Sámuel második könyve
12. fejezet
1. vers
Jahve aztán Nátánt elküldötte Dávidhoz. Amikor bement hozzá, elbeszélte neki: két ember volt egy városban; az egyik gazdag, a másik szegény.
2. vers
A gazdagnak igen sok juha és marhája volt.
3. vers
A szegénynek semmi egyebe nem volt, mint egy kicsiny báránykája, melyet vásárolt, táplált, s mely ott nőtt fel nála, s együtt gyermekeivel. Az ő falatjából evet, az ő poharából ivott, keblén aludt, s olyanná lett neki, mintha lánya volna.
4. vers
Mikor egyszer a gazdag embernek látogatója jött, sajnált a saját nyájából és csordájából venni, hogy azt a vándornak elkészítse, aki hozzá jött, hanem elvette a szegény ember báránykáját, s azt készítette el annak az embernek, aki hozzá ment.
5. vers
Dávid erre nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, s így szólt Nátánhoz: ahogy Jahve él, oly biztos, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette!
6. vers
A bárányt négyszeresen fogja megfizetni azért, hogy ezt a dolgot elkövette s azért, hogy irgalmat nem gyakorolt!
7. vers
Nátán ezt felelte Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja Izrael Istene, Jahve: Én kentelek föl téged Izraelen királlyá s én mentettelek meg Saul kezéből!
8. vers
Odaadtam neked uradnak házát, odaadtam kebledre urad feleségeit; neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez kevés volt neked, folytattam volna, hogy még hasonlókkal ajándékozzalak meg!
9. vers
Miért vetetted meg Jahve szavát azzal, hogy azt tetted, ami szemében gonosz? A chitti Uriját fegyverrel öletted meg, feleségét magadnak vetted el feleségül, míg őt Ammon fiainak fegyverével gyilkoltattad meg.
10. vers
Most hát nem fog eltávozni a fegyver házadtól soha azért, hogy engem megvetettél, s a chitti Urijá feleségét magadnak vetted feleségül!
11. vers
Azt mondja Jahve: Saját házadból támasztom fel a gonoszt ellened, szemed láttára elveszem feleségeidet s felebarátodnak adom oda, hogy ennek a napnak láttára feleségeiddel háljon!
12. vers
Te titokban cselekedtél, de Én egész Izrael előtt, és a tündöklő nap előtt fogok cselekedni!
13. vers
Vétkeztem Jahve ellen! szólott Dávid Nátánhoz, s Nátán így felelt Dávidnak: Jahve is elvette vétked terhét: nem fogsz meghalni!
14. vers
Ettől eltekintve azonban, mivel Jahve ellenségeinek ezzel a dologgal nagy okot adtál a káromlásra, okvetlenül meghal a fiú is, aki született neked!
15. vers
Mikor Nátán hazament, Jahve megverte a gyermeket, akit Urija felesége Dávidnak szült, és az halálosan elgyengült.
16. vers
Dávid a fiúért megkereste az Istent, s böjtöt kezdett: bement, virrasztott és a földön feküdt.
17. vers
Házának vénei fölkeltek miatta, hogy fölállítsák a földről, de ő nem engedett és nem ebédelt velük.
18. vers
Mikor a hetedik napon meghalt a gyermek, Dávid szolgái féltek megmondani neki, hogy meghalt a gyermek, mert így gondolkodtak: míg a gyermek életben volt, szóltunk hozzá s nem hallgatott szavunkra, hogy mondhatnánk most meg neki, hogy halott a gyermek? Még rosszat tesz magával!
19. vers
Mikor Dávid észrevette, hogy szolgái suttognak, megértette, hogy a gyermek meghalt. Megkérdezte hát szolgáit: halott a gyermek? – halott – felelték azok.
20. vers
Erre Dávid fölkelt a földről, megmosakodott, megkente magát, ruhát váltott; aztán bement Jahve házába s meghajolt; majd hazatért, kérésére ételt tettek eléje és evett.
21. vers
Mi dolog ez, amit a gyermekért csinálsz? – kérdezték tőle – Amíg élt, böjtöltél, sírtál; mihelyt meghalt a gyermek, felkeltél és megebédeltél.
22. vers
Amíg élt a gyermek – felelte Dávid – böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, hogy ki tudja, talán könyörül rajtam Jahve és megéled a gyermek.
23. vers
De most, hogy halott, mire való a böjtölésem? Vajon visszahozhatom még? Én megyek el hozzá, ő nem tér vissza hozzám!
24. vers
Dávid aztán megvigasztalta feleségét Betsabét, bement hozzá, és vele hált. Mikor Betsabé fiat szült, Dávid a Salamon névvel nevezte. Jahve pedig szerette őt.
25. vers
Dávid aztán Nátán kezére bízta, s Jahvéért Jedidjának (Jahve szerettének) nevezte őt.
26. vers
Miután Joáb megostromolta Ammon fiainak Rabbáját, bevette ezt a királyi várost.
27. vers
Ekkor Joáb követeket küldött Dávidhoz s ezt üzente: Megostromoltam Rabbát s el is foglaltam a vizek városát.
28. vers
Most hát gyűjtsd magad köré a megmaradt hadi népet, állíts tábort a városnál és foglald el azt, hogy én ne foglaljam el a várost, s azt rólam ne nevezzék el.
29. vers
Dávid erre az egész népet összegyűjtötte, Rabbába ment, megostromolta és elfoglalta.
30. vers
Azután elvette királyuk fejéről annak koronáját. Annak súlya egy talentum arany volt, s egy drágakő volt rajta, s a korona a Dávid fejére került. A városból igen nagy zsákmányt vitt el.
31. vers
Kivitte a népet is, amely benne volt, s fűrészek, vasboronák és vasfejszék mellé rendelte őket, továbbá tégla formáláshoz utalta őket. Így tett Ammón fiainak összes városaival. Ezután Dávid és az egész nép visszatért Jeruzsálembe.
Könyvek
