Sámuel második könyve
capítulo 13
verso 1
Ezek után történt a következő eset. Dávid fiának Absolonnak volt egy szép húga, a neve Támár. Ezt megszerette Dávid fia, Amnón.
verso 2
Amnónnak képzelt betegsége támadt, húgáért, Támárért, mert az szűz volt és lehetetlennek látta, hogy bármit is tegyen vele.
verso 3
De volt Amnonnak egy társa, kinek Jonádáb volt a neve, Dávid testvérének, Simának a fia volt, s ez a Jonádáb igen bölcs ember volt.
verso 4
Ez megkérdezte tőle: Királyfi, reggelről reggelre miért vagy ily nyomorult? Ugye megmondod nekem? Amnon megmondta. A húgomat, Támárt, Absolonnak a testvérét szeretem!
verso 5
Feküdjél ágyadra! – mondotta neki Jonádáb – mutasd magad betegnek, s ha atyád eljön meglátogatni téged, mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és ő etessen meg engem. Szemem előtt készítse el az ételt, hogy lássam, s az ő kezéből enni fogok!
verso 6
Amnon lefeküdt, s betegnek tetette magát. Aztán eljött a király, hogy meglátogassa. Ekkor Amnón így szólt a királyhoz: Hadd jöjjön el Támár húgom, s készítsen nekem két süteményt, s majd a kezéből enni fogok!
verso 7
Dávid beküldött a házba Támárért, üzenve: Jöjj bátyád, Amnón házába és készíts neki ételt!
verso 8
Támár által ment testvérének, Amnónnak a házába, mialatt az feküdt. A leány tésztát hozott, meggyúrta, megsütötte annak szeme láttára, s elkészítette az ínyencételt.
verso 9
Aztán fogta a tálat és eléje öntötte. De az vonakodott enni. Aztán így szólt Amnón: Távolítsatok el minden embert előlem!
verso 10
S kiment minden ember előle. Ekkor Amnón Támárhoz szólt: hozd be az ételt a kamarába, hogy kezedből egyek. Támár fogta az ínyencséget, melyet készített s bevitte testvéréhez, Amnónhoz a kamarába.
verso 11
Mikor közel vitte hozzá, hogy egyék az megragadta s ezt mondta: Jöjj húgom, feküdjél mellém!
verso 12
De a lány így felelt: Ne bátyám! Ne kényszeríts engem, mert így nem szokás tenni Izraelben! – Ne tedd meg ezt a nagy esztelenséget!
verso 13
Aztán én hová menjek a szégyenemmel? Te pedig olyanná leszesz, mint a bolondok közül egy Izraelben! Ha már így van, szólj a királynak, ki nem fog engem tőled megtagadni!
verso 14
De az nem akart a lány szavának engedni, s mivel erősebb volt nála, legyűrte s vele hált.
verso 15
Ekkor igen nagy gyűlölet támadt Amnónban a leány iránt, mert nagyobb volt a gyűlölet, amellyel most gyűlölte őt, mint volt a szeretet, amellyel azelőtt szerette. Kelj föl, eredj! –mondta neki Amnón.
verso 16
A leány így szólt: Ami azt illeti, nagyobb ez a gonoszság, hogy elküldesz engem annál a másiknál, amit tettél velem! De az nem akart rá hallgatni,
verso 17
hanem hívta a szolgálólegényét és így szólott: Küldd ki ezt előlem az utcára, s csukd be utána a reteszt!
verso 18
A lányon bokáig érő ruha volt, mert így öltözködtek akkor a királylányok, amíg szüzek voltak. Amnón szolgája az utcára vezette őt, s a reteszt becsukta utána.
verso 19
Ekkor Támár hamut szórt a fejére, a bokáig érő ruhát, amely rajta volt, megszaggatta, kezét a fejére tette és úgy ment folyton kiáltozva.
verso 20
Bátyja, Absolon megszólította: Testvéred, Amnón volt veled? Most azonban légy néma, húgom! Testvéred ő, ne vedd szívedre ezt a dolgot! Támár testvérének, Absolonnak házában maradt és pedig elhagyatottságban.
verso 21
Mikor Dávid király hallott ezekről a dolgokról, igen megharagudott.
verso 22
Absolon ellenben sem jót, sem rosszat nem szólott Amnónnak, mert Absolon igen gyűlölte Amnónt amiatt, hogy húgán, Támáron erőszakot követett el.
verso 23
Két évnyi idő elteltével az történt, hogy Absolonnál Bálchácerben, mely Efraimnál van, juhnyírók voltak. Absolon meghívta rá az összes királyfiakat.
verso 24
Absolon bement a királyhoz is és így szólott: Nicsak, juhnyírók vannak szolgádnál. Ha eljönne a király is szolgáival szolgádhoz!
verso 25
De a király így szólott Absolonhoz: Ne, fiam, ne menjünk el mindannyian, ne terheljünk meg téged! Erőltette, de a király nem akart elmenni, hanem megáldotta őt.
verso 26
Absolon akkor ezt mondotta: Ha nem jössz, hát legalább Amnón, a testvérem jöjjön velünk! – Minek megjen el veled? – kérdezte tőle a király.
verso 27
De amikor Absolon nagyon rajta volt, elengedte vele a király az összes királyfiakkal együtt.
verso 28
Absolon parancsot adott ki legényeinek: Vigyázzatok! Mihelyt Amnón szíve megvidámodik a bortól, s én azt mondom nektek: üssétek agyon Amnónt, öljétek őt meg! Ne féljetek, hiszen én adom a parancsot nektek! Legyetek szilárdak és erős férfiak!
verso 29
Absolon szolgái úgy tettek Amnónnal, ahogy Absolon parancsolta. Erre az összes királyfiak fölkeltek. Ki-ki felült öszvérére és elmenekültek.
verso 30
Mialatt ők az úton voltak, az a hír ment Dávidhoz, hogy Absolon az összes királyfiakat agyonütötte, s egy sem maradt meg közülük.
verso 31
A király erre fölkelt, megszaggatta ruháit, a fölre feküdt s összes szolgái is, kik ott állottak, megszaggatták ruháikat.
verso 32
Ekkor felszólalt Dávid testvérének, Simának fia, Jonádáb. – Ne mondja azt az én uram – szólott, hogy az összes ifjakat, a királyfiakat megölték, mert egyedül Amnón halott. Mert Absolon arcán azóta, hogy bátyja Támáron erőszakot tett, el volt ez tökélve!
verso 33
Így hát uram, a király ne fogadja be szívébe azt a gondolatot, hogy a király összes fiai halottak, mert csak Amnón egyedül halott.
verso 34
Absolon pedig megszökött. Ekkor fölemelte szemét az őrtálló legény, és látta, hogy sok nép jön a háta mögül, a hegy felőli oldalon.
verso 35
Lám – szólt Jonádáb a királynak – a király fiai útban vannak, ahogy mondotta szolgád, úgy történt!
verso 36
S amikor befejezte beszédét, a királyfiak megérkeztek és hangos sírásra fakadtak. A király is és összes szolgái is hangos sírásra fakadtak. A király is és összes szolgái is hangosan és nagyon sírtak.
verso 37
Absolon futva ment Ammihad fiához, Talmaihoz, Gösur királyához, míg atyja az egész idő alatt gyászolt.
verso 38
Miután Absolon futva Gösurba ment, három évig ottmaradt.
verso 39
Dávid király epekedett az után, hogy Absolonnak megbocsásson, mivel Amnón halála miatt megvigasztalódott.
Libros
