöljék Jézust.
Azt mondták tudniillik: „Ne az ünnepen, hogy a nép közt zavargás ne legyen.”
Mialatt Betániában a poklos Simon házában volt és éppen asztalnál feküdt, odament egy asszony, kinél valódi és igen értékes nárdusszal telt alabástrom korsócska volt. Az asszony széttörte az alabástromot és kiöntötte tartalmát Jézus fejére.
Voltak ott némelyek, akik magukban bosszankodtak a dolgon.” Mire való volt a nárdusznak ilyen eltékozlása?
Háromszáz dénárért is el lehetett volna adni ezt a kenetet s odaadni a szegényeknek!” Lihegő indulattal támadtak az asszonyra.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok őt! Miért zaklatjátok? Nemes dolgot tett velem.
Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek majd velük, de én nem mindig leszek nálatok.
Ez az asszony azt tette, amihez módja volt: a temetésemre előre megkente illatszerrel a testemet.
Bizony azt mondom nektek, hogy ahol csak az egész világon az örömüzenetet hirdetni fogják, azt is beszélni fogják az ő emlékezetére, amit ő tett.”
Ekkor Júdás, a karióti, a tizenkettő közül az egyik, elment a főpapokhoz, hogy őt átadja nekik.
Azok, mikor meghallották, megörültek és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Júdás aztán kereste az alkalmat, hogy átadhassa őt.
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a pászkabárányt leölték, tanítványai megkérdezték Jézustól: ”Mit akarsz? Hova menjünk, hogy elkészítsük a pászkabárányt, hogy megehesd?”
Erre két tanítványt küldött el és ezt mondta nekik: „Menjetek el a városba, majd találkoztok egy emberrel, aki vizes korsót visz, kövessétek azt.
Ott, ahová bemegy, mondjátok meg a gazdának: A Tanító kérdezteti: Hol van az én szállásom, ahol tanítványaimmal a pászkabárányt megehetem?
Az erre egy nagy felházat fog mutatni, mely felszőnyegezve készen áll. Ott készítsétek el nekünk!”
A tanítványok elmentek, megérkeztek a városba, és úgy találták, ahogy az Úr megmondta nékik. Aztán elkészítették a pászkabárányt.
Mikor beesteledett, elment oda a tizenkettővel.
Már az asztalnál feküdtek és ettek, mikor Jézus így szólt: „Bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Az, aki velem együtt eszik.”
Szomorúság fogta el őket, s egyenként megkérdezték tőle: „Vajon én-e?”
Azt felelte nekik: „A tizenkettő közül egyik, aki velem együtt mártogat a tálba.
Az embernek Fia elmegy ugyan, úgy, ahogy írva van felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja. Jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.”
Mialatt ettek, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, adott nekik és így szólt: „Vegyétek, ez az én testem!”
Aztán fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik, s azok mindnyájan ittak belőle.
„Ez az én vérem – mondta nekik –, a szövetség vére, mely sokakért ontatik ki.
Bizony azt mondom nektek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből többé addig a napig; amíg az Isten királyságában újra nem ihatok belőle.”
Majd az éneklés után kimentek az Olajfák hegyére.
Közben ezt mondotta nekik Jézus: „Mindnyájan megütköztök majd bennem és tőrbe estek, mert írva van: Megverem majd a pásztort és elszélednek a juhok.
Ám feltámadásom után előttetek fogok menni Galileába.”
Péter ezt felelte neki: „Ha mindnyájan megbotlanak is, de én nem.”
Erre Jézus ezt mondta neki: „Bizony azt mondom neked, hogy ma, ez éjszakán, mielőtt a kakas kétszer kukorékolna, háromszor megtagadsz engem.”
De Péter erősködve hangoztatta: „Ha veled együtt kellene meghalnom is, meg nem tagadlak téged.” Hasonlóképpen szóltak mindannyian.
Mikor arra a helyre érkeztek, melynek Gecsemáné a neve, így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le ide, amíg én imádkozom.”
Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Aztán rémület és otthontalanság érzete kezdte nyugtalanítani s így szólt hozzájuk:
„Szomorúság borult a lelkemre mindhalálig! Maradjatok itt és virrasszatok.”
Kissé előrement, a földre esett és úgy imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék tőle ez az óra.
„Abba, Atyám! – mondta – minden lehetséges neked: Távoztasd el tőlem azt a poharat! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.”
Aztán odament és szunnyadva találta őket.” Simon, szunnyadsz? – kérdezte Pétert. Nem volt erőd egy órát ébren tölteni?
Maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok! A szellem ugyan hajtja az indulatot, de a hús erőtlen!”
Azután elment és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
Mikor ismét odament, szunnyadva találta őket, mert szemükre álom nehezedett. Azt sem tudták mit feleljenek neki.
Harmadszor is odament és azt mondta nekik: „Szunnyadjatok most már és nyugodjatok! Nincs a gonosz előtt akadály. Eljött az óra. Íme az embernek Fiát átadják a vétkezők kezébe.
Keljetek fel! Menjünk! Lám megérkezett, aki engem elárul.”
Azonnal, még mialatt beszélt, megjelent Júdás, a tizenkettő közül egy és vele jött a főpapoktól, írástudóktól és vénektől egy egész tömeg, kezükben kardokkal és botokkal.
Aki elárulta, egy jelben egyezett meg velük: „Akit majd megcsókolok – mondotta – az az! Ragadjátok meg és vezessétek el biztonsággal!”
Mikor odaért, hozzálépett és így szólt: „Rabbi!” S megcsókolta őt.
Azok meg rávetették kezüket és elfogták.
Valaki, egy a mellette állók közül kirántotta kardját, rávágott a főpap rabszolgájára és leszelte annak fülét.
Ekkor Jézus megszólalt: „Mint egy haramiára, úgy jöttetek rám, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem!
Napról-napra veletek voltam, a szenthelyen tanítottam s nem fogtatok el. De kell, hogy az Írások beteljesedjenek.”
Ekkor otthagyták őt és mind elfutottak.
Egy ifjú azonban követte őt, kinek meztelen testét csak egy lepedő burkolta. Ezt megragadták,
de az kezükben hagyta a lepedőt és meztelenül elfutott.
Jézust elvezették a főpaphoz. A főpapok, a vének és az írástudók is mindnyájan összeültek.
Péter pedig messziről követte őt be a főpap udvarába és ott ült a szolgákkal együtt és melegedett a tűznél.
A főpapok és az egész nagytanács tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy megölethessék, de nem találtak.
Sokan tettek ugyan hamis tanúvallomásokat ellene, de a vallomások nem voltak egybehangzók.
Később aztán előálltak némelyek, s a következő hamis vallomást tették ellene:
„Hallottuk, mikor ezt mondta: Le fogom rombolni ezt a templomot, mely kézzel épült és három nap alatt másikat, nem kézzel épültet építek helyébe.”
De még így sem volt egybehangzó a tanúvallomásuk.
Ekkor kiállt a középre a főpap és megkérdezte Jézust: „Hát te semmit sem felelsz, bármilyen tanúságot tesznek is azok ellened?”
Ő azonban hallgatott és nem felelt semmit sem. A főpap újabb kérdést intézett hozzá: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” – kérdezte.
Erre Jézus ezt felelte: „Én vagyok. Majd látni fogjátok az embernek Fiát, amint a Hatalom jobbján ül, s az ég felhőivel eljön!”
Erre a főpap megszaggatta köntösét, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még tanúkra?
Hallottátok a káromlást. Mi a véleményetek?” Azok mind elítélték őt azzal, hogy méltó a halálra.
Erre némelyek köpdösni kezdték, majd letakarták az arcát, arcul verdesték és felszólították: „Prófétálj!” A szolgák is arcul verdesték őt.
Mialatt Péter lenn az udvarban volt, odajött a főpap egyik fiatal rabszolgálója,
s ahogy meglátta a melegedő Pétert, megnézte, s azt mondotta: „Te is a názáreti Jézussal voltál!”
Ám ő letagadta.” Nem tudom, de nem is értem, mit beszélsz!” – szólt. Ekkor kiment az előcsarnokba,
hol a rabszolgáló, amint meglátta, újra mondogatni kezdte a mellette állóknak: „Ez közülük való!”
Ismét letagadta. Kis idő múltán a mellette állók újra azt mondták Péternek: „Csakugyan közülük való vagy. Hiszen galileai is vagy.”
Ő azonban átkozódni, esküdözni kezdett: „Nem ismerem ezt az embert, akiről beszéltek!”
Ekkor másodszor kukorékolt a kakas. Péter pedig visszaemlékezett arra a szóra, melyet Jézus mondott neki, hogy mielőtt a kakas kétszer kukorékolna, háromszor tagadsz meg engem. S erre gondolva, sírt.
Software-ul își propune să conecteze pe toți cu textul Bibliei printr-o interfață rapid accesibilă și personalizabilă.
Numele face referire atât la conectivitate, cât și la viteză…
„Fiecare om să fie grabnic la ascultare, încet la vorbire și încet la mânie!”
Cu dragoste, Tom Károly