Pál levele a rómaiakhoz

capitolul 3


Capitole:


versetul 1

Mi előnye van akkor a zsidónak, vagy milyen haszna van a körül­metél­ke­dés­nek?


versetul 2

Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt az, hogy az Isten rájuk bízta az ő beszédeit.


versetul 3

De mi van akkor, ha némelyek nem hittek? Vajon azok hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá Isten hűségét?


versetul 4

Semmiképpen sem. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, amint meg van írva: Igaznak bizonyulj beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.


versetul 5

Ha pedig a mi igazságtalanságunk Isten igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajon igazságtalan az Isten, ha kiönti ránk haragját? Emberi módon szólok.


versetul 6

Semmiképpen sem. Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot?


versetul 7

De ha Isten igazsága az én hazugságom által növekedett az ő dicsőségére, akkor miért ítélnek el engem továbbra is mint bűnöst?


versetul 8

Ne tegyük akkor inkább a rosszat, hogy abból jó származzék? – amivel minket rágalmaznak is, és egyesek mondogatják, hogy mi így beszélünk, ezért méltán sújt minket az ítélet.


versetul 9

Akkor most mi a helyzet? Különbek vagyunk? Semmiképpen sem! Már korábban kimondtuk az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak,


versetul 10

amint meg van írva: Nincs egy igaz sem,


versetul 11

nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent.


versetul 12

Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem.


versetul 13

Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van a nyelvük alatt.


versetul 14

Szájuk telve átokkal és keserűséggel.


versetul 15

Lábuk gyors a vérontásra,


versetul 16

romlás és nyomorúság van útjaikon,


versetul 17

és a békesség útját nem ismerik.


versetul 18

Nincs istenfélelem a szemük előtt.


versetul 19

Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön.


versetul 20

Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.


versetul 21

Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták.


versetul 22

Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség,


versetul 23

mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül,


versetul 24

és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által.


versetul 25

Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát, mivel a korábban elkövetett bűnöket elnézte,


versetul 26

mert Isten hosszútűrő, és megjelentette igazságát a mostani időben, hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban.


versetul 27

Hol van tehát a dicsekedés? Ki van zárva. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által.


versetul 28

Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedeteitől függetlenül.


versetul 29

Avagy Isten egyedül a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.


versetul 30

Mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből és a körülmetéletlent hit által.


versetul 31

Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább megerősítjük a törvényt.

Capitole:


Cărți