Genezis
capítulo 8
verso 1
Ekkor megemlékezett Isten Nóéról és minden vadról és minden baromról, amely vele volt a bárkában; és Isten szelet küldött a földre és lecsillapodtak a vizek.
verso 2
És bezárultak a mélység forrásai meg az ég zsilipjei, és megszűnt az eső az égből.
verso 3
És visszahúzódtak a vizek a földről folytonosan, és százötven nap múlva leapadtak a vizek.
verso 4
És a bárka megállt a hetedik hónap tizenhetedik napján az Ararát hegyein.
verso 5
És a vizek folyton apadtak a tizedik hónapig; a tizedikben, a hónap elsején, kilátszottak a hegyek csúcsai.
verso 6
És történt negyven nap múlva, hogy Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált;
verso 7
és kiküldte a hollót; ez kiment, meg visszatért, míg fel nem száradtak a vizek a földről.
verso 8
És kiküldte a galambot maga mellől, hogy megnézze, vajjon leapadtak-e már a vizek a föld színéről.
verso 9
De a galamb nem talált nyugvóhelyet lába talpa számára, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén; kinyujtotta tehát kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.
verso 10
Várt még másik hét napig és újra kiküldte a galambot a bárkából.
verso 11
Este felé visszatért hozzá a galamb, és íme szájában frissen tépett olajfalevél volt; így megtudta Nóé, hogy a vizek leapadtak a földről.
verso 12
És várt még másik hét napig és kiküldte a galambot, de most már nem tért többé vissza hozzá.
verso 13
És a hatszázegyedik év első hónapjának első napján felszikkadtak a vizek a földről; ekkor eltávolította Nóé a bárka födelét, kinézett és látta, hogy megszikkadt a föld színe.
verso 14
A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napján száraz volt a föld.
verso 15
És szólt Isten Nóéhoz, mondván:
verso 16
„Menj ki a bárkából, te és feleséged, fiaid és fiaid feleségei veled együtt.
verso 17
Minden állatot, mely veled van, minden élő testet, madarat, barmot, minden csúszó-mászót, amely mozog a földön, vezess ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, és hogy szaporodjanak és sokasodjanak a földön.”
verso 18
És kiment Nóé meg fiai, és vele együtt felesége meg fiainak feleségei.
verso 19
Minden állat, minden csúszó-mászó és minden madár, minden ami mozog a földön, családjaik szerint kimentek a bárkából.
verso 20
Nóé ezután oltárt épített az Örökkévalónak és vett minden tiszta baromból és minden tiszta madárból és égő áldozatokat áldozott az oltáron.
verso 21
És az Örökkévaló megérezte a kedves illatot, és így szólott magában: „Nem fogom többé megátkozni a földet az ember miatt, mert gonosz az ember szívének hajlama ifjúságától fogva, és nem fogom többé megölni az élőket mind, amint cselekedtem.
verso 22
Amíg csak megmarad a föld, nem fog megszűnni vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjjel.”
Libros
