Máté evangéliuma

capitolul 19


Capitole:


versetul 1

Történt, hogy amikor elvégezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és Júdeának a Jordánon túli vidékére ment.


versetul 2

Nagy sokaság követte őt, és meggyógyította ott őket.


versetul 3

A farizeusok is odamentek hozzá, hogy próbára tegyék, és ezt mondták: Szabad-e az embernek valamilyen ok miatt elbocsátani a feleségét?


versetul 4

Ő pedig így felelt: Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és asszonnyá teremtette őket,


versetul 5

és ezt mondta: ezért az ember elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté?


versetul 6

Úgyhogy többé nem két test, hanem egy. Amit azért Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.


versetul 7

Erre azt mondták neki: Miért rendelte hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy bocsátani el az asszonyt?


versetul 8

Ő így válaszolt: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy feleségeteket elbocsássátok, de kezdettől fogva nem így volt.


versetul 9

Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság okát kivéve –, és mást vesz el, az házasságtörő.


versetul 10

Erre azt mondták tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni.


versetul 11

Ő pedig azt mondta: Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak akinek megadatott.


versetul 12

Mert vannak, akik születésüktől fogva alkalmatlanok a házaséletre, és vannak, akiket az emberek tettek azzá, és vannak, akik a mennyek országáért önmagukat tették alkalmatlanná a házasságra. Aki el tudja fogadni, fogadja el.


versetul 13

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban megdorgálták őket.


versetul 14

Jézus pedig így szólt: Engedjétek hozzám ezeket a kisgyermekeket, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.


versetul 15

És kezét rájuk tette, majd eltávozott onnan.


versetul 16

Egyszer odament hozzá egy ember, és azt mondta neki: Mester, mi jót cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?


versetul 17

Ő pedig így felelt: Miért kérdezel engem a jó felől? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.


versetul 18

De ő tovább kérdezett: Melyeket? Jézus pedig azt mondta: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot,


versetul 19

tiszteld atyádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.


versetul 20

Az ifjú azt mondta: Mindezeket megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?


versetul 21

Jézus így válaszolt: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonodat, és oszd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem.


versetul 22

Az ifjú pedig e beszéd hallatára megszomorodva elment, mert nagy vagyona volt.


versetul 23

Jézus pedig azt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen jut be a mennyek országába.


versetul 24

Sőt azt mondom: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.


versetul 25

A tanítványok ennek hallatán nagyon megdöbbentek, és azt kérdezték: Akkor kicsoda üdvözülhet?


versetul 26

Jézus pedig rájuk tekintett, és azt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.


versetul 27

Akkor megszólalt Péter, és azt mondta: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?


versetul 28

Jézus pedig azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjáteremtett világban, amikor majd az Emberfia dicső királyi trónjára ül, ti is tizenkét királyi trónra ültök, és ítélitek Izráel tizenkét nemzetségét.


versetul 29

És mindaz, aki elhagyta házait, fiú- vagy nőtestvéreit vagy atyját, anyját, feleségét vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem, százannyit kap majd helyette, és örök életet nyer örökségül.


versetul 30

Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.

Capitole:


Cărți