Krónikák második könyve

capitolul 27


Capitole:


versetul 1

Huszonöt esztendős volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya.


versetul 2

Kedves dolgot cselekedett az Úr előtt. Úgy cselekedett, ahogy apja, Uzzijjá is, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is vétkezett.


versetul 3

Ő építette meg az Úr házának felső kapuját. Sokat épített a vár kőfalán is.


versetul 4

Ezenfölül Júda hegyvidékén városokat épített, a ligetekben pedig palotákat és őrtornyokat.


versetul 5

Ő is harcolt Ammón fiainak királyai ellen, akiket megvert. Ammón fiai abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer véka búzát és tízezer véka árpát adtak neki. Ezt fizették neki Ammón fiai a második és a harmadik esztendőben is.


versetul 6

És hatalmassá lett Jótám, mert útjain állhatatosan járt az Úr, az ő Istene előtt.


versetul 7

Jótám többi dolgát pedig, minden harcát és útját, íme, megírták Izráel és a Júda királyainak köny­vében.


versetul 8

Huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.


versetul 9

Akkor Jótám elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették Dávid városában. Fia, Áház lett utána a király.

Capitole:


Cărți