Máté evangéliuma

capitolul 16


Capitole:


versetul 1

És odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, és azzal a kéréssel kísértették őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt.


versetul 2

Ő pedig azt felelte nekik: Amikor esteledik, azt mondjátok: szép idő lesz, mert vörös az ég alja,


versetul 3

reggel pedig: ma zivatar lesz, mert az ég borús és vörös. Képmutatók! Az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?


versetul 4

Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki jel, csak a Jónás próféta jele. És otthagyva őket elment.


versetul 5

Tanítványai a túlsó partra mentek, és elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.


versetul 6

Jézus pedig azt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától!


versetul 7

Ők azért így tanakodtak egymás között: Nem hoztunk magunkkal kenyeret.


versetul 8

Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok magatok között, ti kicsinyhitűek, hogy nem hoztatok kenyeret?


versetul 9

Még most sem értitek, és elfeledkeztetek az ötezer öt kenyeréről, és hogy a maradékkal hány kosarat töltöttetek meg?


versetul 10

Nem emlékeztek a négyezernek hét kenyerére sem, és hogy hány kosarat töltöttetek meg?


versetul 11

Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától?


versetul 12

Ekkor értették meg, hogy nem arról szólt, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításától őrizkedjenek.


versetul 13

Amikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: Az Emberfiát kinek tartják az emberek?


versetul 14

Ők pedig azt felelték: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.


versetul 15

És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket.


versetul 16

Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.


versetul 17

Jézus pedig azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám.


versetul 18

De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.


versetul 19

És neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is.


versetul 20

Akkor megparancsolta tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Krisztus.


versetul 21

Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia.


versetul 22

Péter félrevonta őt, és feddni kezdte: Isten őrizz, Uram, ez nem történhet meg veled!


versetul 23

Ő pedig megfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, botránkozásomra vagy nekem, mert nem Isten dolgaira gondolsz, hanem az emberekéire.


versetul 24

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem.


versetul 25

Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt.


versetul 26

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében pedig kárt vall? Vajon milyen váltságot adhat az ember az ő lelkéért?


versetul 27

Mert eljön majd az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek cselekedete szerint.


versetul 28

Bizony mondom nektek, az itt állók között vannak némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látták eljönni az Emberfiát az ő országában.

Capitole:


Cărți