Az örömhír Máté szerint

capitolul 28


Capitole:


versetul 1

A szombat után, a hét első napjának felvirradásakor elment magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.


versetul 2

Egyszerre nagy földrengés támadt. Az Úrnak angyala szállt ugyanis le az égből. Odament a sírhoz és elgördítette a követ, majd ráült.


versetul 3

Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó.


versetul 4

A tőle való félelemtől reszkettek az őrt állók és olyanokká lettek, mint a halottak.


versetul 5

Az asszonyoknak ellenben ezt mondta az angyal: „Ti ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.


versetul 6

Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta. Jertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.


versetul 7

Aztán sietve menjetek el és mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül és hogy előttetek fog menni Galileába. Ott meg fogjátok látni őt. Íme, megmondta nektek.”


versetul 8

Azok félve, mégis nagy örömmel, sietve távoztak a sírtól, futottak, hogy a tanítványoknak hírt vihessenek.


versetul 9

Egyszerre csak Jézus szembe jött velük és ezt mondta: „Örvendjetek!” Ők odaléptek, megragadták a lábát és a földre borultak előtte.


versetul 10

Jézus ekkor így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek el s adjátok hírül testvéreimnek, hogy Galileába kell menniük, ott majd meglátnak engem.”


versetul 11

Míg az asszonyok útban voltak, az őrségből egyesek a városba mentek és a főpapoknak hírt vittek mindarról, ami történt.


versetul 12

Ezek a vénekkel összegyűltek és tanácsot tartottak, azután sok ezüstpénzt adtak a katonáknak,


versetul 13

azzal a kikötéssel: „Mondjátok azt, hogy éjjel eljöttek a tanítványai, s amíg mi aludtunk, ellopták őt.


versetul 14

Ha pedig a helytartónak a fülébe jutna a dolog, rábeszéljük őt és levesszük rólatok a gondot.”


versetul 15

Azok elfogadták a pénzt és úgy tettek, ahogy kitanították őket. Ezt a beszédet a mai napig híresztelik a zsidók között.


versetul 16

A tizenegy tanítvány aztán útra kelt Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.


versetul 17

Amikor meglátták őt, imádattal borultak le, de voltak, akik kételkedtek.


versetul 18

Jézus aztán hozzájuk lépett és így beszélt velük: „Mennyben és földön minden fennhatóságot nekem adtak.


versetul 19

Menjetek el azért és tegyétek tanítványokká az összes nemzeteket, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,


versetul 20

s arra tanítva őket, hogy őrizzetek meg mindent, amit nektek parancsoltam. Íme én minden nap veletek leszek e kor célba érkezéséig!

Capitole:


Cărți