Jób könyve
capítulo 24
verso 1
Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?!
verso 2
A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
verso 3
Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik.
verso 4
Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
verso 5
Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
verso 6
A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
verso 7
Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
verso 8
A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
verso 9
Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
verso 10
Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
verso 11
Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
verso 12
A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
verso 13
Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
verso 14
Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
verso 15
A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
verso 16
Sebtében tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
verso 17
Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
verso 18
Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
verso 19
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
verso 20
Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
verso 21
A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
verso 22
De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
verso 23
Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
verso 24
Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
verso 25
Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
Libros
