Az örömhír Máté szerint

capitolul 26


Capitole:


versetul 1

Történt, hogy mikor Jézus mindezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz:


versetul 2

„Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a pászka ünnepe, és az ember Fiát kiszolgáltatják majd, hogy megfeszítsék.”


versetul 3

Ekkoriban annak a főpapnak udvarába, akit Kajafásnak hívnak, összegyűltek a főpapok és a nép vénei


versetul 4

és tanácsot tartottak, hogy hogyan foghatnák el Jézust csellel, és hogyan ölhetnék meg.


versetul 5

„De – azt mondták ne az ünnepen, hogy a nép között zavargás ne támadjon.”


versetul 6

Mialatt Jézus Betániában a poklos Simon házában volt,


versetul 7

hozzálépett egy asszony, akinél alabástrom korsócska volt, tele nagy értékű kenettel. Ezt, mikor éppen az asztalnál feküdt, a fejére töltötte.


versetul 8

A tanítványok, ahogy ezt meglátták, bosszankodtak és ily szavakra fakadtak: „Mire ez a pazarlás?


versetul 9

Nem lehetett volna ezt drága pénzen eladni, és a szegényeknek juttatni?”


versetul 10

Jézus azonban, amikor észrevette, mit akarnak, így szólt hozzájuk: „Miért zaklatjátok ezt az asszonyt? Hiszen nemesen cselekedett velem.


versetul 11

A szegények ugyanis mindenkor veletek lesznek, én azonban nem leszek mindig veletek.


versetul 12

Hiszen azzal, hogy testemre öntötte ezt a kenetet, már a temetésemre készülődött.


versetul 13

Bizony azt mondom nektek, hogy ahol csak az egész világon hirdetni fogják az örömhírt, őróla is megemlékeznek, elbeszélve azt, amit ő tett.”


versetul 14

Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit Júdásnak, a karióti férfinak neveznek, elment a főpapokhoz


versetul 15

és így szólt: „Mit szándékoztok nekem adni? Én átadom őt nektek.” Azok harminc ezüstöt rendeltek neki.


versetul 16

Akkortól kezdve kereste a kedvező alkalmat, hogy átadhassa őt.


versetul 17

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján a tanítványok Jézushoz mentek és megkérdezték: „Mit akarsz, hol készítsük el a pászkát, hogy aztán megehesd?”


versetul 18

Ő ezt felelte: „Menjetek el a városba ehhez meg ahhoz és mondjátok meg neki: A tanító üzeni: Időm közel! Tanítványaimmal együtt nálad ülöm meg a pászkát.”


versetul 19

A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus rendelte nekik és elkészítették a pászkát.


versetul 20

Mikor aztán este lett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt.


versetul 21

Mialatt ettek, így szólt: „Bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog engem árulni.”


versetul 22

Igen elszomorodtak, s egyenként kérdezgették tőle: „Csak nem én Uram?”


versetul 23

Mire ő azt felelte: „Aki velem együtt mártotta kezét a tálba, az fog engem elárulni.


versetul 24

Az embernek Fia elmegy ugyan, ahogy róla írva van, de jaj annak az embernek, akivel az embernek Fiát elárultatják. Jobb volna annak, ha nem született volna.”


versetul 25

Megszólalt Júdás is, aki őt elárulta: „Csak nem én vagyok az Mester?” Mire Jézus ezt mondta neki: „Te mondtad.”


versetul 26

Mialatt ettek, Jézus fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s ily szóval adta oda a tanítványoknak: „Fogjátok, egyétek, ez az én testem!”


versetul 27

Aztán a poharat fogta kezébe, hálát adott, odaadta nekik, s ezt mondta: „Igyatok belőle mindnyájan!


versetul 28

Mert ez az én vérem, a szövetség vére – mely a vétkek megbocsátása végett –, sokakért ömlik ki.


versetul 29

De azt is mondom nektek, hogy mostantól fogva a szőlőnek ebből a terméséből nem fogok inni addig a napig, melyen majd veletek együtt annak új terméséből fogok inni Atyám királyságában.”


versetul 30

Énekeltek s aztán kimentek az Olajfák hegyére. Akkor mondotta nekik ezt Jézus: „Ezen az éjszakán valamennyien megbotlotok bennem és tőrbe estek.


versetul 31

Hiszen megírták: Megverem majd a pásztort és szétszóródnak a nyájnak juhai.


versetul 32

Feltámadásom után azonban előttetek megyek Galileába.”


versetul 33

Ámde megszólalt Péter: „Ha mindannyian megütköznek is benned, én soha meg nem ütközöm.”


versetul 34

„Bizony azt mondom neked – felelte neki Jézus –, ezen az éjszakán, még mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem.”


versetul 35

„Még, ha veled együtt kellene meghalnom is – mondta neki Péter –, én meg nem tagadlak téged.” Hasonlóképpen szóltak a tanítványok mind.


versetul 36

Ekkor Jézus arra a telekre ment, melyet Gecsemánénak hívnak. Ott így szólt a tanítványokhoz: „Üljetek itt le, míg én elmegyek amoda, hogy imádkozzam.”


versetul 37

Magával vitte Pétert és Zebedeus két fiát s aztán bánat, és otthontalanság kezdték gyötörni.


versetul 38

Így szólt hozzájuk: „Bánat fogja körül lelkemet, míg csak a halál el nem jön. Maradjatok itt és legyetek velem ébren.”


versetul 39

Kicsit előbbre ment, arcára borulva imádkozott és ezt mondta: „Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem ez a pohár!”


versetul 40

Aztán odament a tanítványokhoz, de őket szunnyadva találta.” Hát ennyire nem volt erőtök arra, hogy egy óráig ébren legyetek velem? – szólt Péterhez.


versetul 41

Maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok! A szellem hajlandó ugyan, de a hús erőtlen.”


versetul 42

Újra másodszor is elment és ily szóval imádkozott: „Atyám, ha nem lehet, hogy ez eltávozzék tőlem, hogy ki ne igyam: Legyen meg akaratod!”


versetul 43

Mikor odament, megint szunnyadva találta őket, mert szemükre álom súlya nehezedett.


versetul 44

Aztán újra elhagyta őket, elment és harmadszor is imádkozott és megint ugyanazt mondotta.


versetul 45

Ekkor tanítványaihoz ment és ezt mondta nekik: „Most már szunnyadhattok! Csak nyugodjatok! Ím eljött már az óra, hogy az embernek Fiát odaadják a vétkezők kezébe.


versetul 46

Keljetek fel, menjünk! Lám, itt van már az, aki elárul engem.”


versetul 47

Még szólt, mikor a tizenkettő közül az egyik, Júdás, odaérkezett és vele nagy tömeg, mely kardokkal és botokkal felfegyverkezve a főpapoktól és a nép véneitől jött.


versetul 48

Az, aki elárulta őt, jelt adott nekik: „Az lesz az, akit meg fogok csókolni. Ragadjátok meg!”


versetul 49

Tüstént oda is lépett Jézushoz és így szólt: „Örvendj Rabbi!” – s azzal összecsókolta.


versetul 50

„Társam – mondta neki Jézus –, ezért vagy hát itt!” Akkor a fegyveresek hozzáléptek, rávetették kezüket és elfogták őt.


versetul 51

Egyszer csak azok közül egy, akik Jézussal voltak, karját kinyújtva, kihúzta a kardját és rásújtott a főpap rabszolgájára. Leszelte annak fülét.


versetul 52

De Jézus rászólt: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert kardtól vesznek el mindazok, akik kardot fognak.


versetul 53

Hát úgy véled, hogy nincs nekem hatalmam rá, hogy magam mellé szólítsam Atyámat, hogy Ő tizenkét légió angyalnál is többet állítson mellém?


versetul 54

De hát akkor hogyan teljesülnének be az írások, melyek szerint a történetnek így kell bekövetkeznie?”


versetul 55

Ugyanabban az órában Jézus így szólt a tömeghez: „Mint egy haramiára úgy törtök rám, hogy megfogjatok, kardokkal és botokkal felfegyverkezve? Napról-napra ott ültem a templomban és tanítottam, de ott nem tartóztattatok le.


versetul 56

Ez az egész azért történt így, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Ekkor tanítványai mind magára hagyták őt és elfutottak.


versetul 57

Akik Jézust letartóztatták, Kajafás főpaphoz vezették el, hová az írástudók és vének is összegyűltek.


versetul 58

Péter távolról követte őt egész a főpap udvaráig, ott bement s leült a szolgák közé, hogy lássa a végét.


versetul 59

A főpapok, valamint az egész nagytanács hamis tanúkat kerestek Jézus ellen, hogy megölhessék,


versetul 60

de bár sok hamis tanú jött, nem találtak megfelelő vallomást. Végre jött két tanú,


versetul 61

akik így szóltak: „Azt mondotta, hatalmam van arra, hogy az Isten templomát leromboljam, és három nap alatt felépítsem.”


versetul 62

Erre a főpap felállt és megkérdezte tőle: „Semmit sem felelsz? Micsoda tanúságot tesznek ezek ellened?”


versetul 63

De Jézus hallgatott. Ám szólt a főpap: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk: Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?”


versetul 64

„Te mondtad – felelte Jézus. Ezen felül még azt is mondom nektek: Mostantól fogva majd a hatalomnak jobbján látjátok ülni az embernek Fiát, és látni fogjátok őt az ég felhőin eljönni.”


versetul 65

Erre a főpap megszaggatta köpenyét és így szólt: „Káromolt! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme most hallottátok a káromlást.


versetul 66

Mi az ítéletetek?” „Halálra méltó” – felelték azok.


versetul 67

Ekkor szembe köpdösték, arcul verték, bottal ütötték


versetul 68

és azt kérdezték: „Prófétáld meg nekünk Krisztus, ki volt, aki megütött?”


versetul 69

Péter ez alatt az udvarban ült. Hozzálépett az egyik rabszolgáló s megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.”


versetul 70

Ő azonban mindenki előtt letagadta, s azt mondta: „Nem tudom, mit beszélsz.”


versetul 71

Kiment a kapuba, ott meglátta egy másik szolgáló és így szólt az ott levőkhöz: „Ez is a názáreti Jézussal volt.”


versetul 72

Ekkor újra esküvel tagadta: „Nem ismerem azt az embert.”


versetul 73

Kis idő múlva az ott állók hozzáléptek, és ezt mondták Péternek: „Való igaz, hogy te is közülük való vagy. Beszéded is elárul téged.”


versetul 74

Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem ezt az embert.” És azonnal megszólalt a kakas.


versetul 75

Péter pedig ráemlékezett Jézus beszédére, hogy azt mondotta: „Mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem.” Ekkor kiment és keservesen sírt.

Capitole:


Cărți