Máté evangéliuma

capitolul 24


Capitole:


versetul 1

Amikor Jézus kijött a templomból, és éppen elindult, odamentek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit.


versetul 2

Jézus pedig azt mondta nekik: Látjátok mindezeket? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának.


versetul 3

Amikor pedig az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá a tanítványok külön, és megkérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele eljövetelednek és a világvégének?


versetul 4

Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket.


versetul 5

Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: „Én vagyok a Krisztus!”, és sokakat megtévesztenek.


versetul 6

Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég.


versetul 7

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek sokfelé.


versetul 8

Mindez pedig a vajúdás kínjainak kezdete.


versetul 9

Akkor majd nyomorúságra adnak és megölnek titeket, és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.


versetul 10

Akkor sokan meginognak, elárulják és meggyűlölik egymást.


versetul 11

Sok hamis próféta támad, akik sokakat megtévesztenek.


versetul 12

Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül,


versetul 13

de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.


versetul 14

És Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég.


versetul 15

Amikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg –,


versetul 16

akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.


versetul 17

A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen,


versetul 18

és a mezőn levő ne térjen vissza, hogy a ruháját elvigye.


versetul 19

Jaj pedig a várandós és a szoptató anyáknak azokon a napokon!


versetul 20

Imádkozzatok pedig, hogy futásotok ne télen legyen, se szombaton!


versetul 21

Mert akkor olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.


versetul 22

És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.


versetul 23

Ha valaki akkor azt mondja nektek: íme, itt a Krisztus vagy amott, ne higgyétek!


versetul 24

Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.


versetul 25

Íme, előre megmondtam nektek.


versetul 26

Azért ha azt mondják majd nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!


versetul 27

Mert amint a villámlás napkeletről támad, és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.


versetul 28

Mert ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.


versetul 29

Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullnak, és az egek erősségei megrendülnek.


versetul 30

És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, és sír a föld minden nemzetsége, amikor meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.


versetul 31

És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.


versetul 32

A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.


versetul 33

Hasonlóképpen ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.


versetul 34

Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.


versetul 35

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el.


versetul 36

Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.


versetul 37

Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is.


versetul 38

Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé bement a bárkába,


versetul 39

és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.


versetul 40

Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.


versetul 41

Két asszony őröl kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.


versetul 42

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok!


versetul 43

Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakaszában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába betörjön.


versetul 44

Azért legyetek készen ti is, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok.


versetul 45

Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett háznépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?


versetul 46

Boldog az a szolga, akit az ő ura, amikor hazajön, ilyen munkában talál.


versetul 47

Bizony mondom nektek, hogy minden vagyona fölött gondviselővé teszi.


versetul 48

Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt,


versetul 49

és szolgatársait verni kezdené, és a részegesekkel együtt enne és inna:


versetul 50

megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja,


versetul 51

kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

Capitole:


Cărți