Az örömhír Máté szerint

capitolul 17


Capitole:


versetul 1

Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot, meg testvérét, Jánost és felvitte őket egyedül egy igen magas hegyre.


versetul 2

Aztán a szemük láttára átalakult, az arca világítani kezdett, mint a nap, ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának.


versetul 3

Egyszerre láthatóvá lett nekik Mózes és Illés is, amint vele beszélgettek.


versetul 4

„Uram – szólt Péter Jézushoz – kellemes itt lennünk! Ha akarod, három sátrat készítek, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.”


versetul 5

Még beszélt, mikor hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk s a ködből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, ő nyerte el tetszésemet! Hallgassatok reá!”


versetul 6

Mikor a tanítványok ezt meghallották, arcukra borultak és nagyon megijedtek.


versetul 7

De hozzájuk lépett Jézus, megérintette őket és így szólt: „Keljetek fel, ne féljetek!”


versetul 8

Mikor azonban szemüket felemelték, senki mást nem láttak, csak Jézust egyedül.


versetul 9

Mialatt lementek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Senkinek se mondjátok el a látomást, míg az embernek Fia a halottak közül fel nem támad.”


versetul 10

A tanítványok aztán megkérdezték őt: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?”


versetul 11

„Illés ugyan eljön – felelte – s helyre fog mindent állítani,


versetul 12

azt mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismertek rá, hanem kényük-kedvük szerint bántak vele. Így kell az ember Fiának is szenvednie tőlük.”


versetul 13

Akkor látták be a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról beszélt nekik.


versetul 14

Mikor a sokasághoz érkeztek, egy ember hozzálépett, térdreborult előtte


versetul 15

és így szólt: „Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros és gonoszul szenved. Sokszor esik ugyanis tűzbe, sokszor vízbe.


versetul 16

Elvittem őt tanítványaidhoz is, de képtelenek voltak meggyógyítani őt.”


versetul 17

Megszólalt ekkor Jézus: „Óh, hitetlen, elfajult nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig hordozlak még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!”


versetul 18

Jézus aztán keményen rászólt s arra kiment belőle az ördögi szellem, a fiú pedig attól az órától fogva meggyógyult.


versetul 19

A tanítványok aztán külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Miért nem voltunk képesek mi kiűzni azt?”


versetul 20

„Kishitűségetek miatt” felelte nekik.” Bizony azt mondom nektek, ha csak mustármagnyi hitetek volna, s azt mondanátok ennek a hegynek: Eredj át innen amoda! Átmenne. Semmi sem lesz nektek lehetetlen.


versetul 21

Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.


versetul 22

Mikor Galileában összejöttek, Jézus ezt mondta nekik: „Kell, hogy az embernek Fiát átadják az emberek kezébe,


versetul 23

azok meg fogják ölni, de a harmadik napon fel fog támadni.” Erre igen elszomorodtak.


versetul 24

Mikor Kapernaumba érkeztek, odamentek a kétdrachmaszedők Péterhez és megkérdezték: „Hát a tanítótok nem fizeti a két drachmát?”


versetul 25

„Megfizeti” – felelte Péter. De mikor hazaért, Jézus megelőzte őt ezzel a kérdéssel: „Hogy vélekedsz Simon? Kiktől szednek vámot és adót a föld királyai? Fiaiktól, vagy az idegenektől?”


versetul 26

Péter azt felelte: „Az idegenektől!” „Akkor tehát a fiak mentesek – válaszolta Jézus. –


versetul 27

De hogy belénk ne ütközzenek, és tőrbe ne essenek, eredj a tóra, vesd ki horgodat, vond ki az első feljövő halat, ha annak a száját kinyitod, egy sztátért találsz majd benne. Fogd azt s add oda nekik értem és magadért.”

Capitole:


Cărți