Pál második levele a korinthusiakhoz

capitolul 11


Capitole:


versetul 1

Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis balgaságot! Sőt szenvedjetek el engem is.


versetul 2

Mert az Isten szerinti féltő szeretettel féltelek titeket, hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak benneteket Krisztus elé.


versetul 3

Félek azonban, hogy amint a kígyó ravaszságával megcsalta Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől.


versetul 4

Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, akit nem hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, amelyet nem kaptatok, vagy más evangéliumot, nem azt, amelyet befogadtatok, igencsak eltűrnétek.


versetul 5

Pedig azt gondolom, hogy semmiben sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál.


versetul 6

Lehet, hogy járatlan vagyok az ékesszólásban, de nem az ismeretben, de hát ez mindenben, minden tekintetben és mindnyájatok előtt nyilvánvalóvá lett.


versetul 7

Vagy talán vétkeztem, amikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát?


versetul 8

Más gyülekezeteket károsítottam meg, amikor támogatást fogadtam el tőlük, hogy nektek szolgáljak.


versetul 9

Amikor nálatok voltam, és szűkölködtem, nem voltam terhére senkinek, mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött testvérek, én pedig vigyáztam arra, és vigyázni is fogok, hogy semmiben se legyek terhetekre.


versetul 10

Mivel Krisztus igaz­sága van bennem, ettől a dicsekvéstől nem hagyom megfosztani magam Akhája vidékén sem.


versetul 11

Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja.


versetul 12

De amit teszek, ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik alkalmat keresnek arra, hogy amivel dicsekszenek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi.


versetul 13

Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.


versetul 14

Nem is csoda, hisz maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.


versetul 15

Nem meglepő tehát, ha szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat, akiknek végük cselekedeteik szerint lesz.


versetul 16

Ismét mondom, ne tartson engem senki esztelennek, de ha mégis, fogadjatok be mint esztelent is, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem.


versetul 17

Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mintegy esztelenül, ha ilyen alapon dicsekszem.


versetul 18

Mert hát sokan dicsekednek test szerint, így én is dicsekszem.


versetul 19

Hiszen ti okosak lévén szívesen eltűritek az eszteleneket.


versetul 20

Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki kifoszt, ha valaki kihasznál, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt titeket.


versetul 21

Szégyenkezve mondom, hogy minderre mi erőtlenek voltunk. De ha valaki merész valamiben – esztelenül szólok –, merész vagyok én is.


versetul 22

Héberek ők? Én is. Izraeliták? Én is. Ábrahám magva? Én is.


versetul 23

Krisztus szolgái? Balgatagul szólok, én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe.


versetul 24

A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.


versetul 25

Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel-nappal hányódva a tengeren.


versetul 26

Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között,


versetul 27

fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.


versetul 28

Mindezek mellett ott van naponkénti zaklatásom, az összes gyülekezetek gondja.


versetul 29

Ki erőtlen, hogy én is erőtlen ne lennék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék?


versetul 30

Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel dicsekszem.


versetul 31

Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudok.


versetul 32

Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem,


versetul 33

és az ablakon át, kosárban eresztettek le a kőfalon, és megmenekültem a kezéből.

Capitole:


Cărți