Bírák könyve

capitolul 20


Capitole:


versetul 1

Erre Izráel fiai mindnyájan kivonultak, és összegyülekezett a nép az Úrhoz Micpába, egy emberként, Dántól Beérsebáig, még Gileád földjéről is.


versetul 2

Az egész népnek, Izráel minden törzsének vezetői megjelentek Isten népének gyülekezetében, amelyben négyszázezer fegyverforgató gyalogos volt.


versetul 3

Meghallották azonban a benjáminiak, hogy Izráel fiai fölvonultak Micpába. Izráel fiai ekkor azt mondták: Mondjátok meg, hogy hogyan történt ez a gonoszság!


versetul 4

A megölt asszony férje, a lévita így felelt: A benjámini Gibeába mentem, én és a másodfeleségem, hogy ott megszálljak.


versetul 5

A gibeai férfiak ellenem támadtak, és körülvették miattam a házat éjjel. Engem akartak megölni, de aztán a másodfeleségemet nyomorgatták meg annyira, hogy belehalt.


versetul 6

Ekkor fogtam a másodfeleségemet, szétvagdaltam, és szétküldtem Izráel örökségének minden tartományába, mert utálatosságot és gyalázatos dolgot követtek el Izráelben.


versetul 7

Ti itt mindnyájan Izráel fiai vagytok, szóljatok hát hozzá, és tartsatok tanácsot erről.


versetul 8

Ekkor egy emberként felállt az egész nép, és ezt mondta: Senki se menjen közülünk a sátrába, és senki se térjen haza.


versetul 9

Mert most ezt tesszük Gibea ellen: sorsot vetünk rá.


versetul 10

Izráel minden nemzetségéből kiválasztunk tíz férfit száz közül, és százat ezer közül, és ezret tízezer közül, hogy szerezzenek élelmet a hadinépnek, hogy az elmenjen, és a benjámini Gibeával elbánjon gonoszsága szerint, amelyet elkövetett Izráelben.


versetul 11

Össze is gyűlt egy emberként minden izráeli férfi a város alatt.


versetul 12

Izráel nemzetségei követeket küldtek Benjámin egész törzséhez ezzel az üzenettel: Micsoda gaztett történt nálatok?


versetul 13

Most hát adjátok ki azokat az elvetemült gibeai férfiakat, hogy megöljük őket, és kitakarítsuk a gonoszt Izráelből. De Benjámin fiai nem akartak hallgatni testvéreiknek, Izráel fiainak szavára,


versetul 14

hanem egybegyűltek a városokból Gibeába, hogy kimenjenek harcolni Izráel fiai ellen.


versetul 15

Azon a napon Benjámin fiai, akik följöttek a városokból, huszonhatezer fegyverforgató férfit számláltak Gibea lakóin kívül, akik szám szerint hétszázan voltak, mind válogatott férfiak.


versetul 16

Ebből az egész népből volt hétszáz válogatott férfi, akik balkezesek voltak. Ezek a parittyával hajszálpontosan találtak, és sohasem hibáztak.


versetul 17

Az izráeliek pedig, Benjámin fiain kívül, szám szerint négyszázezren voltak, fegyverforgató emberek, és mind hadakozó férfiak.


versetul 18

Ekkor fölkeltek, és fölmentek Bételbe. És azt kérdezték Istentől Izráel fiai: Ki vonuljon föl közülünk elsőként, hogy megütközzék a benjáminiakkal? Az Úr azt mondta: Először Júda.


versetul 19

Fölkeltek azért Izráel fiai reggel, és táborba szálltak Gibea előtt.


versetul 20

Elindultak tehát Izráel férfiai Benjámin ellen, és csatarendbe álltak ellenük Gibeánál.


versetul 21

Benjámin fiai is kivonultak Gibeából, és aznap huszonkétezret terítettek földre Izráel fiai közül.


versetul 22

De a nép, Izráel férfiai, fölbátorodtak, és újra csatarendbe álltak ugyanazon a helyen, amelyen az előző napon sorakoztak föl.


versetul 23

Fölmentek Izráel fiai, és ott sírtak az Úr előtt egész estig, és megkérdezték az Urat: Vajon harcba szálljak-e újból testvérem, Benjámin fiai ellen? Az Úr pedig azt felelte: Vonuljatok föl ellene!


versetul 24

Amikor Izráel fiai másnap fölvonultak Benjámin fiai ellen,


versetul 25

kijött eléjük Benjámin Gibeából, és Izráel fiai közül még tizennyolcezer fegyverforgató embert a földre terített.


versetul 26

Ekkor fölment Bételbe Izráel minden fia és az egész nép, és sírtak. Ott maradtak az Úr színe előtt, és böjtöltek aznap egész estig, és égőáldozatot és hálaáldozatot mutattak be az Úr színe előtt.


versetul 27

És megkérdezték Izráel fiai az Urat – mert ott volt abban az időben Isten szövetségének a ládája,


versetul 28

és Fineás, Áron fiának, Eleázárnak a fia szolgált körülötte abban az időben –, mondván: Vajon még egyszer kivonuljak-e harcolni testvérem, Benjámin ellen, vagy pedig abbahagyjam? Az Úr azt mondta: Vonulj ki, mert holnap kezedbe adom őket!


versetul 29

Azután csapatokat állított lesbe Izráel Gibea ellen körös-körül.


versetul 30

Majd fölvonultak Izráel fiai Benjámin fiai ellen harmadnapon, és felálltak Gibea ellen úgy, mint azelőtt.


versetul 31

Benjámin fiai kivonultak a nép ellen, és így elszakadtak a várostól; elkezdték a népet vágni és ölni, mint azelőtt a nyílt mezőn és a két országúton, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik pedig Gibea felé vezet, és már megöltek mintegy harminc férfit Izráelből.


versetul 32

Ekkor Benjámin fiai már ezt gondolták: Megverjük őket megint, mint először. Izráel fiai pedig azt mondták: Fussunk el az országút felé, és szakítsuk el őket a várostól!


versetul 33

Ekkor Izráel fiai mind elhagyták a helyüket, és Baal-Támárnál álltak hadrendbe. A lesben álló izráeliek pedig előtörtek rejtekhelyeikből Maareh-Gebából.


versetul 34

Ekkor az egész Izráelből tízezer válogatott férfi tört Gibea ellen, nekifeszültek a harcnak, de amazok észre sem vették, hogy veszedelemben forognak.


versetul 35

Ilyen vereséget mért az Úr Benjáminra Izráel előtt, és Izráel fiai azon a napon huszonötezer-egyszáz férfit pusztítottak el Benjámin kardforgató fiai közül.


versetul 36

Benjámin fiai­ tehát látták, hogy megverik őket, mivel az izráeli férfiak csak azért engedtek hátrálva a benjáminiaknak, mert bíztak a lesben állókban, akiket Gibeánál helyeztek el.


versetul 37

A lesben állók elősiettek, és betörtek Gibeába, és kardélre hányták az egész várost.


versetul 38

Abban egyeztek meg Izráel férfiai a lesben állókkal, hogy azok majd erős füstfelleget bocsátanak föl a városból.


versetul 39

Mikor aztán az izráeli férfiak visszafordultak harc közben, és Benjámin megkezdte az öldöklést, és leölt mintegy harminc férfit Izráelből, és már azt gondolta magában: „Bizony megverjük őket, mint az első ütközetben”,


versetul 40

éppen akkor kezdett jelként fölszállni a városból a füstoszlop. Mikor aztán Benjámin hátratekintett, látta, hogy íme, a város lángja már az eget éri.


versetul 41

Ekkor Izráel f­iai megfordultak, Benjámin fiai pedig megrettentek, mert most látták csak, hogy rajtuk a veszedelem.


versetul 42

És elfutottak Izráel férfiai elől a pusztába vivő útra. De a harc ott is utolérte őket, és a városból kijövők is ölték a városból jövőket.


versetul 43

Körülvették Benjámint, üldözték őt s tiporták pihenő nélkül, egészen messze Gibeától kelet felé.


versetul 44

A benjáminiak közül tizennyolcezer ember esett el, mindnyájan vitéz férfiak.


versetul 45

Ekkor megfordultak, és a pusztába menekültek, Rimmón sziklájához. De az utakon még megöltek közülük ötezer embert, és azután egész Gidómig mentek utánuk, és megöltek közülük még kétezer embert.


versetul 46

Összesen tehát huszonötezer benjámini esett el azon a napon, akik mindannyian kardforgató vitéz férfiak voltak.


versetul 47

De hatszáz férfi más irányba fordult, és elmenekült a pusztába Rimmón kőszálához, és ott is maradt Rimmón szikláján négy hónapig.


versetul 48

Az izráeli férfiak pedig visszatértek Benjámin fiai ellen, és kardélre hánytak a városokban az emberektől az állatokig mindent, amit csak találtak. Az ott lévő városokat pedig mind fölégették.

Capitole:


Cărți