Az örömhír Máté szerint

capitolul 24


Capitole:


versetul 1

Jézus aztán eltávozott a templomból. Mialatt az úton ment, hozzáléptek tanítványai, hogy a templom épületeit mutogassák neki.


versetul 2

Ő erre beszélni kezdett hozzájuk: „Látjátok-e mindezeket? – mondotta – Bizony azt mordom nektek, hogy kő kövön nem fog itt maradni, melyet le nem rombolnak.”


versetul 3

Mikor később az Olajfák hegyén ült, hozzámentek a tanítványai magukban és megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek s mi lesz a te megérkezésednek és a kor befejeződésének jele?”


versetul 4

Jézus így válaszolt nekik: „Vigyázzatok, hogy valaki el ne tévelyítsen benneteket!


versetul 5

Mert sokan jönnek majd el az én nevemmel, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! És ezzel sokakat el fognak tévelyíteni.


versetul 6

Háborúkról, háborús hírekről is kell majd hallanotok. Vigyázzatok, meg ne riadjatok! Ezeknek meg kell lenniük, de velük még nem jön el a vég.


versetul 7

Mert nemzet nemzet ellen, és királyság királyság ellen fog felkelni, helyenként éhínségek és földindulások lesznek.


versetul 8

Mindezzel azonban csak kezdődnek a vajúdás fájdalmai.


versetul 9

Akkor lesz majd, hogy nyomorúságra adnak s megölnek titeket és az én nevemért az összes nemzetek gyűlölete ér titeket.


versetul 10

Akkor sokan megbotlanak majd, s tőr fogja meg őket, egymást árulják majd el, és egymást gyűlölni fogják.


versetul 11

Sok hamis próféta is támad és sokakat eltévelyítenek.


versetul 12

Annak következtében, hogy törvényrontással telik meg a világ, a legtöbb emberben elhidegül a szeretet.


versetul 13

De aki végig állhatatos marad, megmenekül.


versetul 14

A királyságnak ezt az örömhírét a nemzeteknek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni fogják, és csak akkor érkezik el a vég.


versetul 15

Ha aztán meglátjátok, hogy a Dániel prófétán át kijelentett utálatos pusztítás a szent helyen áll – aki olvassa, értse meg –,


versetul 16

akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre,


versetul 17

aki a háztetőn lesz, ne szálljon alá, hogy házából valamit elvigyen,


versetul 18

aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy köpenyét felvegye.


versetul 19

Jaj lesz azokban a napokban a várandósoknak és a szoptatós anyáknak.


versetul 20

Imádkozzatok, hogy futásotok ne télen legyen, se szombaton.


versetul 21

Mert akkor nagy szorongás lesz, amilyen a világ kezdetétől fogva mostanáig nem volt és többé nem is lesz.


versetul 22

Ha azokat a napokat meg nem rövidítenék, egyetlen hús sem menekülne meg. De a kiválogatottakért azokat a napokat megrövidítik majd.


versetul 23

Akkor, ha valaki ezt mondaná: Ni! Itt van a Krisztus! Vagy: Ott van! Ne higgyétek!


versetul 24

Mert hamis felkentek és hamis próféták fognak támadni, nagy jeleket, csodákat fognak tenni, hogy – ha lehetséges – még a kiválogatottakat is eltévelyítsék.


versetul 25

Lám, előre megmondottam nektek.


versetul 26

Ha tehát azt mondják majd nektek: Ni, a pusztában van! Ne menjetek ki! Ni, a kamrákban! Ne higgyétek!


versetul 27

Mert ahogy a villámlás napkeleten támad, s napnyugatig ellátszik, úgy lesz az ember Fiának megérkezése is.


versetul 28

Ahol a hulla lesz, oda gyűlnek majd a saskeselyűk.


versetul 29

Ama napok nyomorúságát követően tüstént elsötétül majd a nap, a hold nem sugároz fényt, a csillagok az égből lehullanak, és a mennyei hatalmak meginognak.


versetul 30

Akkor aztán láthatóvá lesz az égen az ember Fiának jele. Akkor gyászolni fognak a föld összes törzsei, és meg fogják látni az embernek Fiát, ahogy az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel eljön.


versetul 31

Akkor hangos kürtszóval szét fogja küldeni angyalait, hogy az ég egyik szélétől a másik széléig a négy szél irányából őhozzá gyűjtsék kiválogatottait.


versetul 32

A fügefától tanuljátok el ezt a példázatot. Ha a fügefa ága kizsendül, és levelek hajtanak ki rajta, tudjátok, hogy közel a nyár.


versetul 33

Így akkor is, mikor majd mindezeket beteljesülni látjátok, tudni fogjátok, hogy közel van ő már a küszöbön.


versetul 34

Bizony azt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek.


versetul 35

A menny és a föld el fognak múlni, de az én beszédeim el nem múlnak.


versetul 36

Ama nap és amaz óra felől pedig senki sem tud semmit, a mennyek angyalai sem, a Fiú sem, egyedül csak az Atya.


versetul 37

Mert amilyenek Noé napjai voltak, olyan lesz az ember Fiának megérkezése.


versetul 38

Mint ahogy az özönvizet megelőző napokban ettek, ittak, nősültek, férjhez mentek az emberek, ameddig csak Noé be nem ment a bárkába


versetul 39

és nem ismerték fel a veszélyt, amíg el nem jött az és el nem ragadta valamennyiüket: úgy lesz az ember Fiának megérkezése is.


versetul 40

Akkor ketten lesznek a mezőn: egyiket magukhoz veszik, a másikat otthagyják.


versetul 41

Két asszony őröl egy malommal: az egyiket magukhoz veszik, a másikat otthagyják.


versetul 42

Legyetek hát ébren, mert nem tudjátok, hogy melyik napon jön el Uratok!


versetul 43

Azt meg tudjátok, hogy a ház gazdája, ha tudná, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren maradna, és nem engedné, hogy házát keresztülvájja.


versetul 44

Ezért legyetek ti is készen, mert az ember Fia abban az órában jő el, melyben nem is gondoljátok!


versetul 45

Ki bizonyul hát akkor hűséges és eszes rabszolgának? Az ilyet ura azért állította cselédsége fölé, hogy azoknak a maga idejében kiadja a táplálékot.


versetul 46

Az a rabszolga lesz boldog, akit ura, mikor megjön, ebben a munkában talál.


versetul 47

Bizony azt mondom nektek, hogy mindene fölé fogja helyezni őt.


versetul 48

Ám ha az a rabszolga gonosz és azt gondolja szívében: Elidőzik még az én uram.


versetul 49

És aztán elkezdi verni rabszolgatársait, és a részegekkel együtt eszik, iszik:


versetul 50

majd azon a napon, melyen nem várja s abban az órában, melyet nem is sejt, megérkezik annak arabszolgának az ura,


versetul 51

s kettévágatja őt, s részét a képmutatók között jelöli ki majd. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás.

Capitole:


Cărți