Sámuel második könyve

chapter 12


Chapters:


verse #1

Jahve aztán Nátánt elküldötte Dávidhoz. Amikor bement hozzá, elbeszélte neki: két ember volt egy városban; az egyik gazdag, a másik szegény.


verse #2

A gazdagnak igen sok juha és marhája volt.


verse #3

A szegénynek semmi egyebe nem volt, mint egy kicsiny báránykája, melyet vásárolt, táplált, s mely ott nőtt fel nála, s együtt gyermekeivel. Az ő falatjából evet, az ő poharából ivott, keblén aludt, s olyanná lett neki, mintha lánya volna.


verse #4

Mikor egyszer a gazdag embernek látogatója jött, sajnált a saját nyájából és csordájából venni, hogy azt a vándornak elkészítse, aki hozzá jött, hanem elvette a szegény ember báránykáját, s azt készítette el annak az embernek, aki hozzá ment.


verse #5

Dávid erre nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, s így szólt Nátánhoz: ahogy Jahve él, oly biztos, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette!


verse #6

A bárányt négyszeresen fogja megfizetni azért, hogy ezt a dolgot elkövette s azért, hogy irgalmat nem gyakorolt!


verse #7

Nátán ezt felelte Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja Izrael Istene, Jahve: Én kentelek föl téged Izraelen királlyá s én mentettelek meg Saul kezéből!


verse #8

Odaadtam neked uradnak házát, odaadtam kebledre urad feleségeit; neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez kevés volt neked, folytattam volna, hogy még hasonlókkal ajándékozzalak meg!


verse #9

Miért vetetted meg Jahve szavát azzal, hogy azt tetted, ami szemében gonosz? A chitti Uriját fegyverrel öletted meg, feleségét magadnak vetted el feleségül, míg őt Ammon fiainak fegyverével gyilkoltattad meg.


verse #10

Most hát nem fog eltávozni a fegyver házadtól soha azért, hogy engem megvetettél, s a chitti Urijá feleségét magadnak vetted feleségül!


verse #11

Azt mondja Jahve: Saját házadból támasztom fel a gonoszt ellened, szemed láttára elveszem feleségeidet s felebarátodnak adom oda, hogy ennek a napnak láttára feleségeiddel háljon!


verse #12

Te titokban cselekedtél, de Én egész Izrael előtt, és a tündöklő nap előtt fogok cselekedni!


verse #13

Vétkeztem Jahve ellen! szólott Dávid Nátánhoz, s Nátán így felelt Dávidnak: Jahve is elvette vétked terhét: nem fogsz meghalni!


verse #14

Ettől eltekintve azonban, mivel Jahve ellenségeinek ezzel a dologgal nagy okot adtál a káromlásra, okvetlenül meghal a fiú is, aki született neked!


verse #15

Mikor Nátán hazament, Jahve megverte a gyermeket, akit Urija felesége Dávidnak szült, és az halálosan elgyengült.


verse #16

Dávid a fiúért megkereste az Istent, s böjtöt kezdett: bement, virrasztott és a földön feküdt.


verse #17

Házának vénei fölkeltek miatta, hogy fölállítsák a földről, de ő nem engedett és nem ebédelt velük.


verse #18

Mikor a hetedik napon meghalt a gyermek, Dávid szolgái féltek megmondani neki, hogy meghalt a gyermek, mert így gondolkodtak: míg a gyermek életben volt, szóltunk hozzá s nem hallgatott szavunkra, hogy mondhatnánk most meg neki, hogy halott a gyermek? Még rosszat tesz magával!


verse #19

Mikor Dávid észrevette, hogy szolgái suttognak, megértette, hogy a gyermek meghalt. Megkérdezte hát szolgáit: halott a gyermek? – halott – felelték azok.


verse #20

Erre Dávid fölkelt a földről, megmosakodott, megkente magát, ruhát váltott; aztán bement Jahve házába s meghajolt; majd hazatért, kérésére ételt tettek eléje és evett.


verse #21

Mi dolog ez, amit a gyermekért csinálsz? – kérdezték tőle – Amíg élt, böjtöltél, sírtál; mihelyt meghalt a gyermek, felkeltél és megebédeltél.


verse #22

Amíg élt a gyermek – felelte Dávid – böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, hogy ki tudja, talán könyörül rajtam Jahve és megéled a gyermek.


verse #23

De most, hogy halott, mire való a böjtölésem? Vajon visszahozhatom még? Én megyek el hozzá, ő nem tér vissza hozzám!


verse #24

Dávid aztán megvigasztalta feleségét Betsabét, bement hozzá, és vele hált. Mikor Betsabé fiat szült, Dávid a Salamon névvel nevezte. Jahve pedig szerette őt.


verse #25

Dávid aztán Nátán kezére bízta, s Jahvéért Jedidjának (Jahve szerettének) nevezte őt.


verse #26

Miután Joáb megostromolta Ammon fiainak Rabbáját, bevette ezt a királyi várost.


verse #27

Ekkor Joáb követeket küldött Dávidhoz s ezt üzente: Megostromoltam Rabbát s el is foglaltam a vizek városát.


verse #28

Most hát gyűjtsd magad köré a megmaradt hadi népet, állíts tábort a városnál és foglald el azt, hogy én ne foglaljam el a várost, s azt rólam ne nevezzék el.


verse #29

Dávid erre az egész népet összegyűjtötte, Rabbába ment, megostromolta és elfoglalta.


verse #30

Azután elvette királyuk fejéről annak koronáját. Annak súlya egy talentum arany volt, s egy drágakő volt rajta, s a korona a Dávid fejére került. A városból igen nagy zsákmányt vitt el.


verse #31

Kivitte a népet is, amely benne volt, s fűrészek, vasboronák és vasfejszék mellé rendelte őket, továbbá tégla formáláshoz utalta őket. Így tett Ammón fiainak összes városaival. Ezután Dávid és az egész nép visszatért Jeruzsálembe.

Chapters:


Books