Máté evangéliuma

capitolul 22


Capitole:


versetul 1

Jézus ismét példázatokban szólt hozzájuk:


versetul 2

Hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának.


versetul 3

Elküldte szolgáit, hogy a hivatalosokat meghívják a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni.


versetul 4

Ekkor más szolgákat küldött, hogy mondják meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre!


versetul 5

De azok mit sem törődve ezzel elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe.


versetul 6

A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket.


versetul 7

A király ekkor haragra gerjedt, elküldte hadait, elvesztette a gyilkosokat, és városukat fölégette.


versetul 8

Majd azt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a hivatalosok nem voltak rá méltók.


versetul 9

Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok el a menyegzőre.


versetul 10

Kimentek azért a szolgák az utakra, és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. És megtelt a menyegző vendégekkel.


versetul 11

Amikor bement a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája.


versetul 12

Így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, holott nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott.


versetul 13

Akkor a király azt mondta a szolgáinak: Vigyétek el, és kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.


versetul 14

Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.


versetul 15

Ekkor a farizeusok elmentek, és tanácsot tartottak, hogyan fogják meg őt beszédében.


versetul 16

Majd elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, az Isten útját igaz módon tanítod, és senkire sem vagy tekintettel, mert nem az emberek személyére nézel.


versetul 17

Mondd meg azért nekünk, mit gondolsz: szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?


versetul 18

Jézus pedig, ismerve álnokságukat, így szólt: Mit kísértetek engem, képmutatók?


versetul 19

Mutassatok nekem egy adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt.


versetul 20

Ekkor azt kérdezte tőlük: Kié ez a kép és a felirat?


versetul 21

Azt felelték: A császáré. Akkor azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak azt, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami az Istené!


versetul 22

Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, majd otthagyták, és elmentek.


versetul 23

Azon a napon a szadduceusok is felkeresték, akik azt állították, hogy nincs feltámadás, és egy kérdést intéztek hozzá:


versetul 24

Mester, Mózes azt mondta: ha valaki gyermekek nélkül hal meg, a testvére vegye el annak feleségét, és támasszon utódot testvérének.


versetul 25

Volt pedig nálunk hét testvér, és az első, miután megházasodott, meghalt, és mivelhogy nem volt utóda, feleségét a testvérére hagyta.


versetul 26

Hasonlóképpen a második is, a harmadik is, és így egészen a hetedikig.


versetul 27

Végül az asszony is meghalt.


versetul 28

A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony, mert mind a hétnek felesége volt?


versetul 29

Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.


versetul 30

Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint Isten angyalai a mennyben.


versetul 31

A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok, amit Isten mondott nektek, amikor így szólt:


versetul 32

„Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene.


versetul 33

Amikor a sokaság ezt hallotta, elálmélkodott a tanításán.


versetul 34

A farizeusok pedig amikor meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek,


versetul 35

majd egy törvénytudó közülük, próbára akarva tenni őt, megkérdezte tőle:


versetul 36

Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?


versetul 37

Jézus pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.


versetul 38

Ez az első és nagy parancsolat.


versetul 39

Ehhez hasonló a második: Szeresd felebarátodat, mint magadat.


versetul 40

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.


versetul 41

Most, hogy a farizeusok így összegyűltek, megkérdezte tőlük Jézus:


versetul 42

Hogyan vélekedtek Krisztusról, kinek a fia? Azt mondták neki: Dávidé.


versetul 43

Ismét kérdezte őket: De hát hogyan hívhatja őt Dávid a Lélek által urának, amikor azt mondja, hogy


versetul 44

szólt az Úr az én Uramnak: ülj jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem.


versetul 45

Ha tehát Dávid Urának hívja őt, hogyan lehet neki fia?


versetul 46

Erre senki sem tudott felelni neki egyetlenegy szót sem. Attól a naptól fogva nem is mert kérdezni tőle többé senki semmit.

Capitole:


Cărți