Sámuel második könyve

22. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Dávid Jahvénak a következő ének szavait mondotta el, amikor Jahve őt összes ellenségei markából és Saul markából megszabadította.


2. vers

Jahve, én kőszálam, én erősségem, én szabadítóm!


3. vers

Isten kősziklám, benne rejtezkedem, pajzsom, szabadulásomnak szarva, menedékem, és szabadítóm: erőszakosságból Te szabadítasz meg.


4. vers

Hadd hívjam őt, aki magasztalandó, Jahvét. Így szabadulok meg ellenségeimtől,


5. vers

mert halál hullámai vettek körül engem, Beliál árjai törtek rám.


6. vers

Seol kötelei fogtak körül, halálos kelepcék állottak elém.


7. vers

Szorultságomban Jahvéhoz kiáltottam, Istent hívtam, s ő templomából meghallotta szómat, segélykiáltásom behatolt fülébe.


8. vers

Ekkor megrázkódott, megingott a föld, az égnek alapjai reszkettek, megrázkódtak, hogy haragra gyulladt.


9. vers

Orrából füst szállott föl, a szájából jövő tűz emésztett, izzó szenek égetve szálltak ki belőle.


10. vers

Lehajlította az eget és leszállott. Sötétség volt lába alatt.


11. vers

Kerubra ült és úgy repült, szélnek szárnyán lett láthatóvá.


12. vers

Sötétségbe burkolózott, mint egy kunyhóba, sötét vize, fürtös felhőkbe.


13. vers

Az előtte jövő fényben izzó kövek égtek.


14. vers

Jahve mennydörgött az égből, a Magasságos kieresztette hangját.


15. vers

Kilőtte nyilait és szétszórta őket, villámait, összebonyolítva őket.


16. vers

Ekkor előtűntek a tengerfenekek, feltárultak a kerekség alapjai, ahogy Jahve rájuk kiáltott, ahogy haragjának szele rájuk lehelt.


17. vers

Lenyúlt a magasból, s megragadott engem, s kihúzott a sok vizekből.


18. vers

Megmentett erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, hisz azok erősebbek voltak nálam.


19. vers

Nekem estek szerencsétlenségem napján, de Jahve lett támaszommá.


20. vers

Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködött bennem.


21. vers

Igazságosságomat viszonozta Jahve, kezem tisztaságát fizette vissza.


22. vers

mert Jahve útjait megőriztem, Istenemtől el nem vetemültem.


23. vers

Hisz előttem van minden ítélete, s törvényeitől el nem távolodtam.


24. vers

Tökéletes voltam hozzá, s őrizkedtem bűnömből.


25. vers

Így hát igazságosságomhoz képest fizetett nekem, aszerint, ahogy tisztaságomat látta.


26. vers

A kegyessel kegyesen bánsz, a tökéletes hőshöz tökéletes vagy.


27. vers

A tisztával tisztán cselekszel, a fonáknak neki támadsz.


28. vers

Megszabadítod a nyomorult népet, szemed a fennhéjázókon van, hogy aláhozd őket.


29. vers

Hisz te vagy Jahve, az én szövétnekem, Jahve világítja meg sötétségemet.


30. vers

Hisz Veled seregnek neki futok, Istenemmel falon átugrom.


31. vers

Istennek útja tökéletes, Jahve szava megtisztult, pajzsa Ő mindazoknak, akik Benne elrejtőznek.


32. vers

Hát hiszen van-é még Isten Jahvén kívül? Ki még a szikla, Istenünkön kívül?


33. vers

A hatalmas Isten az én erős bástyám, utamat egészen elsimítja.


34. vers

Lábamat a szarvasokéval egyenlővé teszi, fölállít magaslataimra.


35. vers

Kezemet harcra tanítja, úgyhogy karom ércíjat feszít meg.


36. vers

Szabadításodnak pajzsát adtad nékem, leereszkedésed naggyá tett engem.


37. vers

Tág tért adsz lépésem alá, úgyhogy bokám nem inog.


38. vers

Üldözőbe veszem ellenségeimet, s megsemmisítem őket. Vissza nem térek, míg ki nem írtom őket.


39. vers

Kiírtom őket, szétzúzom őket, hogy föl nem élnek. Lábam alá fognak hullani.


40. vers

Te erővel övezel föl a harcra, alám, térdükre kényszeríted az ellenem fölkelőket.


41. vers

Megadod, hogy ellenségeim hátat fordítsanak nekem, gyülölőim is, és én elnémítsam őket.


42. vers

Körültekintenek és nincsen szabadító, Jahvéra néznek, és nem felel nékik.


43. vers

Szétmorzsolom őket, mint a föld pora, felőrlöm őket, mint az utcák szennye, aztán megtaposom őket.


44. vers

Népem viszályaiból kimenekítesz, megőrzöl, hogy nemzetek feje legyek, oly nép fog szolgálni, melyet nem ismertem.


45. vers

Az idegennek fiai hízelegnek nekem, ahogy fülök hall valamit, engedelmességet mutatnak.


46. vers

Az idegennek fiai elsenyvednek, és reszketve jőnek elő váraikból.


47. vers

Él Jahve! Áldott legyen az én kősziklám! Magasztaltassék föl szabadulásom sziklájának Istene.


48. vers

Ő a hatalmas Isten, ad nekem lehetőséget a megtorlásra. Ő hoz le népeket alám.


49. vers

Ő hoz ki ellenségeim közül. Fölébük emeltél azoknak, akik fölkeltek ellenem, az erőszakos emberektől megmentettél engem.


50. vers

Ezért magasztalni foglak a nemzetek közt, oh, Jahve, s nevednek muzsikálok.


51. vers

Neked, ki királyának nagy szabadítást szerez, ki felkentjének kegyelmet munkál, Dávidnak, s az ő magvának örökre!

Fejezetek:


Könyvek