Márk evangéliuma

capitolul 6


Capitole:


versetul 1

Azután eltávozott onnan, és szülővárosába ment; a tanítványai is követték.


versetul 2

Amikor eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában, és sokan, akik őt hallották, álmélkodva mondták: Honnan vette ezeket? Miféle bölcsesség adatott neki, hogy ily csodadolgok történnek a keze által?


versetul 3

Nemde ez az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nemde itt élnek közöttünk nőtestvérei is? És megbotránkoztak benne.


versetul 4

Jézus pedig azt mondta nekik: Csak a maga hazájában, rokonai és saját háznépe között nincs becsülete a prófétának.


versetul 5

Nem is tehetett ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk helyezve.


versetul 6

És csodálkozott hitetlenségükön.

Aztán sorra járta a környék falvait, és tanított.


versetul 7

Majd magához szólította a tizenkettőt, és kettesével kezdte őket kiküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkeken,


versetul 8

és megparancsolta nekik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben.


versetul 9

Sarut kössenek, de ne öltsenek magukra két ruhát.


versetul 10

Majd azt mondta nekik: Ha valahol egy házba betértek, maradjatok ott mindaddig, amíg tovább nem mentek onnan!


versetul 11

Ahol nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, onnan menjetek el, és verjétek le a port is a lábatokról, bizonyságul ellenük.


versetul 12

Útra keltek azért, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg.


versetul 13

Sok ördögöt űztek ki, és olajjal sok beteget megkentek és meggyógyítottak.


versetul 14

Heródes király is hallott ezekről, mert közismert lett Jézus neve. Azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és azért működnek benne ezek a csodatevő erők.


versetul 15

Egyesek azt mondták, hogy ő Illés, mások pedig azt állították, hogy próféta, olyan, mint a régi próféták közül egy.


versetul 16

Amikor Heródes ezeket hallotta, azt mondta: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.


versetul 17

Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás – Fülöpnek, az ő testvérének a felesége – miatt, akit feleségül vett.


versetul 18

Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével együtt élned.


versetul 19

Heródiás ezért haragudott rá, és meg akarta őt ölni, de nem tehette,


versetul 20

mert Heródes félt Jánostól, akit igaz és szent embernek tartott, és oltalmába vette. Amikor hallgatta, sokszor zavarba jött, de mégis szívesen hallgatta.


versetul 21

Végre eljött a kedvező alkalom. Amikor Heródes születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőségeinek,


versetul 22

ennek a Heródiásnak a leánya bement és táncolt, és megtetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király pedig azt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.


versetul 23

Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, még ha országom felét is.


versetul 24

Az pedig kiment, és így szólt anyjához: Mit kérjek? „Keresztelő János fejét” – hangzott a válasz.


versetul 25

Erre a lány nagy sietve visszament a királyhoz, és elmondta kérését: Szeretném, ha mindjárt ideadnád nekem Keresztelő János fejét egy tálon.


versetul 26

A király pedig – noha igen megszomorodott – esküje és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani.


versetul 27

Azonnal elküldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét.


versetul 28

Az pedig elment, fejét vette a börtönben, majd elhozta egy tálon, és odaadta a leánynak. A leány pedig az anyjának adta.


versetul 29

Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírba helyezték.


versetul 30

Az apostolok összegyülekeztek Jézushoz, és beszámoltak neki mindarról, amit tettek és tanítottak.


versetul 31

Ő pedig azt mondta nekik: Gyertek velem, csak ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert sokan jöttek-mentek, úgyhogy még enni sem volt idejük.


versetul 32

Elhajóztak hát egy kietlen helyre csak magukban.


versetul 33

Amikor azonban a sokaság meglátta őket, amint mentek, és sokan felismerték őt, minden városból gyalog odasiettek, úgyhogy meg is előzték őket.


versetul 34

Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket sok mindenre tanítani.


versetul 35

De amikor már az idő későre járt, odamentek hozzá a tanítványok, és azt mondták: Puszta ez a hely, és az idő későre jár.


versetul 36

Bocsásd el őket, hogy elmenjenek a környező majorokba és falvakba, és vegyenek maguknak élelmet.


versetul 37

Ő azonban azt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Mire így válaszoltak: Talán elmenjünk, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?


versetul 38

Ő pedig megkérdezte: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézték, és azt mondták: Öt; és két halunk.


versetul 39

Akkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.


versetul 40

Letelepedtek azért csoportonként, százasával és ötvenesével.


versetul 41

Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, hálát adott, megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük. És a két halat is elosztotta mindnyájuk között.


versetul 42

Ettek is mindnyájan, és jóllaktak.


versetul 43

Majd felszedték a kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral, és a halakat.


versetul 44

Akik pedig a kenyerekből ettek, csak férfiak mintegy ötezren voltak.


versetul 45

Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő a sokaságot elbocsátja.


versetul 46

Miután elbocsátotta őket, fölment a hegyre imádkozni.


versetul 47

Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig egymagában a parton.


versetul 48

És látta őket, amint vesződnek az evezéssel, mert a szél szembefújt velük. Az éj negyedik szakaszában odament hozzájuk a tengeren járva, és el akart haladni mellettük.


versetul 49

Amikor azok látták őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltottak,


versetul 50

mert mindnyájan látták, és megrémültek. De ő azonnal megszólította őket, és azt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!


versetul 51

Majd beszállt hozzájuk a hajóba, és elállt a szél. Ők pedig szerfölött álmélkodtak magukban,


versetul 52

mert még nem okultak a kenyerekből, mivelhogy a szívük még kemény volt.


versetul 53

És átkelve eljutottak Genezáret földjére, ahol kikötöttek.


versetul 54

De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték őt,


versetul 55

és az egész környéket befutkosták, hogy nyoszolyákon odavigyék a betegeket, amerre hallották, hogy ő ott van.


versetul 56

És ahova csak bement, a falvakba, városokba vagy majorokba, a betegeket letették a piactéren, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

Capitole:


Cărți