Jób könyve

capítulo 14


Capítulos:


verso 1

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.


verso 2

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.


verso 3

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?


verso 4

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.


verso 5

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.


verso 6

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.


verso 7

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.


verso 8

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:


verso 9

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.


verso 10

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?


verso 11

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:


verso 12

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.


verso 13

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!


verso 14

Ha meghal az ember vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.


verso 15

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.


verso 16

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!


verso 17

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.


verso 18

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;


verso 19

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.


verso 20

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.


verso 21

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.


verso 22

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

Capítulos:


Libros